Várkonyiék kihúzták Bochkor pénze nélkül

nsz
2010.02.22. 10:23
Bochkor Gábor gyermekének anyja belgyógyászból lett híradós, amit többek között a véletlenek sorozatának és egy racionális döntésnek köszönhet. Végzettségéből fakadóan egy kicsit hipochonder, és ahhoz, hogy önszántából újra orvosként dolgozzon, gyökeres változásokra lenne szükség az egészségügyben. Addig is tovább levelezik Azurákkal a hírek szövegét tartalmazó papíron. Miután beosztják a pénzt, még a tartalékokhoz sem kellett hozzányúlniuk, amíg párja, Bochkor Gábor munka nélkül maradt.

A Bors szerint esett a Tények nézettsége.

A nézettség megállapítása soktényezős, és a cikk állításával ellentétben növekvő a tendencia. Érdemes megnézni, hogy a cikkben megjelentetett grafikonon nem szerepel a január hónap. Ennek egyetlen oka van: a Tények akkor nagyon erős volt, folyamatosan jön felfelé. Ha egy újság úgy gondolja, hogy jó velem egy hétvégi címlapot eladni, ferdítenek egy kicsit. Mit tudok csinálni? Egy nap majd elfelejtik. Mi tudjuk, elolvastuk, mentek a körtelefonok, és nem értjük, hogy erre miért volt szükség.

Miért lesz egy belgyógyászból híradós?

A véletlenek és egy racionális döntés miatt. Nyolc évig televízióztam Szegeden, egyetem, aztán később orvosi munka mellett is. Sosem terveztem, hogy országos tévéhez megyek, de teljesen véletlenül megláttak egy sajtóanyagon, ami a tudtom nélkül jutott el a TV2-höz. Megkerestek, hogy gondolkodnának bennem, majd két héttel azután, hogy kézhez kapták a kért anyagot, fel is hívtak, hogy a Tényekben tudnának elképzelni. Szakvizsga előtt álló, friss orvos voltam, a Szegedi Belgyógyászati Klinikán dolgoztam, és már akkor sem volt biztató az egészségügy helyzete. Diplomákkal és nyelvvizsgákkal a kezemben úgy éreztem, nem akarok hátat fordítani egy ilyen lehetőségnek. Ha ez a diploma előtt ért volna, nagy valószínűséggel nemet mondtam volna rá, de így úgy döntöttem, kipróbálom, és jobban bejött, mint gondoltam.

Ez válasz arra, hogy úgy érzed, jó döntés volt?

Igen, úgy érzem. Természetesen nagyon hiányzik a gyógyítás, a betegek, az a szellemű munka, amit ott végeztem, az, amiért sok évig tanultam, de az egészségügy körülményei nem annyira. Hozzá kell tennem, hogy azon a napon, amikor az évfolyamunk kézhez kapta a diplomát, 50 százalékunk elhagyta a pályát. Pedig amikor elkezdtük az iskolát, azt mondták, hogy mire végzünk, rend lesz az egészségügyben. Nem lett.

Mi kellene ahhoz, hogy visszamenj orvosnak?

Ahhoz, hogy önszántamból, és ne kényszerből menjek vissza egy klinikára dolgozni, gyökeres változás kellene mind fizetésben, mind körülményekben, mind eszközökben. Mondom ezt úgy, hogy korábban, az egyetemi klinikán, nagyon jó helyem volt: egy darab belgyógyász státusz volt a mi évfolyamunk számára, és azt én kaptam meg. Büszke is voltam rá, mert édesapám 27 évig ott dolgozott.

Családi nyomásra választottad ezt a pályát?

Nem, soha nem erőltették, pedig nemcsak az édesapám orvos, hanem az egész családom. Mindegyiküket hihetetlen hivatástudat vezérli, olyan akartam lenni, mint ők. Amikor harmadikos gimnazistaként közöltem, hogy a biológia és a fizika fakultációt választottam, láttam, hogy édesapám halványan elmosolyodott. Annak meg külön örült, hogy belgyógyász lettem, hiszen ő is az.

Mennyire vagy diagnoszta otthon?

A lányommal szemben abszolút nem, nem tudom összeegyeztetni egymással az aggódó anya és a tisztafejű orvos szerepét. Mint minden orvos, én is hipochonder vagyok egy kicsit, így, ha van valami, mennek a telefonok a szülőknek, majd azonnal elvisszük Nórit a gyerekorvoshoz. Hozzáteszem, hogy a nagynéném gyerekorvos professzor Szegeden, így elég könnyű, és a házi gyerekorvosunkkal is szerencsénk van.

Mennyiben kíván meg más lendületet a hírműsor-vezetői pozíció, mint az orvosi?

Egész más. Úgy osztom be a napközbeni dolgaimat, hogy egy hosszú kifutást tudjak adni a délelőttömnek és a reggelemnek. Egyrészt Nóri miatt, másrészt azért, hogy minél kipihentebb legyek. Próbálom eltolni azt, amikor ki kell csúcsosítani a ritmusomat. Tehát nem egy egész napos megfeszített munkatempó ez, hanem egy koncentrált, hirtelen. Míg mások hosszú távot futnak, addig én egy sprinter vagyok.

Egyértelmű volt, hogy te veszed át Máté Krisztina helyét?

Csabával ellentétben nálam evidens volt, hogy én kerülök a hétköznapi idősávba. Ráadásul nagyon komoly kimutatások készülnek arról, hogy hogyan fogadnak a nézők, ezek mind pozitívak, azt jelenti, hogy elfogadták, ismerik az arcomat.

Korábban Pachmann Péterrel alkottatok egy párost. Úgy érzed, passzoltok egymáshoz Azurák Csabával?

Most már igen, az elején nagyon furcsa volt, össze kellett szoknunk. Érdekes műfaj a páros munka. Nem lehet úgy csinálni, hogy rosszban vagytok, mert annak ellenére, hogy általában külön mutatnak minket, egymás mellett ülünk. Idő kellett, míg megszoktuk egymást. Most már érzem rajta, hogy rengeteget oldódott, beilleszkedett. Már máshogy beszélgetünk adás közben, kicsit élcelődünk, és elkezdődtek az összekacsintások is: levelezünk a papíron, amiről felolvassuk a szöveget.

Neked mitől van híradós fejed?

Azok alapján, amit hallottam, az emberek – tudat alatt – nagyon szeretik, ha a híradósnak szimmetrikus és szabályos az arca, ha nem vonja el a figyelmüket az, hogy görbe az orra vagy az egyik szeme kétszer akkora, mint a másik. A hajviselet is fontos, nem rajonganak az extremitásokért. A konzervatív, decens külsőt preferálják, amibe valószínűleg én is beleférek. Ezzel szemben a hétköznapokban sokkal dinamikusabb, gesztikulálósabb, mosolygósabb, társasági lény vagyok, és soha nem veszek föl zakót a képernyőn kívül.

Az egyik interjúdban arról beszéltél, hogy nyaralás alatt sem tudtok kikapcsolódni Bochkor Gáborral.

Nem jó szó a kikapcsolódás, mert az megy, inkább csak nem tudunk nem foglalkozni azzal, mi történik a világban. Mindketten híréhesek vagyunk a természetünkből és a szakmánkból fakadóan, ez pedig alkalmatlanná tesz bennünket a teljes érdektelenségre. Évekkel ezelőtt Londonban voltam pár napot, és az utolsó előtti napon volt a móri bankrablás. A készülődés miatt lemaradtam a hírről, csak akkor értesültem róla, amikor hazaértem. Elképesztő volt, hogy erről nem tudtam. Komplett elektronikai áruházat viszünk magunkkal, mindketten kütyüimádók vagyunk.

Lettek volna anyagi gondjaitok, ha Bochkor nem tudta volna továbbvinni a Bumerángot?

Nem, de nem azért, mert marhára gazdagok vagyunk, hanem, mert mindkettőnket hasonlóan neveltek a pénz kezelésére. A saját normáink és kereseteink alapján megszabunk egy határt, ami alá nem szívesen megyünk, mert akkor már bizonytalanságban érezzük magunkat. Most be is bizonyosodott, mennyire jó, hogy ilyenek vagyunk.

Hozzá kellett nyúlnotok a tartalékhoz?

Nem. Amúgy sem vagyunk nagy költekezők, és végül csak 2 hónap volt Gábor kihagyós ideje.