A magyar humor nagyágyúja, Fábry Sándor, ezúttal igazán kitárulkozott. A legendás showman egy interjúban őszintén mesélt élete fontos eseményeiről, családjáról és édesanyja különleges szépségéről, amit – a rá jellemző humoros stílusban – szexinek nevezett.
Anyja szépsége mindenkit elvarázsolt
Fábry szerint édesanyja igazi jelenség volt, aki kiemelkedett a korabeli nők közül.
A fiatalemberek többsége, aki édesanyám aurájába került, beleszeretett.
Az akkori úrilányok fádak voltak, nem volt bennük anyag, az én anyám viszont nagyon szexi volt. Ideális domborzati feltételei voltak” – mesélte a humorista, aki ezzel ismét bebizonyította, hogy a szókimondás nála sosem marad el.
Fábry azt sem titkolta, hogy szülei megismerkedése sem hétköznapi történet. Édesanyja először egy másik férfihoz, Schindler Oszkárhoz ment feleségül, akitől Fábry féltestvére, Tiborka született.
A fordulat akkor következett be, amikor édesanyja válópere miatt Fábry édesapját kérte fel ügyvédnek.
„Apámnak fogalma sem volt, hogy már réges-rég elveszett ebben a csapdában, de tegyük hozzá: nem is akart szabadulni” – emlékezett vissza nevetve Fábry, aki ezzel a történettel ismét mosolyt csalt a hallgatók arcára.
Féltestvéréről is mesélt
A humorista megemlítette féltestvérét, Tiborkát is, aki már 84 éves, de még mindig kiváló formában van, gyógyszereket sem szed.
„Ezért utálom is, mert én sajnos szedek különböző gyógyszereket” – jegyezte meg ironikusan Fábry, aki ezúttal sem fogta vissza magát.
(Borítókép: Fábry Sándor. Fotó: Kaszás Tamás)