A Csillag születik két zsűritagja, Náray Tamás és Falusi Mariann szerint nem etikus, hogy Fábry Sándor kedvenc versenyzői mellett kampányol és néha bizony csal. Havas Henrik pedig úgy véli, hogy a showman pedig egyenes pszichiátriai eset.

A Blikk információ szerint két részre szakadt a Csillag születik című tehetségkutató műsor zsűrije. Náray Tamásnak és Falusi Mariannak ugyanis nem tetszik, hogy Keleti Andrea, de főként Fábry Sándor kedvenceket választott magának, akiket meglehetősen szubjektív módon értékelnek.

A lap belső információkra hivatkozva elárulta, Fábry Sándor gyakran már azelőtt eldönti, hogy hány pontot ad egy versenyzőnek, mielőtt elkezdődne az adott produkció. A showman ezenkívül többször is nyíltan felvállalta, hogy igenis vannak számára nagyon kedves döntősök, akiket a maga képességei szerint megpróbál győzelemre jutatni. Például személyesen segített felkészülni Utasi Árpinak, a mesemondó kisfiúnak. „Észrevettük, hogy Sándor kicsit elfogult bizonyos versenyzőkkel szemben, kampányol mellettük” – nyilatkozta a lapnak a Padödő énekesnője. Falusi Mariann szerint nem fair, ha egy zsűri tag előre eldönti, hogy kinek hány pontot ad, valamint az sem, ha nézőket is megpróbálja befolyásolni.

A showmanről Havas Henriknek is meg van a véleménye, amit blogjában ki is fejtett. „Fábry érdekes figura. Minden sértő szándék nélkül mondom, hogy pszichiátriai eset. Akarva, akaratlanul bele-belebotlok a baromságaiba.” A Tanár Úr több történettel is alátámasztotta állítását. Először egy zöldséges boltban történt incidensről mesélt. Fábry a tulajdonosok állítása szerint úgy válogatott a gyümölcsök között, hogy az egyiket egy zacskóba rakta, a másikat pedig kidobta az úttestre. Hiába szóltak rá, hogy hagyja abba, ő tovább folytatta. Az üzlet tulajdonosa ezután néhány pofonnal próbálta észhez téríteni a humoristát." Havas Henrik állítása szerint Fábry egy másik alkalommal, saját műsora forgatásán „lebüdösparasztozta” a fogathajtó világbajnok Lázár- testvéreket, miután egy butykosból pálinkával kínálták meg.

A TV2 felfüggesztett műsorvezetője azt is elárulta, szerinte miért állította Fábry róla azt az Echo Tv kamerái előtt, hogy lop. A humorista állítólag akkor orrolt meg Havasra, amikor pár évvel ezelőtt a miskolci egyetemen együtt tartottak előadást. „Ott előadta a szokásos hülyeségeit arról, hogy miféle maffiamódszerekkel ment végbe a rendszerváltás, hogyan maradtak pozícióban a mocskos kommunisták. Én nem izgattam fel magam, csak elmondtam a diákoknak, hogy érdemes időnként olvasni, momentán Bibót ajánlottam Fábry figyelmébe.” A showman a vita után üvöltözve kérte ki magának, hogy Havas egy „olvasatlan, műveletlen bunkónak” állította be őt az egyetemisták előtt. „Nem én mondtam, ő mondta, de ebben az egyben egyetértek vele.”