Spears olyan elszántan dolgozik saját maga ellen gyermekelhelyezési perében, hogy azt már ügyvédei is cikinek érzik. Mikor a tegnap esedékes meghallgatás helyett ismét fotósával ment szobára, ügyvédcsapata felmentését kérte a bíróságtól. Spears már harmadszorra jár így.

Az énekesnő nem jelent meg gyermek-elhelyezési perének szerdára kitűzött meghallgatásán, ezért ügyvédcsapata vissza akarja adni a megbízását. A Trope & Trope ügyvédi iroda a bírósághoz nyújtotta be felmentést kérő indítványát, ami szerint „a Spears és cégünk közti kommunikáció holtpontra jutott, ez pedig lehetetlenné teszi a további képviseletét” – írja a tmz.com.

Ügyvédje, Sorrell Trope nem közölt további részleteket, de a People.com érdeklődésére elmondta, a dolog nem ennyire egyszerű. „Egy ügyvéd nem adhat vissza csak úgy egy ügyet. Fel kell kérnünk a bíróságot, hogy mentsen fel bennünket” – mondta el. A felmentési indítványhoz kapcsolódó meghallgatás február 4-én esedékes, a Spears-Federline gyermekelhelyezési per következő fordulója február 19-én lesz.

Trope cége már a harmadik ügyvédcsapat, akiknek munkáját az énekesnő zűrös viselkedésével ellehetetleníti. A pár válásának kimondása után kezdődött gyermekelhelyezési perben Spearst először Laura Wasser képviselte, aki szeptemberben kérte a felmentését. Ezután az énekesnő a Freid & Goldsman ügyvédi irodát bízta meg, de ez az együttműködés már pár nappal később megszakadt. Torpe irodája ekkor kapcsolódott be a már ekkor is reménytelennek tűnő harcba: az akkori helyzetben már nem lehetett megakadályozni, hogy pár nappal később el ne vegyék Spearstől gyerekei, a kétéves Sean Preston és az egyéves Jayden James felügyeleti jogát.

Pár nappal később az ügyvédeknek ugyan sikerült láthatási jogot kiharcolniuk, munkájukat azonban nehezítette, hogy ügyfelük sorozatosan figyelmen kívül hagyta a kötelezettségeit: nem jelent meg a bíróság által feltételként megállapított drogszűréseken, és állítólagos betegségekre hivatkozva a bírósági meghallgatásokon sem. Legutóbb decemberben történt meg ugyanez, a betegségre hivatkozó énekesnőt azonban pár órával később teljes egészségben látták bulizni a városban – számolt be akkor a tmz.com. Federline ügyvédei akkor megfenyegették Spearst azzal, hogy büntetés kiszabását kérik rá a bíróságtól a viselkedése miatt, így érthető, ha nagyon várták a most esedékes tárgyalást is.

Az énekesnő ezúttal az utóbbi két hétben ránőtt paparazzójával töltötte az időt tárgyalásra járás helyett. A fekete parókát és napszemüveget viselő Spears és Adnan Ghalib délután 2-kor jelentkeztek be a Palm Springs-i Parker Hotelbe - miután Spearst eddigi kedvenc helyéről, a Four Seasons-ből kitiltották -, és egész este 7-ig tartózkodtak a szobájukban – írja a US Magazine. A lap egyébként azt állítja, a fotós nekik már szeptemberben, az optimista „Előbb-utóbb meglesz!” kijelentéssel jelezte, hogy hajt az énekesnőre.