Nagy Feró az újévi koccintások előtt még egy köszöntőt is mondott, amiben egy kis politikai kikacsintás is felfedezhető volt.

Nagy Feró

A Beatrice frontembere megosztotta néhány gondolatát az újévvel kapcsolatban. 

„Nagyon fontos év van mögöttem, mögöttünk és ezt most minden értelemben mondom, hiszen nem csak velem és a Beatricével, de mindenhol és mindenkivel nagyot fordult a világ. Én újra szerveztem a zenekart, kidobtunk egy lemezt, és elértük vele azt a sikert, amit egy előadó mindig célként tűz maga elé. Ebből a szempontból remek, melós és győztes év volt számomra 2024. Kívánom magunknak is és mindenkinek, akivel egy nyelvet beszélek és akivel nem, hogy éljük meg együtt azt a rock and roll-t, ami 2025-ben vár ránk. Ha jól sül el ez az év, akkor miénk lesz a világ és itt egy kontinensnyi embert értek, akik csak nyerhetnek a változáson” – fogalmazta meg gondolatait a Borsnak, amelyből kiérezhető az énekes politikai közösségének gondolatai is. 

„Azt kívánom mindenkinek, hogy legyünk egyenként és nemzetként is nagyon sikeresek! Ez az év fontos lesz, és ha mind sikeresen vesszük, akkor mondhatjuk, hogy az újévi malac meghozta a szerencsénket!” – zárta a köszöntőt a Beatrice frontembere.

Szinetár Dóra

Köztudott, hogy Szinetár Dóra imádja a szüleit, és felnéz rájuk azért, amit az évek során letettek az asztalra. Szinetár Miklós és Hámori Ildikó igazi álompár és úgy tűnik, a bulizást sem vetik meg, ugyanis közösen szilvesztereztek a lányuknál. Az unokájuk, a hétéves Beni is örömmel csatlakozott hozzájuk.

Osvárt Andrea

Az nem titok, hogy Osvárt Andrea babát vár, ám titokzatos szerelméről eddig csak annyi információt hozott nyilvánosságra, hogy civil és Milánnak hívják.

Milánnak hívják. Nem híres, nem szakmabeli, közgazdász és nagyon vicces pasi

– áradozott korábban róla, azonban szilveszterkor végre egy közös fotót is mutatott 24 órán át elérhető Instagram-történetében a leendő édesapáról. A fotó ide kattintva látható. 

(Borítókép: Nagy Feró. Fotó: Tövissi Bence/Index)