A Való Világ 3 egyik legmeghatározóbb figurája volt, de ma már egészen más életet él. VV Indián, polgári nevén Serbán György, hosszú utat járt be a valóságshow óta: volt botrányhős, börtönviselt férfi, majd mexikói munkás, most pedig egy teljesen hétköznapi életet él Magyarországon.

A Való Világ hőskorában milliók követték a villalakók mindennapjait, de az egykori valóságshow-sztárok közül csak kevesen tudtak hosszú távon reflektorfényben maradni. VV Indián azok közé tartozik, akire a mai napig sokan emlékeznek, főleg extrém külseje és határozott stílusa miatt.

„21 év nagy idő. Annak idején mi még csak egy nagy bulinak fogtuk fel az egészet, a mai fiatalok viszont elsősorban a pénz és a hírnév miatt jelentkeznek” – mondta Indián, aki néhány éve visszanézte a saját évadát, és megdöbbent, hogy egyáltalán miért szerették őt az emberek.

Egy tipikus bunkó voltam, mégis sokan drukkoltak nekem.

Drogügy, börtön és egy nagy felismerés

A valóságshow után Indián élete korántsem alakult fényesen. Több balhéba is belekeveredett, 2016-ban pedig lekapcsolták egy drogkereskedő banda tagjaként, és fél évre börtönbe is került.

Nem bántam meg semmit. A legnagyobb gond az volt, hogy a valóságshow után senki nem segített nekünk feldolgozni ezt az egészet.

Pszichológus nélkül mindenki azt kezdett az új életével, amit tudott. Én nyolc évig csak a rosszat kaptam az élettől” – vallotta be.

Mexikóba ment, hogy indiánok között éljen

VV Indián hosszú ideig dédelgetett álma volt, hogy Mexikóba költözzön, és végül egy barátja segítségével ki is jutott egy építkezésre dolgozni.

„Mindig vonzott az azték és a maja kultúra. Minden szabadidőmet arra áldoztam, hogy megnézzem a nevezetességeket, múzeumokat, templomokat.

Megismerkedtem helyi indiánokkal is, annyira megkedveltek, hogy feleséget is akartak szerezni nekem, hogy ott maradhassak

– mesélte nevetve.

Miért tért vissza Magyarországra?

Bár Indián hosszabb távra tervezett Mexikóban, végül haza kellett jönnie, és elmondása szerint keserű szájízzel tért vissza.

Magyarországon sz.r az élet.

Nincs szabadság, nincs öröm, nincs boldogság, mindenki az ellensége mindenkinek. Barátságok szűnnek meg pénz miatt. Igyekszem életben maradni, próbálok a felszínen maradni” – fogalmazott nyersen.

Jelenleg egy duguláselhárító cégnél dolgozik, és bár az élet nem úgy alakult számára, mint egykor elképzelte, ma már más szemmel látja a világot.

Két gyermeke és két unokája van, és ha teheti, szeretne visszatérni Mexikóba, hogy végleg ott telepedjen le.

(Borítókép: VV Indián. Fotó: RTL II)