Britney Spears kétszer is megrökönyödést keltett egy éjszaka alatt. Először a fényképezőgépet vágta egy autó motorháztetőjéhez, később egy paparazzival ment szobára.

A legendás pop hercegnő meghívott egy fotóst a szállodai szobájában, miután együtt vacsoráztak. Először csak csevegtek egy kicsit a kocsiban, majd ezt követően Spears hazament átöltözni, így a fejére került a csodálatos pink paróka és a legendás leopárdmintás miniruha.

Ebben a csodálatos szerelésben libbent ki az utcára és megközelítette személygépjárművével az éttermet, ahol a fotós már várta. A vacsora után közösen vettek ki egy szobát, ahonnan csak egyszer, rövid időre távozott a fiatalember, cigarettáért. Ekkor az újságírók megrohamozták a paparazzit, aki tagadta, hogy viszonya lenne Sperassal, hiszen csak együtt táplálkoztak, és állítása szerint más nem is került szóba közöttük.

Az említett úriember és a Spears már régebbről ismerte egymást, konkrétan szeptemberben találkoztak, mikor a fotóst megbízta az énekesnő, hogy vegyen neki tampont, amíg ő elintézi a dolgát a toalettben. Később ugyan megjegyezte, hogy helyes ez a fiú, de más utalást nem tett rá. A szállodából külön-külön távoztak, először a fotós, később Spears hagyta el a helyszínt és hazarobogott a fiaihoz.

A People magazin szerint ez éjszaki kiruccanás jól jött a celebnek, mert így a sajtó figyelme ismét rá terelődött és nem a 16 éves húgára, aki terhességének bejelentésével okoz botrányt.