Michael J. Fox neve a legtöbbek számára a Vissza a jövőbe trilógiából ismerős, hiszen a filmekben ő alakította Marty McFly-t, aki ide-oda ugrált az időben. A színész a '80-as években lett világsztár, nyilván Michael J. Fox néven, ám azt talán csak kevesen tudják, hogy valójában nem is ez a neve.
A róla szóló hivatalos életrajzból ugyanis kiderül, hogy eredetileg Michael Andrew Fox néven született. Amikor azonban fiatalon Los Angelesbe költözött, hogy komolyabban belevágjon a színészkedésbe, azonnal falakba ütközött, ugyanis a a hollywoodi színészszakszervezetnél (SAG) már volt egy másik színész, aki a „Michael Fox” nevet használta. A szabályok miatt ugyanazzal a névvel nem regisztrálhatott, így kénytelen volt variálni.
A Michael A. Fox opciót viszont gyorsan elvetette, mert angolul egy kicsit kétértelműen hangzik („A. Fox” ≈ „a fox”, azaz „egy róka”). Ezért úgy döntött, hogy egy teljesen úgy, középső betűt választ, így lett belőle Michael J. Fox. A választással egyébként az egyik kedvenc karakterszínésze, Michael J. Pollard előtt is tisztelgett.
Ez a történet egyébként újra és újra felbukkan az interneten, de sokak számára még mindig újdonság. A Redditen az egyik felhasználó például viccesen azt írta,
Olyan érzés, mint amikor rájössz, hogy a Mikulás nem létezik.
Egy másik pedig úgy fogalmazott: „ Komolyan mondom, árulásnak érzem.”
Persze az, hogy a színészek művésznéven futnak egyáltalán nem ritkaság, de amikor valakit évtizedek óta egy bizonyos névvel azonosítunk, majd kiderült, hogy eredetileg teljesen máshogy hívták, nyilván furcsa.
(Unilad)
(Borítókép: Northfoto)