Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!

Demjén Ferenc

Demjén Ferenc ikonikus dalait szinte minden korosztály ismeri, vagy rövidesen meg fogja, hiszen a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben az összes nagy klasszikusa felcsendül. Egyelőre hatalmas az érdeklődés a zenei legenda slágereiből készült film iránt a mozikban, és most maga Demjén is mesélt a filmről: azt is elárulta, hogy karácsonykor nem nagyon jut ideje a pihenésre.

„Ez már a 27. koncert lesz, bár mi nagyon nem változunk meg egyik évről a másikra, esetleg csak annyiban, hogy új ruha van rajtunk. Ennek ellenére reméljük, hogy ugyanolyan sokan lesznek, mint az előző 26 alkalommal, és épp olyan jól érzik majd magukat, ahogy mi is. Nyilvánvalóan megpróbáltuk elővenni azokat a dalokat, amikről tudjuk, hogy szereti a közönség, de ha esetleg valami kimaradna, akkor egyszer majd rendezünk egy 22 napos koncertsorozatot, és lejátsszuk az összes dalunkat” – mondta nevetve Demjén Ferenc a Borsnak

„Azt gondolom, talán azért tudják ennyien élvezni ezeket a slágereket, mert én is voltam olyan kicsi is, meg olyan idős is, sőt, még idősebb is, mint a közönség, és mindig őszintén azt írtam, amit éreztem akkor, ezért tudnak vele azonosulni” – fogalmazott a legenda, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy filmet készítettek a dalaiból.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy eszébe jutott valakinek ez az ötlet. A dalaim egészen 1960-tól mostanáig készültek, így több generáció is járt a klubokba és hallgatta őket. Úgy érzem, a kiválasztott dalok tökéletesen jellemzik ezt a hat évtizedet úgy, hogy közben nagyon fiatalok játsszák őket. Nekem mindenképpen jó érzés, hogy nem felejtik el a szerzeményeimet, és remélem, a következő generáció is ismeri majd őket”.

Várkonyi Andrea

Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy Várkonyi Andreáéknál már teljes díszben áll a karácsonyfa. Az egykori tévés friss interjújában elárulta, ez csak egy töredéke annak, ahogy az otthonuk kinéz, továbbá arról is mesélt, hogyan telik náluk a karácsony.

„Ma már együtt sütünk bejglit, és ahogy nő fel, évről évre többet tud benne segíteni. Ez például hagyománnyá vált. A képen, amit kiraktam, csak a töredéke látszik annak, ahogy a lakásunk egyébként kinéz. Nyakig úszunk a karácsonyban” – nyilatkozta Mészáros Lőrinc felesége a 24.hu-nak. 

Sebestyén Balázs

Sebestyén Balázs különleges módon köszöntötte fel másodszülött fiát, Noelt, aki december 18-án ünnepelte tizedik születésnapját. A Balázsék című reggeli műsorban élő adásban hívta fel a kisfiút, aki éppen iskolába tartott. A beszélgetés végén pedig Noel megcsillogtatta a humorérzékét is – számolt be a 24.hu

„Tökikém, isten éltessen sokáig, nagyon boldog szülinapot! Még mi sem beszéltünk ma, most van az első. Még majd lesz kis ünneplés, meg megkapod azt a Maseratit, amit kinéztél magadnak.” – nevettette meg a hallgatókat és kisfiát is Sebestyén, ám nem sokkal később Noel így köszönt el az élő adásból: 

Szeretnék Retrót hallgatni, szóval leteszem. 

Balázs azonnal reagált: „Na, ezt már a bátyád súgta.”

(Borítókép: Sebestyén Balázs. Fotó: Papajcsik Péter/Index)