Kárász Róberttel egyik budai cukrászdában találkozunk, az eső csepereg, ő meg robogóval érkezik, mert mostanában rá van kattanva a kétkerekű járgányokra. A Mokkáról beszélgetünk, mert válásáról úgysem akar. „Minden embernek van hiúsági küszöbe, amit nem szeretné, ha átlépnének. A bulvár érdeklődése irántam néha simogatja a lelkem, néha pedig erőteljesen bántó tud lenni” – mondja, az meg, hogy riporterként esetenként vájkál mások magánéletében, még nem jelenti, hogy ő is szívesen beszélne hasonló dolgokról. – „A benzinkutas se töltöget benzint a kádba esténként. Nekem munkám, hogy bizonyos határokon belül emberek magánéletéről kérdezzek, de ha másért nem, akkor a környezetemben élő gyerekek miatt semmiképp nem adnám ki magam. Vannak ugyanis bizonyos helyzetek, gondolatok, kritikák, amik egy kamasz gyereket sokkal jobban zavarnak, mint a felnőtteket.”
Egyébként is fontos a műsorvezetőnek, hogy a titkai a négy fal között maradjanak, annak ellenére, hogy tisztában van vele, mi érdekli az embereket: „Minden ami színes, rejtett, titkos. Vannak, akik szeretnek az életükből hírt generálni, de olyanok is akadnak, akik semmi olyanról nem szeretnek beszélni, ami a magánszférájukat érinti. Ilyen ez a műfaj, és bízom benne, hogy én mind riporterként, mind magánemberként ezeket a kereteket betartom. Élje mindenki úgy az ő életét, ahogy akarja, jónak tartja.”
Színes Móka
Előfordul olyan Mokkás vendégtől, hogy kéri, bizonyos témáról ne kérdezzen a műsorvezető. Ha közéletről van szó, akkor ezt nem tudja elkerülni, ilyenkor annyit tehet, hogy tisztázza a játékszabályokat. Amennyiben viszont magánéletet érintő kérdésről van szó, akkor azt ő is elfogadja. „Munkámból adódóan muszáj provokáljam, de olyan keretek között, amiből nem szokott sértődés lenni. Más dolog, ha olyan a vendég, aki élvezi is, ha provokálják.”
Tvrtko Kiszel-alázásával például nem feltétlenül ért egyet, de úgy véli pontosan ettől is működik a munka a TV2 stúdiójában. „A műsort a műsorvezetői határozzák meg, ha nagyon egysíkúak lennének, ugyanolyan habitusú emberek dolgoznának az monoton és unalmas lenne. Műsorvezetőtársaimmal sokféle stílust képviselünk, de ez persze attól is függ milyen a riportalany. Valószínűleg Navracsis Tiborral nem fogok bohókásan elbeszélgetni.”
Kárász nem tartja felszínesnek a Mokkát, bár azt elismeri, hogy nehéz túl sok információt belesűríteni öt percbe. Tisztában van vele, hogy az emberek szeretnek kritizálni minden műsort, sajtóorgánumot, vagy közszereplést. „A Mokka tartalmas műsor, de alapvetően nem a beszélgetés hossza kéne, hogy meghatározzon egy mélyinterjút. A híradóban egy tudósítás másfél perc, elvileg akkor az is felszínes, pedig ez csak műfaji adottság.”
Pécsről a Mokkáig
„Hosszú éveken keresztül dolgoztam riporterként a Magyar Rádiónál is, ahol volt rá idő, sok mindenre rá lehetett kérdezni. Bizonyos értelemben párhuzamosan zajlódott az életem a rádió és a tévé között. A pályám úgy indult, hogy a pécsi tévénél kerestek híradóst, és - bár már annak idején is a rádiózás érdekelt a legjobban - elmentem.
Soha nem mentem munkák után, mindig azok találtak meg engem, és egyáltalán nem tartom magam celebnek, akkor sem, ha ma már gyakran lépek fel olyan orgánumban, amit sokan néznek” – hozzáteszi, hogy fogalma sincs, akkoriban mennyire volt ismert az arca, de azt tudja, hogy később amikor már a Kék fényt vezette az idősebb korosztály gyakran felismerte. – „Az másfajta ismertséget hozott, nem különösebben volt kíváncsi rám a bulvársajtó.”
Ha esetleg valaki nem tudná, az is egy véletlennek köszönhető, hogy egyáltalán Mokkás lett, mivel szerepelt 10! című, saját gyártású műsorának pilotadásában, ahol felfigyelt rá a vezetőség, és behívták próbafelvételre. Két legyet ütött egy csapásra, egyrészről megvette a csatorna a 10!-et, és beülhetett a Mokka riporteri székébe is. „Úgy mentem el a kasztingra, amilyen állapotomban éppen abban a pillanatban voltam, és azóta is pontosan ugyanúgy hozom a formámat, ebben semmi szerepjátszás nincsen.”
Pákót az anyukájába
Mint ahogy abban sem volt, ahogy reagált, mikor Fekete Pákó születésnapja alkalmából képen törölte egy tortával. „Ahhoz képest, hogy mennyire váratlan és kínos volt számomra, szerintem úriemberként viselkedtem, szalonképesen küldtem el Pákót az anyjába. Eljön a pillanat, amikor képtelenség egy bizonyos szinten túl uralkodni az indulataimon."
"Ha ezt a tortát nem Pákótól és mondjuk, egy házibulin kaptam volna, máshogy végződik ez is. Persze, hogy disztingváltam, mégsem eshetek a torkának, csak mert nekem valami nem tetszik” – hozzáteszi a műsorvezetés, riporterkedés nem a véleményformálásról szól, hanem arról, hogy kérdez és azt is gondolja, hogy ha egyébként olyan embertől kapja a tortát az arcába, akit szeret vagy kedvel, akkor még az is lehet, hogy derült volna rajta. – „Fekete Pákóhoz aztán az ég világon semmi közöm, csak annyi, hogy köszönthetem néha a Mokkában vendégként.”
Kárász Róbert büszke rá amúgy, hogy a Mokka piacvezető, meg arra is, hogy a Tények, meg a Napló is az, ráadásul úgy véli, nem lehet az ember mindig első, ez folyamatosan változik. „Nem azt kell nézni, hogy a másik hajó hol tart, hanem hogy a mi hajónk milyen sebességgel, milyen iránnyal próbál a cél felé haladni” – ezekből pedig az következik számára, hogy nem is hagyná el a TV2-t. – „Ragaszkodó, hűséges típus vagyok, és nagyon jól érzem magam itt."