Újabb nőügybe bonyolódott az énekesnő börtönben ülő férje, Blake-Fielder Civil: egy drogkeresekedelem miatt lecsukott női rabbal vált romantikusnak nem nevezhető leveleket. Ezekben szorgosan részletezi, miket szeretne csinálni a lánnyal, és ígéri: felesége ebben nem fog zavarni, mert vele már mindennek vége. Esetleg azért egy hármas szexre még hajlandó lenne. Winehouse eközben ismét bulizással ünnepelte, hogy kiszabadult a kórházból.

Blake Fielder-Civil a rejtélyes recepcióslánnyal történt tavaszi kalandja után állítólag ismét becsajozott a börtönben: ezúttal levelezőpajtásra talált a 24 éves, szőke hajú Melissa Goldstone személyében, akit egyelőre csak fotókon látott. Eközben a kezdődő tüdőtágulással kórházba került, majd onnan nevetve távozó Amy Winehouse a botrányos Glastonbury fellépése utáni rövid kórházi tartózkodását is befejezte, hogy hajnalig tartó bulival ünnepelje szabadságát.

Love story a börtönben

A drogcsempészésért két és fél évre letartóztatott Melissa Goldstone először novemberben, a suttoni Downview börtönből írt először Fielder-Civilnek, majd nem sokkal később választ is kapott a londoni Pentonville börtönben súlyos testi sértésért és a hatóság megtévesztéséért miatt raboskodó férfitól. Aztán szép lassan levelezőtársak lettek, Fielder-Civil állítólag már egy házat is felajánlott pajtásának Kentben. Személyesen egyelőre még nem találkoztak, de a fotók alapján Fielder-Civil már elképzelt egyet s mást Goldstone-nal. És egész pontosan meg is írta neki, miket.

A The Sun birtokába rejtélyes módon került, majd' egy tucat, kézzel írott levélben Wino férje négy oldalon keresztül ecsetelgeti szexuális fantáziáit, feleségével együtt hármas szexre invitálja a lányt és szabadulásuk utánra egy thaiföldi drogos kirándulás ötletét is felveti. Azt is leírja, hogyan esnének egymásnak az első randin egy étterem wc-jében, ha végre mindketten szabadulnának. Mivel erre a nagy napra valószínűleg még várni kell, Fielder-Civil azt is kifejti, hogy milyen trükköket vetne be, hogy a beszélőn az asztal alatt kényeztessék egymást.

"Már meséltem rólad Amynek és a leveleidből is olvastam fel neki. Nagyon felizgatta őt a mocskos levelezgetésünk, és találkozni akar veled. Az is lehet, hogy írni is fog neked, mert elkérte a címed" - írta levelében Doherty.

Nyitott kapcsolatban élnek

Ha hiszünk a The Sun által közölt levélnek, akkor azt láthatjuk, hogy nem csak a bulvársajtó veszett el a két celeb házasságának szinte percről percre változó részleteiben, hanem magának Fielder-Civilnek is csak most esett le, hogy ők akkor tulajdonképpen egy nyitott kapcsolatban élnek. Ami neki nem igazán tetszik: "Amy és én mindig nagyon közel leszünk egymáshoz, de elhatároztuk, hogy csak barátok maradunk. A helyzet az, hogy nyitott kapcsolatban élünk (ezt tulajdonképpen én is csak most tudtam meg!!), de én ezt nem akarom. Csak egy hűséges, édes, ribancos kis barátnőt szeretnék" - írta Fielder-Civil újdonsült szerelmének.

A házaspár válásáról még tavasszal röppentek fel az első pletykák, amikor Fielder-Civil azért akart szakítani feleségével, mert az állítólag megcsalta menedzserének asszisztensével, Alex Hainessel. Wino állítólag már korábban sem volt hűséges a pentonville-i börtönben november óta raboskodó férjéhez, és állítólag az absztinens fotóssal - a szövevényes szerelmi történetben csak a "Jó Blake" állandó jelzővel kitüntetett - Blake Wooddal melegedett össze kicsit jobban, mint az barátokhoz illik. Ráadásul a börtönből frissen szabadult Pete Dohertyvel is igen közel kerültek egymáshoz, amiért Fielder Civil azonnal, még a börtönből elkezdte szervezni megszervezni Doherty megveretését.

Blake Fielder-Civil szerelmes üzenetei

"Fojtogatom a nyakadat, miközben szopsz és én azt kérdezgetem, hogy kurva vagy-e."

"Csak néhány hét, baby és alig várom, hogy egy év után én legyek neked az első. Kiveszünk egy hotelszobát valahol, iszunk, .. és el tudom képzelni, hogy milyen beteg szexi dolgokat művelünk. Legfeljebb 10 hét és életünk menete vár ránk." "Mindenki a drogokat (vagy engem) hibáztat, amiért [Amy] annyira szétcsúszott, de igazából én is drogoztam egész kibaszott életemben, mégsem lett belőlem egy totális csődtömeg_ legalábbis nem olyan nagy."

Igazi szappanopera

Fielder-Civil egyik levelében azt írja, először megbocsátott feleségének, de a második megcsalást már nem viselte el: "Megint megtette. Aztán nem is írt, nem jött be hozzám, semmi sem változott" - öntötte ki a levélben lelkének kínját a megcsalt férj, aki azért ez idő alatt azért szintén nem unatkozott a börtönben. Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen börtönbüntetését tölti, a folyamatosan érkező hírek szerint elég mozgalmas életet él: felesége dedikáltatott fotóiért cserébe drogot vesz és az imádkozás mellett az ismerkedésre is jut idő. A most feltűnt szőke Melissa Goldstone ugyanis nem az első nő, akivel hírbe hozzák.

Május elején arról érkeztek hírek, hogy Fielder-Civil beleszeretett egy 25 éves recepcióslányba, aki - feleségével ellentétben - rendszeresen látogatta. A férj már a válást fontolgatta, és a feleségétől ezzel nyerhető összeget - körülbelül három millió fontot (egymilliárd forintot) - számolgatta, amivel új életet kezdhet újdonsült barátnőjével.

A házasság körüli balhék során az anyós és az após is hallatta hangját: bár Winehouse családja Fielder Civilt okolja lányuk drogfüggéséért, a jól értesült és mindig tettre kész apa, Mitch Winehouse vadul hangoztatta, hogy nem akar beleszólni lánya magánügyeibe. Fielder-Civil anyja viszont inkább a válásra buzdította börtönben csücsülő fiát, és azt ajánlotta neki, vegye csak el az új barátnőt, Sarah Thompsont, mert rá mindenben számíthat.

Se vele, se nélküle?

Közben Winehouse persze tagadta a válást és a hűtlenkedéséről szóló híreket is, és a tárgyalótermi performansza, majd az elhíresült egeres videó után a botrányosra sikeredett Glastonbury fesztiválon is szerelemet vallott férjének. Fielder-Civil pedig nemrég még virágokkal lepte meg feleségét házasságuk első évfordulója alkalmából. Hogy végül mi lett a recepcióslánnyal, nem tudjuk: a káosz tehát totális, ezt már csak tetézi a Wino-Fielder-Civil sagában most felbukkanó börtönrománc-cselekményszál.

Mindenesetre, ha igazak a hírek, hogy Wino verekedős férje akár tíz évet is kaphat, még sok izgalmas fordulat várható. Bár az is lehet, hogy Fielder Civil stílusosan fogja megoldani a problémát: a legutóbbi hírek szerint ugyanis arra készül, hogy ismét lefizeti a megvert áldozatot, hogy változtassa meg a rá nézve terhelő vallomását.