Nyáron még egy fővárosi főügyészségi nyomozóval látták együtt többször Damu Rolandot, hétvégén viszont egy újabb hölgy tűnt fel a nem éppen birkatürelméről ismert színész oldalán. Az egy közösségi portálon magát Damunéként futtató lány neve nem is ismeretlen a médiában és a szépségiparban: az új szerelem a Miss World Hungary 2008 egyik versenyzője. Somogyi Dóra utódja szerint a sajtó teljesen félreismeri a színészt, őt pedig még a barátnői is féltik, nehogy nála is elcsattanjon egy pofon .

Augusztusban még egy fővárosi főügyészségi nyomozó oldalán látták rendre feltűnni Damu Rolandot, ám a színész minduntalan tagadta, hogy megtalálta volna Somogyi Dóra utódját . Szerinte az olvasóink is nagy tévedésben vannak, hiszen ő csak a testvérét puszilta meg - és vetett rá szerelmes pillantásokat -, és a strandon is az unokahúgának a bugyiját húzta le. A Velvet megkeresésére is csak annyit mondott, hogy nem ismer semmilyen ügyésznőt, csupán egy ügyvédnőt, aki a sajtóperekben képviselni szokta.

Egy ideig nem is történt olyan esemény, amivel Damu ismét magára vonta volna a figyelmet, szombat éjjel viszont egy fiatal szőke lánnyal jelent meg a Megasztár élő forgatásán. A hölgy természetesen cseppet sem hasonlít a fent említett ügyésznőre, megindultak hát a találgatások, ki lehet az, akivel a Jóban Rosszban rosszfiúja nyilvánosan is együtt mutatkozik. Az eseményen készült fotó alapján a Velvetnek végül sikerült azonosítani az új szerelmet, akinek neve nem is cseng ismeretlenül a médiában: a huszonöt éves lány bekerült a Miss World Hungary 2008 huszonnégy legjobb nője közé.

A szépségkirálynő-jelöltről akkoriban még csak annyit lehetett tudni, hogy marketingesként dolgozik, és boldog párkapcsolatban él párjával, egy Budapest Cowboysos amerikai focistával. A most már Damu Roland barátnőjeként köztudatba robbant - önmagát pedig egy internetes közösségi portálon Damuné-ként feltüntető lányt telefonon keresztül értük utól, és kérdésünke készségesen elmesélte, hogy szeptember óta vannak együtt a színésszel.

"Eleinte távolságtartóan viszonyultam hozzá, meggyőződésem volt, hogy még mindig együtt vannak Somogyi Dórával, de annak a kapcsolatnak akkora már vége volt. Roland már a legelején elmesélt nekem mindent a múltbéli incidenseiről, megbeszéltük ezeket a dolgokat, megbíztam benne, noha a barátnőim nagyon féltettek, és figyelmeztettek, nehogy engem is megüssön" - vallotta be nevetve. A lány szerint barátja teljesen más, mint amilyennek gondolják a régebbi dolgai alapján, és sajnos nagyon sokan azonosítják az általa megformált Várnagy Előddel.

"A valóságban Roland egy nagyon érzékeny ember - minden esténket együtt töltjük, és ugyan még nem költöztünk össze, tervbe van véve egy közös családi fészek. Nekem még soha nem volt olyan pasim, aki vacsorával várt volna. Házasságról és gyerekekről beszél, szeretne már megállapodni, én pedig olyan nő vagyok, akinek szüksége van biztonságra, és ő ezt megadja nekem."

A történethez Damu Roland telefonos megkeresésünkre egyelőre nem szeretett volna semmit hozzáfűzni, de az már bizonyos, hogy az ügyésznővel szemben ezt a hölgyet valóban ismeri.

Damu Roland akkor vált szerepén kívül is igazán ismertté, amikor egy Tv2-s mulatság után megütötte egy kolléganőjét. A verésre az adott okot, hogy a színész akkori barátnője egyszerre érkezett a taxihoz egy Tv2-s lánnyal, aki be is ült az autó. Damu nem vacakolt, ütött. A taxisofőr megpróbálta megvédeni utasát, akit Sváby András, a Tv2 egyik akkori vezetője tudott csak lecsillapítani.

A színész akkor azzal bűnhődött, hogy egy időre kiírták a sorozatból, ám később vissza térhetett a Jóban Rosszban-ba. Damu korábban bokszolt, egyszer próbára is bocsátották, mert megvert valakit.