A legfrissebb vizsgálatok szerint nem magától keletkezett a szombat óta pusztító malibui bozóttűz, hanem gyújtogatás eredménye. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy szándékos volt-e, vagy véletlen. Flea rácáfolt a hírekre, menedzserén keresztül közölte, mégsem égett porrá a háza.

Az októberi bozóttűzzel szemben, amit zárlatos vezetékek okoztak, a Malibuban pénteken kitört újabb tűzvész gyújtogatás miatt történt - írja a TMZ a tűzoltóság vizsgálataira hivatkozva. Azt egyelőre nem tudni, szándékos gyújtogatás történt-e, de a szakértők vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit.

Az októberi tűz

A tűzben eddig 51 ház égett le, és hat tűzoltó megsérült. A környékről mintegy 14000 embert kellett kitelepíteni. A szombaton - ezek szerint gyújtogatás miatt - keletkezett tűz a nagy szél miatt tudott gyorsan nagy területre szétterjedni. A helyi tűzoltóparancsnok szerint a terület 70 százalékán már sikerült elszigetelni a lángok terjedését, és abban bíznak, hogy keddre sikerül teljesen megfékezni a tüzet. Néhány evakuáltat már visszaengedtek az otthonába.

Közben a Red Hot Chili Peppers basszusgitáros, Flea menedzserén keresztül cáfolta azokat a vasárnap megjelent híreket, melyek szerint porráégett volna a háza. A KTTV szerint egy másik, szintén a környéken élő zenész háza, a Guns N'Roses-énekes Axl Rose-é viszont megrongálódott a tűzben.