Bár az orvosok csak pár hetet adnak neki, a brit valóságshow-sztár esküvője napján kifejtette, reméli, hogy pár év múlva ismét találkoznak majd a ceremónia helyszínén. A férjét pedig felhatalmazta, hogy nyugodtan keressen magának új párt, ha ő már nem lesz mellette. Goody állapota miatt az esküvő megszervezésére csak kilenc napja volt a párnak, de egy másfél millió fontos exkluzív szerződés kíséretében sikerült tető alá hozni a ceremóniát, amit egy fotózás és lagzi követett.

A nyilvánosan haldokló egykori valóságshow-sztár, Jade Goody és nála hat évvel fiatalabb kedvese, Jack Tweed vasárnap kétszáz ember előtt mondta ki a boldogító igent egy essexi szállodában. A területet biztonsági őrök és rendőrök biztosították. Pár órával az eskütétel előtt a kétgyermekes híresség áldását adta arra, hogy párja halála után ismét frigyre lépjen - írja a DailyMail. "Jade utolsó kívánsága az volt, hogy hozzámehessen Jackhez. De ő egy önzetlen ember, és szeretné, ha (Jack Tweed) boldog lenne. Azt mondta, hogy halála után ismét elkezdhet randizni, amint úgy érzi, hogy eljött az ideje" - nyilatkozta Max Clifford, Goody szóvivője. A vicces kedvű vőlegény az esküvő előtt egy szál melltartóban és csipkés alsóneműben lépett ki az utcára, és lábán természetesen ott virított a hatóság nyomkövetője.

Jade szereti Jacket

A Sun szerint mindenesetre délelőtt tízre megérkezett a szállodához a menyasszony két fiával. A híresség egy helikopterrel közelítette meg a helyszínt, és negyvenöt percet késett. A közel negyvenperces ceremónia alatt Goody megpróbálta tartani magát, de a vége felé kért egy széket, amire leülhetett, Tweed pedig letérdelt mellé, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. A fogadalomtétel alatt mindketten elsírták magukat, az anyakönyv aláírása alatt, Goody két kisfia, a négyéves Freddie és az ötéves Bobby a pár ölében ült. Majd amikor kiléptek az épületből, tíz fehér galambot engedtek szabadon. Több mint 200 ember vett részt az eseményen. "Egy nagyon megható és gyönyörű ceremónia volt, és egy repülőgép a következő feliratot húzta maga után: Jade szereti Jacket. Az ifjú pár láthatóan nagyon örült az esküvőnek. Szerintem óriási megkönnyebbülést jelentett Goody számára, hogy ilyen jól viselte. Bizonyára nagyon aggódott az esküvő miatt" - nyilatkozta Clifford.

Klikk a képekért!

Jade Goody egy félórás beszédet is tartott, amiben kifejtette, hogy csodáért imádkozik, és reméli, hogy pár év múlva újra találkoznak majd itt. Goody és kedvese részt vett egy két órán át tartó fotózáson is, hiszen ez is része volt a magazinnal kötött megállapodásnak. Ezután aludt pár órát, hogy az est folyamán együtt tudjon ünnepelni a családtagjaival és a barátaival. Végül fél tizenegykor tért nyugovóra egy fölszinti szobában, ugyanis állapota miatt le kellett mondaniuk a nászutas lakosztályról. A ceremóniát megelőző éjjel Goody nem érezte túl jól magát, ezért aggódott, hogyan bírja majd a vasárnapi megpróbáltatásokat. A Harrods áruház által felajánlott, 35 ezer fontos ruhájába belevarrtak mindenesetre egy zsebet, amiben el tudták helyezni a gyógyszereit.

Mivel Tweed február 13-án kérte meg barátnője kezét, csak kilenc napjuk volt arra, hogy megszervezzék az esküvőt. Az orvosok szerint ugyanis a celebnek már csak hónapjai vannak hátra, mivel a rák már Goody belső szerveit, például a máját is megtámadta. A valóságshow-hős és vőlegénye számtalan felajánlást kapott, és Goody egyúttal aláírt egy másfélmillió fontos szerződést az Ok! magazinnal és az egyik televízióval, hogy fiai ne szenvedjenek majd hiányt.

Hogyan lett celeb Jade Goody-ból?

Az egykori fogorvosi asszisztens 2002-ben lett tévéceleb a brit Big Brotherben. Egy ideig gúny tárgya volt kaotikus jelenései miatt, és mert az általános tudása is jócskán hagyott kívánnivalót maga után: számára például újdonság volt, hogy Rio de Janeiro nem egy személy, hanem egy város. Mindezek ellenére népszerű lett, szereplései révén pedig a bulvárlapok sztárja is, és hírnevét ügyesen kamatoztatta. Kisebb vagyont is összehozott egy saját CD-vel, egy parfümmel, és még számos más tévéshow-val is. 2007-ben azonban megtört a róla kialakult kedvező kép. A Channel 4 brit tévé sikerei nyomán beválogatta Goodyt és anyját a Celebrity Big Brother című különkiadásba is, ahol aztán rasszista kijelentéseket tettek egy másik lakóra, a híres indiai filmszínésznőre, Shilpa Shetty-re. Goody megbánta, amit akkor tett, és beleegyezett, hogy részt vesz a Big Brother indiai verziójában. Éppen ennek a shownak az egyik adásában, a kamerák előtt tudta meg, hogy méhnyakrákja van. A nő ekkor azonnal hazautazott, hogy kemoterápiás és besugárzásos kezelésekkel megpróbálják megfékezni a betegséget, de a múlt heti vizsgálatok kimutatták: áttétek képződtek, és legfeljebb pár hónapja lehet hátra.

Vissza a mamához

A lap információi szerint a lagzin felszolgált étel és ital százezer fontba , nagyjából 30 millió forintba került, amit Mark Fuller fizetett, az ötszáz fontos, hétemeletes tortát pedig a Sketch étterem bocsátotta az ifjú pár rendelkezésére. A szórakoztatásért többek közt a Sugababes felelt, mert a zenekar tagjai lemondtak százezer fontos fellépti díjukról. A szállás költségeit részben a barátok, részben a Down Hall Hotel állta, a tízezer fontos virágköltséget pedig maga a celeb, valamint Goddy barátai és családtagjai fedezték. A menyasszony és a koszorúslányok fogainak kifehérítését egy kozmetikai cég vállalta, a orvosi költségeket (gyógyszerek, a helyszínen készenlétben álló mentő) pedig Goody fizette ki az OK! Magazintól kapott pénzből.

Bár Clifford szerint valószínűleg ez volt Goody és Tweed utolsó közös éjszakája, a házaspár viszonylag kevés időt tölthetett együtt, ugyanis az ifjú férjnek délutánra vissza kellett érnie édesanyja házába. Tweed tavaly szeptemberben került börtönbe, miután egy golfütővel bántalmazott egy tinédzsert. Bár eredetileg 18 hónapot kellett volna a rács mögött tölteni, múlt hónapban szabadon engedték és házi őrizetbe helyezték, valamint nyomkövetőt helyeztek rá. Jade Goodynak pedig szerdán kell ismét bevonulnia egy londoni kórházba, ahol újabb vizsgálatokat végeznek majd rajta.

Példakép

A súlyosan beteg híresség, akinek állítólag csak hónapjai vannak hátra, a vallásból próbál erőt meríteni. Cormac Murphy-O'Connor bíboros kifejtette, szerinte a celeb nagyon bátor asszony. Hozzátette, bár sokan úgy gondolják, hogy nem kellene nagydobra vernie betegségét, bizonyára azért döntött így, hogy segítsen az embereken. A rákbetegeket segítő alapítványok és az orvosok szerint egyre több fiatal nő informálódik a méhnyakrákról, ami a Goody körüli felhajtásnak köszönhető. A híresség egyébként esküvőjén sem tett parókát, jelezve, hogy büszkén viseli a terápia egyik kellemetlen mellékhatását.