A Golden Globe gálán tartott köszönőbeszédében Demi Moore egy meghatározó emléket elevenített fel – írta meg az Indiewire.
A színésznőt A szer című filmben nyújtott alakításáért díjazták, amit Moore meghatottan köszönt meg.
Több mint 45 éve vagyok a szakmában, és ez az első alkalom, hogy színészként elismertek
– mondta könnyek között.
A díjátadón azonban egy régi, 30 évvel ezelőtti emléket is felelevenített, amikor egy producer azt mondta neki:
Te egy popcornszínésznő vagy!
Moore akkoriban úgy értelmezte ezt a kijelentést, hogy a filmjei lehetnek kasszasikerek, de művészi elismerésre ne számítson.
Andy Vajna volt a producer
A gálán Moore nem nevezte meg, hogy kitől származik a megjegyzés, de egy későbbi sajtóeseményen elárulta, hogy Andy Vajna mondta ezt neki. A színésznő és Vajna az 1995-ös A skarlát betű forgatásán dolgoztak együtt, és Moore szerint Vajna egyértelművé tette számára, hogy míg a közönség szereti a filmjeit, a kritikusok nem feltétlenül osztják ezt a lelkesedést.
Azok a bizonyos Popcornfilmek
Demi Moore olyan sikerfilmekben tűnt fel, mint a Ghost, a Tisztességtelen ajánlat vagy a Sztriptíz. Ezek a produkciók kasszasikerek lettek, de a színésznő évtizedekkel később úgy érezte, hogy talán a filmes karrierjének vége. Most azonban bebizonyította, hogy nemcsak a közönséget tudja lenyűgözni, hanem a szakma legnagyobb elismerését is megérdemli.
Végre nemcsak popcornszínésznő vagyok!
– tette hozzá mosolyogva Moore, aki ezzel a díjjal új fejezetet nyithat filmes karrierjében.
(Borítókép: Demi Moore. Fotó: Getty Images)