horoszkóp

Bárdos András: Fájni fog a Vágó Istvánról írt könyv

nsz
2010.11.02. 11:05
Noha a híradós még a közeli ismerőseitől is súlyos kritikákat kapott az első könyve miatt, végül arra jutott, hogy a könyvkiadás jó üzlet. Bárdos András nem tartja magát művésznek, mert az is érdekli, hogy hányan fogják elolvasni a könyveit, de mint mondta, nemcsak amiatt választ slágertémákat, mert azok majd eladhatók lesznek a piacon. Második könyvének, a Love Story-nak az alapjait Erich Segal regénye adta, de a főszereplőhöz saját magából is hozzátett. Interjú Bárdos Andrással.

A Velvetnek adott legutóbbi interjújában azt mondta, fél év elteltével tudni fogja, mennyire volt sikeres az első könyv. Mit mutatnak az eladási adatok?

Ha úgy vesszük, hogy a könyvkiadás üzlet, akkor engem arról győzött meg az első könyv, hogy ez egy jó üzlet. Ha arról beszélünk, hogy ki mit mondott, ki mit írt arról a könyvről, akkor az őszinte válaszom az, hogy vegyes volt. A hozzám legközelebb állóknak is voltak súlyos kifogásai a könyvvel kapcsolatban, írói hibákat és történetvezetési nehézségeket fedeztek föl benne, de közben kedvességet és dicséretet is kaptam. Furcsa is volt, mert a tévés időszakomban már nagyon régóta nem kaptam, senki sem dicsért meg soha, semmiért. Mondjuk, a tévés világom utolsó időszakára nem vagyok büszke. Ha arra kérnének, dicsekedjek, biztosan nem a 2008-as Tények-beli szereplésemet említeném. Valahogy nem volt már a dolognak döge, hiányzott belőle a spiritusz.

A most megjelent könyvében jelzi, hogy az ön Love Story-ja Erich Segal regénye alapján született. Miben több a Bárdos András-féle verzió?

Azt nem tudom, hogy több-e. Az eredeti Love Story a maga műfajában egy tökéletes mű, egy tökéletes giccs. Olyan ügyesen, technikásan van megírva, hogy én is el tudtam olvasni, többször. Végül is azon túl, hogy az alaptörténet ugyanaz, ez teljesen más. Mások a szereplők, mások a konfliktusok, és legfőképpen más a viszony a két főszereplő között, merthogy ez az Olivér ez egy teljesen másik ember, mint az az Oliver. Az egy tökéletes fiatal férfi, gazdag, milliárdos, csodálatos ember. Ez meg nem. Ez meg egy pasi.

Honnan, kikből merített a főszereplő, Olivér karakteréhez?

Jobb volna azt mondani, hogy magamból nem, de az nem lenne igaz, mert jócskán magamból is, de föllelem ezeket az elemeket a körülöttem lévő férfiakban, a közvetlen ismerőseimben is. Szerintem a férfi-női viszonyok ma Magyarországon – ha nem is ennyire eltúlzottan, mert ez egy könyv – nagyjából ilyenek. A nők sokkal többet teremtenek, mint a férfiak, többen PHD-znek, többen diplomáznak, sőt, már lassan a diplomás nők száma nagyobb, mint a diplomás férfiak száma. A nők olvasnak, a nők járnak mozikba, a nők járnak színházba, a nők tartják fönn a családot. A nők próbálnak békíteni. Mit csinálnak a férfiak? Verekszenek.

Mik azok a jellemvonások, amiket magából ragadott ki?

Felfedeztem magamban sok mindent már, ami ebben a fiúban is benne van. Az például tény, hogy a nők átlagos érzelmi intelligenciája toronymagasan a férfiaké fölött van. Ezért a férfiak szerintem különösképpen nem kárhoztathatók, mert ez így van, így teremtette meg őket a jó Isten. Inkább a nőknek – most nem minden nőről beszélek, mert az ostobaság volna, általában beszélek sok-sok nőről – kellene rájönni arra, hogy vannak dolgok, amikre egyszerűen egy férfi nem képes. Ahol egy nő már valamit érez, ott egy férfiban még nem moccan semmi, és ezt tudom magamról. Tudom magamról, hogy a körülöttem élő nők már sajnálnak valakit, és én is sajnálom, mondom is, hogy „szegény”, de nem érzek semmit.

Jobb teljesen őszintének lenni, mint egy aprót hazudni?

Ezt így nem merem kimondani, mert mi lenne, ha egy órán át őszinte lenne valaki? Tönkremenne az élete.

Mi az, aminek már akkora súlya van, hogy nem lehet elhallgatni?

Ha egy viszonyban vannak icipici hazugságok az elején, és kicsi elhallgatások, azok az idő múlásával hatalmas hazugságokká terebélyesednek, és szétverhetik a viszonyt, pedig, ugye, eleinte nem úgy nézett ki, hogy ebből nagy baj lehet. De lesz. Elég csak nem elmondani, hogy figyelj, nekem nem ízlik ez a kölni, amit használsz. És fél év múlva úgy érzed, hogy ha még egyszer megérzed ezt a szagot, valakit megölsz.

A házasságából tud példát mondani erre?

Ezret. Például, Krisztina egy igazi altruista. Neki a család szempontjainál, az én szempontjaimnál, leginkább pedig a saját szempontjainál lényegében véve minden fontosabb. Ami szerintem egy betegség. Erre azt mondják a mi társadalmunkban, hogy ő jó, mert a barátaiért mindent megtesz, ha valaki kért tőle valamit, akkor inkább lemondta a velem való találkozóját, és elment intézni, mert megkérték. Mi ezt az elején nem tisztáztuk eléggé, mármint azt, hogy engem ez mennyire zavar. És amikor elkezdtem már mondani, akkor már nem volt hiteles. Az merülhetett fel benne, hogy az első néhány évben egy szót sem szóltam erről, meg hogy tetszett nekem, hogy ő ilyen rendes ember, miért kerül ez szóba most köztük. Ez például a mi viszonyunkban egy konfliktus. De ő nem tud megváltozni, számára mások szempontjai fontosabbak, mint a sajátjai.

Az előző könyvét, az Ítéletet Stahl Judit könyvkiadója, a Kulinária jelentette meg, a mostanit pedig az öné, aminek eddig egyetlen kiadványa van, a Love Story. Miért volt szükség egy saját kiadóra?

Ez eredetileg is a terveink között szerepelt, csak Judit borzasztóan rendes volt, és lehetőséget adott arra, hogy mellette, mellettük, az ő csapata mellett megtanulhassam, amit ilyen rövid idő alatt alapszinten meg lehet tanulni a könyvkiadásról. Ez egy nehéz és gyönyörű szakma, a folyamat majdnem olyan szép, mint egy könyvet megírni.

Az, hogy átlátja a könyvkiadás folyamatát, befolyásolja azt, hogy milyen témákat dolgoz fel?

Ezzel érzékeny pontra tapint. Az az ember, aki létrehoz egy zeneművet, megalkot egy regényt, és közben nem foglalkozik semmivel, mert egyetlen egy dolog számít neki, az, hogy neki tessen, az a művész. Én nem vagyok művész. Én végiggondolom, hogy mi az a könyv, amit el is olvasnak, és ezt sokan számon kérik rajtam.

Ezért vesz alapul olyan slágertémákat, mint a cigánykérdés, a gyilkoló vírus vagy egy olyan sikerkönyvet, mint a Love Story?

Ennél egy picit jobb a véleményem magamról. Igen, nyilván végiggondoltam, és remélem, hogy sokan elolvassák majd, de azt hiszem, kevesen vannak, akik ezt a mondatot őszintén ne mondhatnák el. De én vállalom a két könyvet. Nem arról van szó, hogy valami olyasmit írtam, amihez semmi közöm, és csak azért írtam, mert ez majd ér valamit a piacon.

Mitől lesz igazán magyar a regény? Attól, hogy a főszereplőt nem Olivernek, hanem Olivérnek hívják?

Érintőleges dolgoktól. Nem sok kórházban voltam Magyarországon kívül életemben, de az a kórházi munkatárs, aki elbánik velük, az elég magyar. Délután kettőkor bevittem az egyik rokonomat a kórházba. Át kellett volna vinni egy másik intézetbe. Visszatelefonáltam egy óra múlva, még nem volt ott a mentő, két óra múlva még mindig nem volt ott a mentő, majd este bementem, és addigra meghalt. Az a nyegleség, ahogyan azt ott kezelték: „Tudja jól, hogy halálos beteg volt.” Meghal egy rokonom, és látom, hogy a minimális tiszteletet nem kapja meg. Nem várom, hogy fájjon a kórházi dolgozónak, mert miért fájna, nem is ismerte, de a minimális tisztelet hiányzik, igen, ez dühít.

Segíti az írás az ilyen helyzetek feldolgozásában?

Szerintem segít bizonyos dolgokkal szembenézni, ez jó. Hiszen, ugye, az az érdekes az írásban – de nem akarok nagyképűsködni, ezért óvatosan mondom –, hogy az ember elkezd írni egy történetet, és aztán már nem ő írja, hanem az megy magától. Nem lehet variálni. És bizonyos szükségszerűségek kiderülnek, amiket nem gondoltam végig korábban. Igen, találkozik az ember írás közben olyan helyzettel, amivel az életben nem nézett szembe.

A főszereplő barátai bankárok, akik kokainoznak és luxusautókkal járnak. Nem gondolja, hogy ezzel erősíti a sztereotípiákat?

Megfordítom a kérdést: Nem igaz?

Nem tudom, nincsenek bankár barátaim.

Nekem sincsenek, de él ebben az országban pár tucat fiatalember, aki így él. Lehet, hogy bankárok, lehet, hogy brókerek vagy máshol dolgoznak, talán nem is pár tucat, hanem pár száz, de vannak, akik így élnek, akik a stílusukat úgy határozzák meg, hogy Aston Martinnal járnak vagy Ferrarival. Nincs ezzel nekem semmi bajom, nem is irigylem őket, de szerintem ilyenek vannak. Kevés, de van.

Az ismerősei, akikből merített és olvasták a Love Storyt, magukra ismertek?

Volt ilyen, az nagyon ciki volt. A barátom felesége bizony nekiszegezett néhány kérdést a barátomnak ennek kapcsán. Volt ilyen, és azért nagyon szégyelltem magam. De ezzel nem lehet mit kezdeni.

Az egyik napilap szerint a következő könyve Vágó Istvánról fog szólni, és mivel többen nevesítve szerepelnek majd benne, feltehetően indulatokat fog gerjeszteni. Tart ettől?

Most van az utolsó szakaszában a könyv, már a korrektúrát olvasom, és vannak furcsa érzéseim a dologgal kapcsolatban. Izgatott vagyok, hogy ki mit fog szólni, micsoda reakciók lesznek, de ezzel nem tudok mit kezdeni már, majd fájni fog, mert nemcsak az alanyomra, hanem rám is hullik belőle jócskán majd. Tartok is ettől, mert nem vagyok egy küzdő típus, és nagyon nem szeretem, ha mocskolnak. Persze ez a könyv nem valami olcsó beszólós botrányirodalom lesz, hanem egy érdekes korrajz egy sajátos nézőpontból.