Nemrégiben a Való világ harmadik szériájának egykori szereplőit vettük elő, és felkutattuk, ki hogyan él mostanában, mivel foglalkozik, stb. Sajnálatos módon viszont nem mindenkiről sikerült friss információt begyűjtenünk, úgyhogy olvasóinkhoz fordultunk segítségért, érkezett is egy levél szerkesztőségünkhöz Indiánról, vagyis Serbán Györgyről:

"Az Indián elnevezésű létesítményt kb. kéthetente egyszer szoktam látni reggel munkába menet a hetes buszon, Zugló és a Keleti között. Néha valami fiatal kiscsajjal beszélget hörögve, néha fennhangon hörögve telefonál nagyon komolynak tűnő dolgokról. Mikor először láttam, meglepődtem, milyen alacsony. Nagyjából ugyanúgy fest, mint amikor beköltözött a villába, de persze aszalódott azóta, meglátszik rajta az idő vasfoga. Talán nem jött be neki annyira az élet" – írta nekünk B ügynök a VV3 után a pornózásba is belekóstoló Indiánról.