A sztár legújabb hobbija, hogy fűvel és piával teletankolva rendőrökbe botlik autójával. Most még a kórházba is bevitték, olyan rosszul nézett ki.

Már megint elkapták George Michaelt a rendőrök, most éppen édesdeden alukált a kocsijában. A zsaruk megszondáztatták szombat hajnali fél egykor, amin a sztár természetesen megbukott, ekkor jobbnak látták kórházba szállítani.

Totál K.O. George

A rendőrök valahogy sejtették, hogy a meleg slágergyáros nemcsak alkohol, hanem marihuána befolyása alatt is állt, olvasható a Contactmusic.com-on. „Normális esetben ilyenkor kihívnak egy orvost, hogy vegyen tőle vért, de mivel a sztár elég betegnek tűnt, kórházba vitték, ahol kiderült: rosszabb állapotban volt, mint azt először gondolták” – nyilatkozta a rendőrség szóvivője a Daily Mirrornak. – „Az alkohol és drogok keverése nagyobb bajt is okozhatott volna.”

Miután a kórházban úgy-ahogy helyrehozták az énekest, Michael visszatért a kapitányságra és leperkálta az óvadékot, és beismerte a marihuánafogyasztást. Óvadékfizetésben egyébként elég jó George Michael, ezért nem ül most is éppen, hiszen korábbi zűrős ügyei miatt novemberig felmentették.

Kocsik, drogok, rákkenroll

Csak ebben az évben ez már a harmadik drogos-kocsis rendőrségi ügye a Freedom énekesének. Még februárban elmarasztalta a bíróság, akkor is a kocsijában találtak rá, volt nála egy rakás fű, meg folyékony extasy, ráadásul pornográf kiadványok, szexuális segédeszközök és bőrmaszkok is előkerültek. Később az ügy drogrészéről maga is azt nyilatkozta, hogy egy marhaság volt.

Aztán áprilisban is megúszta az exbiszex sztár, akkor sikerült nekiszaladnia három parkoló autónak egy dombon, közel észak-londoni otthonához. Michael akkor arra hivatkozott, hogy sajnos szörnyen rossz sofőr. De a füvet azért szereti.