Már elkészültek a pucér Gáspár Bea-fotók, júniusban meg is jelennek – közölte a Velvettel Gáspár Győző neje. A fotókért jóval többet fizettek neki, mint másfél millió forintot. A gyűjtést azonban folytatjuk, a pénz egy állatmenhelyé lesz. Hogy melyiké, azt Önök döntik majd el.

Nem aratott egyöntetű sikert a Velvet mentőakciója, mellyel Győzikénét akartuk megkímélni a magamutogatástól. A Playboy ugyanis másfél millió forintot ígért Győzike nejének, ha ledobja a bikinifelsőt - szerintünk pedig megér az kétmilliót is, ha nem. Ezért találtuk ki jótékonysági akciónkat, melyben az Önök segítségével szerettük volna megmenteni a rászoruló Gáspárnét attól, hogy - ha tényleg csak sanyarú anyagi helyzete miatt tenné - ne kényszerüljön vetkőzni. A Gáspár-család azonban egyáltalán nem örült segítő szándékunknak.

Önkéntes kényszer

„Nekem ne gyűjtsenek pénzt, van nekünk elég, annak vetkőzök le, akinek akarok” – hívta szerkesztőségünket feldúltan Gáspár Bea, amikor tudomást szerzett az adománygyűjtésről.

Klikk!

„Mit gondol, én találtam ki, hogy levetkőzzek?” – szegezte nekünk vádlón a kérdést Gáspár Győző neje, de azt már nem árulta el, ha nem önszántából tette, akkor ki kényszeríthette fehérneműinek ledobálására. Azt azonban sejttette, hogy nem másfél millióért, hanem jóval többért vállalta be a toplesst, de ez úgy igazán nem lepett meg bennünket. Hisz köztudott, hogy 2005-ben a CKM ötmillió forintot fizetett egy vetkőzésért, és ott még a bikinifelső is maradhatott.

Elkéstünk

Bea asszony azt is elárulta, hogy a mentőakcióval amúgy is késésben volnánk: a képek már elkészültek, benne is lesznek a Playboy júniusi számában. Állítása szerint azonban ez az egész felhajtás annyira megviseli, hogy csoportterápiákra kell járnia.

Nem kell a pénz

Nem sokkal később férje, Gáspár Győző is bejelentkezett telefonon, és kifejtette, nincs szükségük az Önök pénzére, mivel ők az RTL legjobban fizetett sztárjai. A roma showman azt is kifogásolta, hogy a sajtó arról persze nem ad hírt, amikor tízmillióért vesznek lélegeztetőgépet egy gyerekkórháznak.

Állatokat támogatunk

Mivel tehát Gáspárék leszögezték, elég pénzük van az Önök smsei nélkül is, reméljük, most már tényleg senkit nem tart vissza az adakozástól az a lehetőség, hogy esetleg őket támogatja. Megmondták: nem kell nekik. Így viszont életbe léphet a - már előző cikkünkben megígért - B-terv: az április 20-ig beérkező adományokat egy állatmenhely kapja meg. Hogy melyik, azt április 20. után majd Önök szavazhatják meg.

Hogyan adakozhat Gáspárék helyett állatoknak?
Ha adakozni szeretne, küldjön egy sms-t a 06/91-331-301 sms-számra. A számot felhívni nem érdemes, az csak szöveges üzenetek fogadására képes. Az sms szövege BEA ASSZONY legyen, és bár nagyon vicces dolog Győzikésen Bejának ejteni Gáspárné keresztnevét, ezt írni mégsem érdemes, mert a rendszer sajna nem tudja feldolgozni. Az sms ára 75 forint + ÁFA, azaz összesen bruttó 90 Ft, a gyűjtés 2007. április 20-ig tart. Amennyiben kérdése merülne fel a szolgáltatással kapcsolatban, azokra az 1-371-4820-as alapdíjas telefonszámon tud választ kapni.