A Kész átverés stábjába beférkőzött munkatársunk, és Jáksó László áldásával rommá törte Kasza 'Crystal' Tibi Audiját. A célszemély nem örült, de nem is verte agyon.

Ezt is megértem. Szerepeltem a Kész átverésben, helyesebben szerepelni fogok a jövő héten, s ráadásul nem is áldozatként. Legalábbis remélem. Jáksó László néhány hete egy hetiheteses mulatság után tett elhamarkodott ígéretet arra nézvést, hogy bevesz a Kész átverés stábjába. Jáksó - aki valamilyen perverz okból kifolyólag kifejezetten szereti, ha áll nélküli műsorvezetőnek szólítják - Kasza Tibort, a Crystal frontemberét óhajtotta átverni, és ebben ajánlott szép és ütős szerepet.

Tekintse meg képeinket!

Szó szerint ütőset: nekem ugyanis azt a szerepet szánták, hogy verjem szét Tibi féltve őrzött, imádott Audi TT-jét. Egészen konkrétan egy őrült nőt kellett eljátszanom, aki összetéveszti az ezüst autót a pasasa verdájával, s miután úgy gondolja, a férfi épp mással himihumizik - ez a Jáksó kifejezése, az én fejemben úgy nézett ki, hogy dugja az utcában lévő óvoda egyik óvónénijét -, fogja a szükségszerűen nála lévő kalapácsot és kicsit átalakítja vele a kocsit.

Interjúra jött, szétverték

Helyszínként a Crystal kiadója, a Sony BMG előtti csendes, zöldövezeti utca adta magát, hiszen ide egyszerűen el tudtuk csábítani Tibit egy kamu indokkal. "Megbeszéltük a kiadóval, hogy hívják be Kasza Tibit egy interjúra, kicsit várassák, majd közöljék vele, hogy bocs, Tibi, nem jött a riporter" - ismertette a tervet Jáksó a hadműveletet előkészítő értekezleten, majd felém fordult, és közölte: ezidő alatt kell majd nekem tönkreverni a gépjárművet. Aztán felhívta Kasza autószerelőjét és leellenőrizték, elkérhető-e a pótkulcs, illetve hogy mi az az alkatrész, ami a leggyorsabban cserélhető a kocsin.

Nem örültem, hogy pont a motorháztetőt választották: sokkal szívesebben vertem volna szét először lazább mozdulattal a tükröket és a lámpáit, majd feltehetően kicsit nehezebben, az elemekkel küzdve a szélvédőt. Lelki szemeim előtt már láttam is az egészet, ahogy repkednek a szilánkok és végigreped az ablak. Hja, az ember ugye ritkán törhet össze egy nagyon drága sportkocsit büntetlenül. Bezzeg a motorháztetőt hatvanezerért.

Sietős előkészületek

A helyszín a Rózsadomb egyik félreeső, szűk utcája, amelyben az ecuadori nagykövetség is megtalálható. Ők nem kifejezetten örülnek a kipakoló stábnak. Jáksót a követségről érkező lesápadt nénike valahonnan ismerősnek találja, így nagy nehezen belemegy, hogy bekamerázzuk a környéket, ha ők nem kerülnek bele a képbe. Megemlíti viszont, hogy három körül jön egy delegáció, amit nagyon jó lenne, ha nem filmeznénk. Szerencsére nem találkozunk velük, de ezt délelőtt tizenegykor még nem sejtjük.

A Kész Átverés show műsorvezetője meglehetősen egzaltált állapotban arról beszél, hogy bár Tibit egy órára várják a kiadónál, eddig minden átvert személy hamarabb érkezett a helyszínre. Kilátásba helyezi, hogy vesz egy pisztolyt és sorban lelő mindenkit, ha elpöcsörészik az időt. Ettől tele leszünk energiával, még a rejtett kamerás Gyuri is mozogni látszik, bár közben bőszen telefonál.

Majdnem lebukás

Egy kamera az egyik oldalon egy bokorba kerül, egy másik egy fára. A stáb az utca valamennyi üres helyére beparkol, hogy Kasza Tibinek csak ott legyen majd lehetősége megállni, ahonnan minden kamera az autóját rögzíti. Oké minden, Jáksó újra megemlíti, hogy már fél egy, bármikor jöhet az alany! Azért még pepecselnek kicsit, rejtett kamerás Gyuri mélán elindul, hogy elindítsa a magnókat, s ekkor Marci, az egyik operatőr elsápad: "Jön!". Húsz perccel egy előtt begördül az utcába az ezüst Audi.

Kasza megörül a helynek, s pont oda áll, ahová megálmodtuk. Mondjuk máshová nem is állhatott volna. Volt valami vészforgatókönyv arra nézvést, hogy mi van, ha egy utcával odébb hagyja az autóját, de amikor megkérdeztem Jáksót, hogy mi lesz, ha a célszemély taxival jön, ennyit mondott: "akkor Tibit verjük szét."

Szerelés, szétverés

A Crystal sztárja felmegy a kiadóhoz a nemlétező interjúra, mi visszaszivárgunk, az operatőrök elténferegnek a kamerákhoz. Jáksó is visszajön, miután szólnak neki rádión, hogy az alany látóhatáron kívülre került. Szalad az autószerelő a segédjével, hozzák a szétverhető motorháztetőt. A pótkulccsal kinyitják az autót, csavar itt, teker ott, ezt le, azt fel, kész Forma-1. Az egész művelet tíz perc alatt megvan, az autószerelő és társa elszalad a másik motorháztetővel. Szerkesztő Gabi telefonál az ügynökségre, hogy elengedhetik az alanyt.

Korai rajt

Én nekilátok a frissen gründolt kalapáccsal - a szerszámosdobozban találtam, nem a legnagyobb, de megteszi, nevezhető károkozó méretűnek és legalább fel tudom emelni, az is valami - a jármű átalakításának. Ütöm, káromkodok, fáradok, és legfőképp leizzadok, mert okosan bundában mentem, amit az évszak még nem, a szerep hiteles eljátszása viszont annál inkább indokolt.

Klikk a képre!

Még így is nehéz feladat szarrá verni egy Audit, bár a járókelőket nem különösebben érdekli a művelet. Legelőszőr egy kisfiú ténfereg arra, hátitáskával a suliból. Elmélázva elsiet mellettem, de még nem megy haza, hanem megáll az utca végén és nyújtózkodva figyeli, amint ügyetlenül püfölöm a lecserélt motorháztetőt.

"Ne kíméld, és kiabálj, ne add fel!" - mondja Jáksó a jobb fülemben, mert néha instruál egy hallókészüléknek látszódó dolgon keresztül. Ez borzasztó gusztustalan, olyan, mintha egy nagyon hosszú, fekete szőrszál lógna ki a dobhártyámból, de állítólag nem látszik. "Leesemeseztük a kiadóval, hogy a Tibor vizel" - informál a főintrikus.

Tovább verem a gépjárművet, ahogy kell. Jön egy bácsi átmeneti kabátban, kicsit furcsán néz, én meg le vagyok merevedve, de azért nesze. A bácsi csak néz, néz és nem is hiszi el, hogy ez történik. Lassít, de nem áll meg; biztos attól tart, hogy őt is megtámadom. Nem egy forgalmas utca. Elég inaktív közönség.

Megsérteni egy Audit

Nem úgy, mint én, aki biztosan bele fogok halni ebbe az egészbe. A németek ugyanis alapos emberek, rendesen megtervezték ezt a gépjárművet: a csizmám csak összekoszolja, de nem karistol rendesen, és ha még ez nem volna elég, a kalapács se segít sokat. Olyan, mint a filmekben a golyóálló autókra leadott géppisztolysorozat nyoma, csak pici gödröket hagy. Semmi átszakadás, ne adj' isten, végigrepedés, valami rendes, látványos sérülés. Bitang nehéz szétverni egy Audi TT-t, hölgyeim, és most már azt is el tudom képzelni, hogy talán az ablakokat se lett volna olyan könnyű. Mindegy.

Lelkesen játszom a megcsalt nőt, kiabálok, hogy "Te szemét, ide jársz dugni a kis kurvát?!" folyik rólam a víz és lihegek. Végre megjelenik Kasza Tibi, egyre közelít, és hát hogy is mondjam, egyáltalán nem örül. Egyelőre minden a terv szerint megy, a popsztár levegő után kapkod, én fontolgatom a menekülést, de maradok. A Jáksó azt mondta, ha lelövöm a poént, legközelebb az én autómat kalapálják széjjel, úgyhogy a végkifejletről nem árulhatok el részleteket. A lényeg: meglepődött, nem jött rá az átverésre, de nem is vert meg, pedig arra nagyon számítottam: én biztos ütnék. A végén meg persze megjelent a Jáksó, mindenki örült, Tibi meg nem is hitte el, hogy elhitte.

"A határán voltam annak, hogy széttépjelek, de egy hölgyet mégsem lehet" - mondta Tibi, miután kifújta magát. Furcsamód senkit nem zavart, hogy épp tönkrevágok egy sokmilliós kocsit. Még az arra járó nénike is, akit Kasza Tibi, mint szemtanút, próbált ott tartani, közölte: felejtsük el, ő nem látott semmit. Ezen majdnem elröhögtem magam, a kissé riadt nénike ugyanis azt állította: mit tudja ő, rongáltam-e én azt a kocsit, vagy sem. Jobb félni, mint megijedni, nem igaz? Összetartás, emberek, és nem bedőlni.