2008 tavaszán aggasztó állapotban kóválygott Beverly Hills utcáin Peter Falk. Lánya most beismerte: apja Alzheimer-kórral küzd, és már nem képes ellátni önmagát.

Súlyos beteg a 81 éves Peter Falk, akit legtöbben a Columbo-filmek ballonkabátos, szórakozott felügyelőjével azonosítanak: mint lánya a TMZ.com-nak elmondta, édesapja súlyos időskori demenciában és Alzheimer-kórban szenved. Az idős színész már nem képes egyedül ellátni magát, ezért Catherine Falk a Los Angeles megyei Felsőbírósághoz benyújtott beadványában apja egészsége és biztonsága érdekében teljeskörű gyámsági jogot kért felette.

A beadványban a színész lánya úgy fogalmaz: attól tart, hogy édesapját szellemi állapota túlságosan védtelenné teszi a visszaélésekkel szemben, és így „eltulajdoníthatják a nevén lévő ingatlanokat”, míg a gyámság viszont „megvédheti a csalóktól és a kártékony befolyástól”.
Falk sajtósa hivatalosan egyelőre nem reagált a hírportál értesülésére.

Nem csak Columbo szerepében volt jó

Idén áprilisban már voltak arra utaló jelek, hogy a színész vélhetően súlyos problémákkal küzd: egy ízben járókelők figyeltek fel a Beverly Hills utcáin szemmel láthatóan elveszetten és zavarodottan kóválygó Falkra, aki - mikor segíteni próbáltak neki – kiabált és mindenkit elhajtott. Végül a rendőrségnek kellett értesítenie a családot, akik hazavitték. Hasonló eset történt meg pár hónappal később, amikor az idős színész ismét ápolatlan külsővel, leevett pólóban, nejlonszatyorral a kezében bolyongott az utcán egyedül, leüvöltött egy paparazzót, majd ismét haza kellett fuvarozni.

A Columbo szerepében híressé vált színész – aki magyar ősökkel rendelkezik: az író és politikus Falk Miksa dédunokája – 1927-ben született New Yorkban. Jellegzetes mimikáját részben annak köszönheti, hogy három évesen, egy daganat következtében elveszítette fél szemét, ezért üvegszemet visel. Ez azonban nem akadályozta színészi karrierjében: 29 évesen debütált egy off-Broadway darabban, Moliere Don Juan-előadásban, majd 1968-ban a Prescription: Murder című filmben formálta meg először a ballonkabátos felügyelőt. A filmből három évvel később tévésorozat készült, amelyben Falk 35 évig játszotta a jellegzetessé vált karaktert. Öt Emmy-díjából négyet a felügyelő szerepével nyert, de nem csak ennyi telt tőle: a Murder Inc. és a Pocketful of Miracles című filmekben nyújtott alakításai miatt mellékszereplőként kétszer is jelölték Oscarra. Híres barátság fűzte az 1989-ben elhunyt amerika független filmes rendező-színész John Cassaveteshez, akinek szinte minden filmjében játszott, cserébe Cassavetes is vállalta egy Columbo-epizód, az Étude in Black rendezését, melyben szerepelt is. Falkot 1987-ben Wim Wenders fedezte fel újra, akinek Berlin felett az ég című filmjében félig-meddig önmagát játszva alakított angyalt.

Falk magánéletéről keveset tudni: 1960-ban vette feleségül Alyce Mayo színésznőt, akivel két lányt fogadtak örökbe, innen származik a most a gyámságot indítványozó Catherine nevű lánya, aki egyébként magánnyomozó lett. Mayo és Falk 1976-ban elvált, ezután a színész Shera Danese nevű kolléganőjét vette el, akivel már nem született közös gyermekük, viszont tíz kutya boldog gazdái. A színész 2003-ban elmondta: Columbo-szerepe révén ma még talán népszerűbb, mint a sorozat első fénykorában, és azt is elárulta, hogy a híres ballonkabátot mai napig a szekrényében őrzi.