A hírekkel ellentétben a legkisebb megasztáros nem roppant bele a kudarcba, és nem sírdogált többet a kulisszák mögött, mint a felnőtt versenyzők. Patai Annától múlt pénteken búcsúzott a TV2 tehetségkutató versenye, és a gyerek jövő héten már ismét az iskolapadban fog ülni. Álmát viszont nem adja fel, ha jön egy lemezszerződés-ajánlat, kapnak majd az alkalmon. Szülei mindenben mellette állnak, csupán egy dolog van tiltva: a rosszindulatú megjegyzések miatt csak a rajongói leveleket engedik elolvasni, fórumokon nem nézheti a hozzászólásokat.

Csak annyira sírt, amennyire ez ilyenkor normális – mondta édesapja Patai Annáról, aki múlt hét pénteken esett ki a Megasztár döntőjéből, amikor a zsűri inkább Giorgiot juttatta tovább. „Szerintem nemcsak gyerekeknél hallani ilyet, ez a felnőtteket is meg tudja viselni. Sírdogáltunk egy 15-20 percet, aztán megnyugodtunk. Azóta ugyanúgy mosolyog, ahogyan szokott. Soha nem panaszkodott fáradtságra, minden percét élvezte a Megasztárnak, nagyon szeretett ott lenni” – magyarázta Patai Öcsi a Velvetnek, és mint mondta, ha lett volna lehetőség arra, hogy a gyerek még maradjon, ő még szívesen maradt volna. Patai Anna a többi versenyzővel is nagyon jól kijött, azért is volt szomorú, mert nagyon sok barátra tett szert, akiktől most meg kellett válni. „A való életben is jól kijön a felnőttekkel, nagyon okos, nyitott kislány, el tud beszélgetni bárkivel, bármikor.”

A Megasztár legfiatalabb versenyzőjét sok támadás érte amiatt, mert bevállalta a műsort, és bár a zsűri is egyetértett azzal, hogy iskolapadban lenne a helye, két alkalommal is megmentették a kieséstől. A szülők szerint azonban a gyereknek semmi hátránya nem származott a hiányzásokból: „Az osztályfőnökkel és az igazgatónővel megbeszéltük, hogy amíg Anna a versenyen részt vesz, addig rendszeresen kapunk tájékoztatást az anyagról, édesanyja pedig mindig tanult vele szabadidejében. Minden lemaradást pótoltak, ami egyébként nem volt egy nagy dolog, mert februárig szinte csak ismételték az alsós anyagot. A verseny után most még vannak elkötelezettségei, amiket teljesíteni kell, de a jövő héten már ismét beül az iskolapadba” – nyugtatott meg mindenkit az apa.

Hozzátette, ettől függetlenül lánya mindenféleképpen énekelni szeretne, nem adja fel az álmait, amiért már nagyon sokat tett. „Tizenegy évesen az első nyolc legjobb megasztáros között lenni egy óriási teljesítmény. Énektanárhoz fog járni, és a gitárhoz is kedvet kapott, azon is fog tanulni. Ha kapunk lemezszerződésre ajánlatot, akkor azt megfontoljuk, de ha kedvezőek a feltételek, miért is ne.” Patai Öcsi szerint csupán az esti koncertezés nem lenne szerencsés a megasztárosnak az iskola mellett, haknizást esetleg hétvégenként vállalnak be a jövőben, de akkor is úgy fogják szervezni a dolgokat, hogy az ne legyen megterhelő a gyerek számára. A szülő hangsúlyozta, Patai Anna nem a pénzért csinálja ezt az egészet, hanem, mert nagyon szeret énekelni.

Egy dologtól viszont tiltva van: az internetes kommentektől: „Van egy hivatalos oldala egy közösségi portálon, ott szokott levelezgetni a rajongókkal, válaszol a megkeresésekre, de egyébként más internetes fórumokat nem engedem, hogy olvassa, mert az emberekben annyi rosszindulat és irigység van, hogy az valami hihetetlen” – vallotta be Patai Öcsi.