Dzsudzsák: Nem olyan játékos vagyok, akinek az a célja, hogy kétmillió euró fölött keressen

dr
2010.07.23. 10:35
A PSV Eindhoven játékosa nem hitt Paulnak a polipnak, és a spanyoloknak drukkolt a Vb-n. Nem hagyná ott a hollandokat azért, hogy a törököknél játszhasson több mint kétmillió euróért. Dzsudzsák Balázs egyébként nem kavar senkivel, és rosszul is érzi magát attól, hogy mindenkivel összehozzák. A játékos olyan nővel nem kezdene, aki a szerelmi életével végighaknizta a címlapokat.

Dzsudzsák Balázs szinte csak a fináléban értesült arról, hogy Paul, a polip gyakorlatilag végig látnokoskodta a Vb-t. Mint mondta, ő nem hisz benne, bár mint minden focista, ő is babonás. „Ha bajnokságot játszunk, akkor először mindig a bal cipőmet veszem fel, először a  bal lábammal lépek a pályára. Az ilyenek jókedvűvé tesznek egy csapatot, nem ártalmasak.” Paulnak azonban nem hitt, mert nem szereti a jóslást, és tudomása szerint semelyik játékost nem befolyásolta a jövendölés.

Azt is elmondta, hogy a spanyoloknak szurkolt a döntőben, mert az ő játékstílusuk áll hozzá a legközelebb. „Figyelemre és irigylésre méltó, amit a pályán művelnek, kezdenek a verhetetlen kategóriába tartozni” – mondta, majd hozzátette, hogy a sokat kritizált holland csapat gyakorlatilag arra ment rá, hogy megölje a játékot a szabálytalanságokkal, ezért sem voltak számára szimpatikusak. „Akik értik a futballt, azokban nem a szép gólok maradnak meg, hanem az, hogy iszonyatosan meg akarták nyerni a döntőt, és ezért játszottak így.” Persze hozzátette, Hollandiában nagy szeretettel fogadták a szurkolók a hazaérkező válogatottat, mert jó eredménnyel tértek vissza Afrikából.

Pont annyira igaz a történet, mint az, hogy Bódi Sylvivel kavarok

A középpályást az átigazolások időszakában megkereste a Fenerbahce, de egyelőre nincs szándékában a törököknél játszani. „Nagyon kecsegető az összeg, amit ajánlottak, de nem olyan játékos vagyok, akinek az a célja, hogy kétmillió euró fölött keressen. Én spanyol vagy olasz csapatban játszanék szívesen, csak azért nem mennék el Törökországba, hogy ne legyenek anyagi gondjaim.” Dzsudzsák úgy tudja, a PSV Eindhoven nem akarja eladni, és ez is azt jelzi számára, hogy meg vannak vele elégedve.

Dzsudzsák az új cipőjében
Dzsudzsák az új cipőjében

A játékos arra a kérdésünkre is reagált, hogy valóban van-e viszonya a sokat emlegetett aktmodell Róka Adriennel. „Hazaértem, és már Bors címlapján volt, hogy kivel kavarok, kivel chatelgetek. Pont annyira igaz a történet, mint az, hogy Bódi Sylvivel kavarok. Próbálok nem ilyen hírekkel az újságba kerülni, mert az az embert, akit mindig más oldalán lehet látni, nem lehet komolyan venni. Nem jó kezdés egy lánynál, hogy már korábban összeboronáltak mindenkivel. Én sem szeretnék olyannal együtt lenni, akit korábban már mindenkivel összehoztak.”  Magánéletével ellentétben Dzsudzsák Balázs arról szívesen beszámolt, hogy új cipőt kapott, amit a nézők már láthattak Messi lábán. „Színváltós, rajta van a  nevem, most sikerült helyesen leírniuk. Nagyon szép, a lilától a foszforeszkáló zöldig mindenféle árnyalata van.”