Heath Ledger és Michelle Williams első és egyetlen közös gyermeke, Matilda Ledger 2005 októberében született meg, így idén fogja betölteni a 20. életévét. A fiatal lányt pedig csütörtökön New Yorkban fotózták le. Egy farmer szoknyát viselt egy fekete trikóval, szürke pulcsival és piros cipővel. A képek alapján pedig a 2008-ban elhunyt édesapjának a kiköpött mása.
Heath Ledger’s look-alike daughter Matilda, 19, spotted on New York City outing https://t.co/cX9io9w1A5 pic.twitter.com/n9tkV9h9Ll
— Page Six (@PageSix) September 2, 2025
A reflektorfénytől távol nőtt fel
A szülei a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című film forgatásán találkoztak és szerettek egymásba. 2004 és 2007 között alkottak egy párt, így már Heath Ledger halála idején nem voltak együtt. A színész 2008 januárjában vesztette életét, ezután pedig Michelle Williams úgy döntött, hogy a lányát távolt a reflektorfénytől neveli fel, ezért egy időre visszavonult a színészkedéstől és New York állam északi részébe költöztek. Korábban azt mondta, hogy a költözés abból a vágyából fakadt, hogy „normális otthoni környezetet” biztosítson lányának.
Elköltöztünk – elhagytuk Brooklynt, és hat évig vidéken éltünk, mert az a helyzet elviselhetetlen volt
– mondta a New York Postnak 2016 júniusában. Évekkel később azonban úgy döntött, hogy visszatér a Nagy Almába, és ingatlant vásárolt Brooklynban, ahol a költözés előtt élt.
Michelle Williams feleségül ment Thomas Kail színházi rendezőhöz, akivel még a házasságuk évében megszületett az első közös fiúk, majd 2022-ben ismét egy új gyermekkel bővült a családjuk.
(Borítókép: Heath Ledger. Fotó: Getty Images)