Azurák Csaba: Egy szemüveges popsztár vagyok

nsz
2010.01.19. 11:53
Azurák Csaba nem bánja, hogy ki kell hagynia a terepmunkát, ugyanis híradósként több ideje jut a lányaira, akiket nem oltatott be H1N1 ellen, de azért a hűtőjében tárolja a vakcinákat. Sok hírességgel ellentétben igyekszik a földön maradni, és miután tudja, hogy a híradózást sem lehet örökké csinálni, az elkövetkező éveit arra szánja, hogy megtalálja a televíziózás utáni életének az oszlopait.

Többen idősebbnek tartanak a korodnál. Mi ennek az oka?

Én nem igazán hallottam még ezt, bár a Depeche Mode koncerten tényleg megjegyezte egy srác, hogy fiatalabbnak tűnök élőben, mint a tévében. Szemüveges, öltönyös, fésült hajú pasi vagyok a képernyőn, ettől talán komolyabbnak, idősebbnek tűnök, de annyira csak nem tartom magam rosszul 33 évesen.

Feltételezem, nem egy mesterségesen épített imidzs a „fiú a szomszédból”-megjelenés, hiszen egy évekkel ezelőtti interjúban azt mondtad, ódzkodsz a művilágtól.

Nem, így nézek ki, ilyen vagyok. Éppen olyan vagyok, mint a képen, és nem is próbálom ezt megerőszakolni. De azért nem olyan rossz, ugye?

Nem. Mások sem próbálták?

Több jóakaróm is próbálkozott vele, mondták, hogy találjak ki magamnak egy köszönést, egy szófordulatot, hogy meg lehessen ismerni róla. Legyen egy azonosító jelem. Nem tudom, lehet, hogy ezt így kell csinálni, de én ebben béna vagyok, és nem akarom mesterséges műmájer-jegyekkel felruházni a személyiségemet. Vagy így, vagy sehogy.

A kinézeted nem változott, de a személyiséged átalakult az apaságnak köszönhetően.

Korábban nem érdekelt, ha albérletben kellett laknom, mindig működött bennem a „majd lesz valahogy”-elve. De amióta megszülettek a lányaink, Zsófi és Hanna, már nem vagyok fontos magamnak, a családomért, az egészségükért aggódom megállás nélkül, és ez néha aggaszt, mert már tétje van az életemnek. Mindemellett ezt az egészet átitatja valami borzasztó nagy öröm és boldogság, amiben a két kiscsajnak és persze Grétinek, a páromnak nagy szerepe van.

Az anyacsatornádon Till Attila népszerűsíti a H1N1-oltást. Ti beadattátok magatoknak a vakcinát?

Ez egy fura helyzet, mert pont egy olyan gyerekorvosunk van, aki ezt nem támogatta – a saját gyerekeit sem oltatta be –, és egyelőre maradunk az ő álláspontjánál. Ettől függetlenül a hűtőszekrényben ott van a négy vakcina arra az esetre, ha meggondolnánk magunkat. Egyébként úgy gondolom, hogyha nem lennék családos ember, már rég beoltattam volna magam, így viszont nagyon sokat számít a barátaink, a szomszédok, az óvónő és a gyerekorvos véleménye.

Másrészt ott vannak a halálhírek, amiket nap, mint nap felolvasol a Tények stúdiójában.

Igen, de nem vagyok megmondóember. Ahogyan nem akarom senkinek megmondani, hogy mit csináljon, úgy azt sem szeretem, ha nekem megmondják. Azt szeretem, ha elmondanak minden olyan információt, aminek birtokában tudok dönteni. A hírek és az információk többsége arról szól, hogy érdemes beoltatni magunkat, de családilag egyelőre mi más állásponton vagyunk.

Egy, a Velvetnek adott interjúdban úgy nyilatkoztál három évvel ezelőtt, hogy harmincévesen nem szeretnél bekényelmesedni egy stúdióba, mert a terepmunka sokkal izgalmasabb.

Ezt a mai napig így gondolom, de az élet úgy hozta, hogy most híradózom. Amikor elkezdtem a szakmát a Magyar Rádiónál, sőt amikor a Naplóhoz kerültem, akkor még voltak fanyalgásaim, hogy nem vagyok-e túl fiatal mindehhez, de ezek mára tompultak, mert rengeteget változott a televíziózás az elmúlt 15 évben. Zenei hasonlattal élve: az a zenész vagyok, aki még klasszikus zenét tanult, de ma egy popszínpadon feszít nagy terpeszben, bőrnaciban és néha belekiabálja a mikrofonba, hogy „je”. Kaptam az új és a régi iskolából is, és a kettő ötvözetéből egy szemüveges popsztár született – hogy maradjunk a hasonlatoknál. Mindenesetre a sorrend talán a helyén volt, a híradózást megelőzte jó 10-12 évnyi terepmunka. Ettől függetlenül a mai napig riporternek tartom magam, műsorvezető ugyanis kis túlzással bárkiből lehet, jó riporter viszont nem, a terepen mindig kiderülnek a dolgok. Egyébként nem gondolom, hogy bekényelmesedtem a stúdióba, és azt sem, hogy ez az állapot az életem végig tart.

Azzal, hogy lemondtál a Naplóról és a Mokkáról, valamint elvállaltad a hétköznaponkénti hírolvasói állást, felszabadultak a hétvégéid. Emiatt döntöttél úgy, hogy eleget teszel a felkérésnek?

Számított a szakmai előrelépés is, de ez esetben többet nyomott a latba a magánéletem. Szeretném látni, ahogyan felnőnek a lányaim, és végre kiszámíthatóvá, normális beosztásúvá vált az életem. Ráadásul úgy éreztem, hogy se a Mokkához, se a Naplóhoz nem tudtam már érdemben hozzátenni, kis túlzással mindent megcsináltam, amit ezekben a műsorokban meg lehet. Akkor pedig el kell jönni. Persze az is dolgozott bennem, hogy jó úgy elköszönni, hogy nem azért kell otthagynom, mert kirúgtak vagy, mert kifulladt, hanem mert te így döntöttem. Ráadásul Magyarországon nem divat váltani, kíváncsi voltam rá, nekem sikerül-e.

Azt mondtad, hogy a Naplóban és a Mokkában is mindent véghezvittél, amit lehetett. Mennyi időt adsz magadnak a Tényeknél?

Nem gondolom, hogy a híradózást évtizedekig lehet csinálni. Ebben van jó pár év, talán 2 és 10 között. Az biztos, hogy amint unni kezdem vagy már nem lelem benne az örömömet, akkor lépnem kellene. A nagy kérdés, hogy észre fogom-e venni ezt a pillanatot.

Szakmai csúcsnak nevezted a Tényeket. Ha ez is véget ér, mihez kezdesz?

Nem szabad beleőrülni a televíziózásba. Az elkövetkezendő évek feladata számomra az, hogy megtaláljam a televíziózás utáni életemnek az oszlopait. Merthogy sokaknak nem sikerül, nagyon sok példa van erre. Nemcsak a szakmában, hanem a színészek, sportolók között is vannak olyan egykoron nagyot alkotók, akik nem tudnak elszakadni a reflektorfénytől, mert amikor elfordul a fény, nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Nagyon rossz lehet, amikor az ember bedől ennek a világnak. Tudatosan készülök arra, hogy megtaláljam azt, ami tényleg érdekel a televízión kívül.

Hogyan működik egy ilyen lelki tréning?

Úgy, hogy józan maradsz. Aggatja rád a showbiznisz a lufikat, amelyek húznak el a földtől. Egyre több van a kezeden, a lábadon, és ezeket folyamatosan próbálod kiszurkálni. Pontosan tudom, hogy ezt az interjút miért csináljuk. Nem azért, mert baromira okosakat tudok mondani és nagyon izgalmas személyiség vagyok – de nem lenne túl nagy baj, ha ez a kettő stimmelne –, hanem mert az egyik országos csatorna vezető hírarcai közül az egyik én vagyok, akit naponta megnéznek 1,5 millióan. Ez egy játék.

Az utódodat, Vujity Tvrtkót ugyanolyan kétkedéssel fogadták az olvasóink a Napló műsorvezetőjeként, mint téged, amikor a Mokkába kerültél. A Tények-beli megjelenésed viszont nem volt ennyire megosztó.

Mindig hír- és riportközeli műsorokban dolgoztam, sokat is voltam már képernyőn, kicsit untam is magam. Talán ezért nem okozott akkora meglepetést a pozícióváltásom, mint Tvrtkónak a terepriporterből műsorvezetővé való átalakulása. Ő fura fizimiska. A sapkájával, a megjelenésével a terepen szoktuk meg, és most bekerült egy bevilágított stúdiókörnyezetbe. Azt gondolom, hogy az első pár hét furcsasága után minden megszokottá válik, és ő lesz a sapkás fiú a Naplóban.

Nagyon keveset társz a magánéletedből a nyilvánosság elé. A pároddal, Grétivel hét éve vagytok együtt, két gyermeket is született, de különböző okok miatt még mindig nem házasodtatok össze.

Hét éve tervezzük az esküvőt, most egy frappáns döntéssel átpasszoltam a labdát Gréti térfelére, ugyanis mondtam neki, hogy idén mehetünk esküdni, ha megszervezi. Ott leszek öltönyben a megadott időpontban, kis rózsával a gomblyukamban és persze egy igennel.

Megnéznek téged a tévében a gyerekek?

Persze, a Naplóban és a Mokkában is rendszeresen néztek, mindig kijár egy puszi a tévének, ami most már menthetetlen, mert Hanna nekiállt, és zsírkrétával, valamint ceruzával összefirkálta az LCD-képernyőt. Amikor adás megy, akkor nem látszik, de szörnyen néz ki, ha ki van kapcsolva. Nem örültünk neki, el is mondtuk neki, de Hanna mostanában elég makacs, ugyanis dackorszak van, és nagyon szerelmes belém. Volt egy időszak, amikor Grétit teljesen elutasította, mert mindent velem akart csinálni. Most már visszafogadta az édesanyját is, úgyhogy kicsit könnyebb a dolog.