Első válogatáson nyerte el a NekedValó vezetését a 21 éves Mádai Vivien, és ezzel az élő show lett az első műsora. A Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatóját olyan ismert műsorvezetők helyett választották ki, mint például Dombovári Vanda és Magony Szilvia. Mádai ugyan mindig úgy gondolta, hogy egy komolyabb műsorban fog magára találni, ez a műfaj nagyon bejött neki. A pozitív kritikáknak örül, a negatívakat pedig tudatosan nem olvassa.

A te ötleted volt jelentkezni a NekedValó castingjára vagy valaki beajánlott téged a Színház és Filmművészeti Egyetemről, ahol jelenleg tanulsz?

A Színművészetin szóltak, hogy lesz egy casting, és hogy szeretnék, ha megmérettetném magam, mert úgy gondolták, ez az én stílusomhoz illik. Ez volt az első válogatásom és az első munkám is.

Hogyan képzeljünk el egy ilyen válogatást?

Hasonló volt, mint maga a műsor: egy vitát kellett levezetnem és irányítanom két ember között. Igazából fogalmam sem volt, hogy milyen jellegű műsorról lesz szó, így a castingra sem tudtam felkészülni. A konfliktuskezelés módszertana volt a középpontban, azt tudtam alkalmazni.

Milyen ismert műsorvezetőket, celebeket utasítottál magad mögé?

Akikkel a válogatáson találkoztam az Dombovári Vanda, Magony Szilvia és VV Ágica volt, illetve Istenes Bence posztjáért versengett Milo és Frenki.

Az egyetemen televíziós műsorszerkesztőnek készülsz. Miért ezt a pályát választottad?

Drámatagozatos gimnáziumba jártam, mindig is érdekelt a színház és a filmvilág. Színész mindezek ellenére nem akartam lenni, viszont a televíziózás és a filmezés, szerkesztés, rendezés nagyon érdekelt.

A NekedValó szerkesztői egyből a mélyvízbe dobtak, hiszen egy Európában egyedüli műfaj, az élő talk show vezetését kaptad meg. Hogyan vészeled át a nehézségeket?

Megmondom őszintén, a mai napig nagyon izgulok. A gyomromban a szívem, remegek, aztán, amikor lejövök a lépcsőn, már minden jó és minden szép. Egyébként az egész kőkemény munka, hiszen az indulatok hamar elszabadulnak, ezeket meg kell fékezni, kordában kell tartani, mindeközben pedig pártatlannak kell maradni. Ezek voltak a főbb nehézségek, amikkel persze még a mai napig is küzdök, de úgy gondolom, ezzel más is küzdene, hiszen kiszámíthatatlan a helyzet a műsor élő jellege miatt.

Volt már kifejezetten kínos helyzet, amiből épphogy csak ki tudtad vágni magad?

Kifejezetten kínos helyzet még nem volt, de egyszer volt egy olyan vendég, aki tényleg elképesztően sokat beszélt, egyszerűen nem lehetett leállítani. Na, akkor nekiindultam, hogy akkor befogom a száját.

Könnyedén kezeled az embereket?

Úgy érzem, igen. Szeretek velük foglalkozni, beszélni.

Milyenek visszajelzéseket kapsz a nézőktől?

A visszajelzések többnyire pozitívak, nagyon sok rajongói levelet kapok. Bizonyára negatív kritikák is vannak az interneten, de azokat tudatosan nem olvasom el.

Milyen más jellegű műsorban éreznéd jól magad?

Mindig azt gondoltam, hogy egy komolyabb műsorban fogok magamra találni, de ez a talk show nagyon bejött. Nagyon szeretem csinálni, és azt hiszem, ez így, huszonegy évesen óriási lehetőség és óriási dolog, hogy az egyik legnagyobb csatornának egy délutáni élő műsorát vezethetem.

Ha pár szóban kellene jellemezni magad, mik azok a tulajdonságok, amiket kiemelnél?

Nagy az igazságérzetem, ami a műsorban néha túlzottan is előtör belőlem. Mindemellett próbálok arra törekedni, hogy szorgalmas legyek, mert ez nagyon sok mindennek az alapja.