Az egykori sztárfocista kórházi ágyban, felkötött karral lábadozik – erről felesége, az 51 éves Victoria Beckham számolt be az Instagram-oldalán egy 24 óráig elérhető történetben, ahol a támogatását is kifejezte. A férjéről készült fotó mellé ennyit írt:
Gyógyulj meg, apuci!
A fotón egyébként David Beckham mosolyog, ami arra utal,hogy már jobban érzi magát. Egy másik Instagram-történetben pedig felesége a focista kezén látható karkötőről osztott meg egy képet, amelyen a következő felirat olvasható: „Hamar legyél jobban.” Ezt minden bizonnyal legkisebb lánya, Harper Seven adta apukájának támogatásul. A történeteket ide és ide kattintva lehet megtekinteni.
A csuklóját kellett megműteni
Bár egyelőre a sztárpár egyik tagja sem erősítette meg hivatalosan, hogy David Beckham pontosan miért került kórházba, a DailyMail információi szerint egy 22 évvel ezelőtt történt csuklósérülést kellett helyrehozni, amit még egy Dél-Afrika elleni barátságos angol válogatott mérkőzésen szenvedett el.
A a törés után az évek során az ex-focista csuklójában fájdalom és kellemetlenség jelentkezett, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy egy csavar, amelynek idővel fel kellett volna oldódnia, beágyazódott a csuklójába. Mivel a fájdalmai elviselhetetlenné váltak az utóbbi időben, végül műtétre mellett döntöttek.
Családi botrányok
A Beckham család az utóbbi időben azzal került be a hírekbe, hogy több konfliktus is kialakult közöttük, amelyek miatt Brooklyn Beckham teljesen eltávolodott tőlük, és még édesapja 50. születésnapjára sem ment el.
A sztárfocista kórházi kezelése egyébként éppen egybeesett azzal legidősebb fia, Brooklyn posztjával, amelyben bizonyította, a családi kötelékek továbbra is erősek. A 26 éves feltörekvő szakács csütörtökön egy szívhez szóló születésnapi üzenettel köszöntötte nagymamáját, Sandrát.
(Borítókép: David Beckham. Fotó: Getty Images)