Britney Spearst egy mentősnek kellett megnyugtatnia, mert annyira felzaklatta, hogy autójuk elgázolt egy fotóst. Az énekesnő után a sérülttel is foglalkoztak.
Az énekesnő térdműtéte utáni lábadozása közben előbb vőlegényt szerzett be, majd rájött, hogy kiskutyára vágyik. Az édesanyja által vezetett kocsival épp a közeli kisállatkereskedés elől indultak volna tovább, amikor elütötték az angol származású lesifotóst, Calum Reavelyt. A The Sun információi szerint az énekesnő ijedtében felsikoltott, majd zokogni kezdett, és annyira felzaklatták a történtek, hogy a kiszálló mentősöknek előbb őt kellett megnyugtatniuk, mielőtt a sérülttel kezdtek foglalkozhattak volna.

Menekülés a kutyaboltból

A beszámolók szerint Spears és édesanyja, Lynne Santa Monica-i otthonuk közelében lévő állatkereskedésből lépett ki két újonnan vásárolt kiskutyájával, amikor körülvették őket a paparazzik. A két nő beült a kocsiba, amelyet - lánya térdműtéte miatt - Lynne vezetett, és ahogy az autóval megpróbálták magukat átfúrni a fotósok közt, véletlenül elütötték Reavelyt, akinek a bokája sérült meg a balesetben.

A rendőrség kihallgatta Spearst és édesanyját, aki egyébként azért költözött lányához, hogy a műtét utáni felépülése közben tudjon segíteni neki. A két nő részletes, írott vallomásban kellett beszámoljon a baleset körülményeiről, míg Reavelyt egy közeli kórházba szállították.

Mindeközben a Sun információi szerint a Spears térdműtétje miatt elhalasztott koncertturné vesztesége már elérte az ötmillió fontot (közel kétmilliárd forint).