VV Olivér 80 napot töltött mindentől elzárva a valóságshow-ban, állítása szerint muszáj volt kijönnie. A Velvetnek adott interjújában a Villabeli dolgokról a már kint megtudott információk birtokában beszélt. Véleménye szerint nagyon lehet ragaszkodni Alekoszhoz, és bár a nézőknek nem úgy tűnt, de sokszor hiányzott a sör.

Mi van a hitelezőiddel, tényleg várnak rád?

Régről van egy-két tartozásom ez tény és való, de az, amit itt irkálnak meg felfújnak az azért kurvára nem úgy van. Hogyha valaki ebből tud magának egy kis hírverést csinálni, akkor gratulálok, a fenyegetésekkel kapcsolatban meg csak annyit tudok mondani, hogy mellettem egy kicsit most többen vannak, mint egy uzsorás köcsög mellett. Régen tényleg voltak meleg sztorijaim.

Akkor, amikor a késeléses ügyed is volt?

Nem, ez öt-hat évvel ezelőtt volt, jóval a késelés előtt. Egyébként fogalmam sincs, ki jöhet elő ilyenekkel.

Meddig bírtad szex nélkül a legtovább eddig?

Ez volt a legtöbb, ez a 80 nap. Volt sok kapcsolatom Enikő előtt, egy hűtlen szarházi voltam. Azt kell, hogy mondjam, 30 éves koromban találtam meg a boldogságot, előtte engem is rommá csaltak és én is rommá csaltam mindenkit. Csak az volt a helyzet, hogy régen mindenki meg akart változtatni, és nem változtam meg. A szerelmem, Enikő soha nem akart megváltoztatni, én mégis megváltoztam. Nem járok kaszinóba, nem állatkodok, nem verekszem. Beláttam, hogy az embernek egy élete van és egy boldogsága, és kurvára nem férnek bele a kiegyensúlyozott életbe ezek az állatságok.

Sikerült megoldanotok az Anikós őrületet? Hogy telnetek a napjaitok?

Igen, ez is csak megerősítette a kapcsolatunkat. Enivel csak azért tudunk találkozni, mert együtt lakunk, de hát alig vagyok itthon. Abban a pillanatban, ahogy kicsit lecsengenek a dolgok, meg fogom kérni a kezét, el fogunk utazni Enikővel. Egyelőre 400 Ft-unk van, nehezen tudnék bármit is csinálni. Rengeteg dolgot el kell még intézni, annyi felkérés van most, hogy azt sem tudom, hol áll a fejem. Úgy néz ki, hogy a filmezés már a múlté.

Beszéljünk a Villáról. Mit mondott Éva Gigiéknek karácsonykor, amiért ennyire megutálták?

Azt hiszem anyázott, valami ilyesmi volt. Ráczéknál nagyobb színészpáros nincs. Az a lényeg, hogy ők kiragadnak egy-egy pillanatot, például, hogy az Éva anyázik, közben ők mondják a legdurvább dolgokat. A kis hülyegyereknek a kötőszava az, hogy geci.

Ő ment vissza a párbajról, azaz inkább te adtad fel...

Gondolom, hogy a szerkesztőknek nagy fejtörést okoztam azzal, hogy másfél hete arról beszélek, haza akarok menni. Nyilván ezt ők is belátták, hogy ezt valamilyen szinten elő kell segíteni és több olyan dolgot kell mutatni rólam, ami ezt alátámasztja. Szerintem ők is tudták, ha az én nevemet mondták volna ki, elmenekültem volna a stúdióból, vissza nem mentem volna már a Villába. Én meg akartam nyerni ezt, nem tudtam, hogy ehhez kevés vagyok és gyenge. Nem tudtam volna végigvinni. Aki megnyeri ezt a játékot, gratulálok neki, nagyon megérdemli.

Mi lesz most bent nélküled?

Szerintem most lesz nagyon érdekes a játék. A nézők megszokták, hogy mi vagyunk 4-5-en röhögünk, elvagyunk, és vannak a szabálybetartó emberek, akik a hit és becsület meg az idiotizmus nevében úgy gondolják, betakaríthatják magukat, beedzhetik magukat a fináléba. De ez rohadtul nem erről szól. Most ez a két tábor lesz az, akik valamilyen szinten egymást kezdik felőrölni. Béci pedig mindennél és mindenkinél nagyarcúbb, nagyképűbb mint valaha. Saját magát fogja most olyan szinten elvágni a megnyilvánulásaival, hogy amikor úgy gondolja, hogy Alekoszt szétgépeli a stúdióban, kimegy, én egy 81-19-es eredményt várok. Én azt kívánom a Bélának, hogy bent legyen a döntőben, de mint második helyezett. Nekem az nagy álmom, hogy amikor már félévet bent szopja a brácsát a villában, akkor ő fogja és meg lesz győződve, hogy megnyeri ezt az egészet. Majd szembesül azzal, hogy mekkora pancserség volt, hogy elhitte magáról, ő a legjobb.

Eleinte Béci is közétek tartozott, együtt buliztatok, aztán megváltozott a helyzet.

Igen. Elkezdtem rájönni, hogy nagyon nem őszinte a csávó. Aztán az Alekosz is elkezdett rájönni. Ez, hogy a Gigi is bent hozza az erkölcscsőszt, és nem szexelnek a Jerzyvel, idekinn meg kiderült, hogy az egyik fétispornózik a másik melegpornó oldalon ráveri a tükörre. Annyira hiteltelen. Én csak gratulálni tudok mindkettőjüknek, tényleg van olyan, hogy nagyon kell a pénz, de erre azért nem fogom rá, hogy fiatalság, bolondság. Értékelhetetlen kategória mind a három, ezt már csak idekint látom. Engem is kezdtek megvezetni, hogy ők ilyenek valójában, aztán persze most, hogy már kint vagyok, rájöttem, hogy az egész egy hatalmas kamu.

Hogy fogsz Alekoszért kampányolni?

Tegnap elhintettem egy reggeli rádióműsorban, hogy csináljunk Alekosznak kampányt. Estére 30.000 követőm volt a Facebookon, de mára letiltották. A mi barátságunk tényleg őszinte volt, nem egy mímelt szarság. A hülyegyerek Béla mindig azt mondta, miért nem szopjátok le egy egymást, mert benne is benne volt a féltékenység. Tulajdonképpen csak haverjai vannak, fogalma sincs arról, hogy mit jelent az, hogy barát.

Ezzel áll szemben most Alekosz..

Ezzel szemben ott van Alekinnyo, aki őszinte és még jól is érzi bent magát. Tök egyértelmű, hogy ki őszinte ember, és ki nem.

Mi a véleményed a többiekről, annak tükrében, hogy most már kintről látod őket, olvasod az újságokat és hallod az emberek véleményét?

A Laci jó gyerek, de nagyon azt hiszi, hogy ő ott nagyon nagy kaliberű ember, pedig az egyik leggyengébb, kintről látom. Bent jól tudtam, hogy bezabálni magunkat meg behízni nem lehet a fináléig, bár ő meg van erről győződve, és hát szerintem záros határidőn belül szembesül azzal, hogy azért nem minden arany ami fénylik. Ő szerintem jelenleg az utolsó előtti karakter odabent. Szerintem most a Gombár kapja a jeleket, nagyon meg van bent reccsenve. Nem tudom, hogy kit fog kivinni. Ha Jerzyt kiviszi, akkor biztos, hogy visszamegy a Villába. Jerzy sem Alekosz, totálisan rossz, defektes stratégia alapján játszik. Mindig próbáltam benne tartani a lelket, hogy beszéljen, de hát nem. Nem egy Jerry Springer a gyerek.

Kik lesznek az első három helyen?

Alekosznak, teljes szívemből Bécinek és Évának szurkolok. Éva nagyon fasza csaj, ha valaki nyitott arra, hogy a barátja legyen, akkor rájön, hogy egy nagyon érzékeny, nagyon ragaszkodó ember. Ha bántják, akkor kijön belőle az állat. Szandika nagyon aranyos karakter, olyan csaj, aki fogja és ami a szívén az a száján, de sok a hiszti, nagyon sok.

Mi a legnagyobb probléma odabent?

Maga a szexhiány bent az egy alapvető központi probléma, szerintem a legnagyobb. Persze, segítünk magunkon, voltam itt címlapon, hogy hokizok, gondoltam is, hogy rommá égettem magam és a családomat. Édesapám szerint azzal égettem volna rommá magam, ha félrebaszok bent. Az, hogyha valaki hokizik, az teljesen normális, szerintem mindenki csinálja bent, még a Laci is csinálja, annak ellenére, hogy hit és becsület meg erkölcs. Elalvás előtt biztos meg-megmasszírozza a bükkfatönkfaszt.

A csajok is maszturbálnak?

Szerintem csapatják persze, bár nem osztottuk meg ezeket egymással, de szerintem megy.

Lesz szex a villában?

Alekinnyo lelke teljesen tönkre fog menni, ha nem, ő nagyon hegesztene. Eluralkodott rajta az, hogy nem is igazából a szex motiválja, hanem az, hogy egy lány érdeklődjön iránta, és vegye valaki fel. Érdekelje az ő udvarlása, mert ő csak azt szeretné érezni, hogy férfi. És neki ez nagyon gáz, hogy állandóan zátonyra fut. Alekoszhoz nagyon lehet ám ragaszkodni. Én is teljesen a hatása alá kerültem. Nagyon lehet tőle függeni, mert egy olyan lehengerlő személyiség, hogy huh. Meg kell tudni bent függetlennek maradni tőle, annak ellenére, hogy a barátom és kint is az lesz. Őt hogyha valaki megszereti, akkor iszod a szavaid. Nézed, élvezed ahogy beszél, és egyfolytában röhögsz rajta. Az az egyik kedvenc idézetem tőle: olyan érzelmeket keltettél bennem életre, amelyekben azt képzeltem már soha nem lesz részem többé”. Amikor Pantl Péter a CKM főszerkesztője a fotózáson bent volt, megkérdezte Alekoszt Éváról. Te figyelj már Alekosz, miért kergetted az Évát? Alekosz csak ennyit mondott: megtermékenyítés céljából.

Mi hiányzik az elmúlt 80 napból?

Semmi nem hiányzik a villából, Alekosz kicsit hiányzik, de belőle is sok volt. Ezzel szerintem mindenki így van, aki kijön a villából. Bár Alekosz azt mondta, ha ő nyeri meg, akkor még bent szeretne maradni egy hétig a Villában, egyedül. Talán a szolárium hiányzott. Szandika bekért a Villába barnítókrémet, ami tulajdonképpen sárgított és májbeteggé tette az egész klánt, olyan volt a fejünk, mint akik rengeteget dohányoznak. Csak a fejünket kentük be, pont ezért volt groteszk, ahogy megvakartam a fülemet, akkor a hófehér kéz összemaszatolta a sáros arcot. A sör is sokszor hiányzott. Nem ittunk sokat, nagyon ügyeltek ránk, hogy ne legyünk alkoholisták.

Lesz dugás a Villában?

Szerintem Jerzy és Gigi folytatni fogják ezt a felszínes álszerelmet, hogy ebből a Villában nem lesz dugás az hót biztos. Szerintem nem nagyon lesz dugás. Sokan úgy vagyunk ám vele, beláttuk mindannyian, hogy a szex meg az intimitás olyan dolog, ami nem tartozik másra.