horoszkóp

Árpa Attilának nem fekszik a rap

2011.03.31. 14:34
A színész a Nagy duettel tér vissza a bulvárvilágba, de azért reméli, hogy ezek után is komolyan fogják venni. Rappelni egyáltalán nem tud, és a magas daloktól is parázik, de bízik benne, hogy bízhat Falusi Mariannban, aki most megtanítja énekelni.

Árpa Attila áprilisban énekesi kvalitásával kerül ismét a középpontba: Falusi Mariannal fog dalokat előadni a TV2 Nagy duettjében. Az ő visszatérése a kereskedelmi televíziózásba annál is meglepőbb, hiszen, bevallása szerint elege lett a bulvárhős rosszfiú szerepkörből, mára igazi színészként szeretne érvényesülni. „Tisztában vagyok vele, hogy az a fajta elismerés, amit kivívtam színészi szerepléseimmel most egy csapásra megsemmisülhet, mert ebben a rétegben mínusz pont a bulvárszereplés” - kezdi a Velvetnek. „Ám ez a feladat áll még a legközelebb a színészethez, hiszen tudnia kell egy színésznek élőben énekelnie. Jó iskola lesz ez nekem, ezért vállaltam el, és nem csak azért, vajon helyt állok-e a műsorban.”

Parázós Árpa

Árpa állítja, a parázós arcát nem ismerik az emberek, pedig most nagyon izgul. „Az is benne van, hogy ne csináljak hülyét magamból, de még nem tudom, mit fogok kihozni ebből. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom mondani, hogy azért vállalok el egy munkát, mert kihívás, de ez tényleg így van.”

01-arpa attila

A producer/színész számára a legingoványosabb terület a rappelés, azt még akkor se tud, ha valójában nincs hozzá hagyományos értelemben vett énektudásra szükség. Ezen kívül tart még a túl magas hangoktól, amiből arra következtetünk, hogy még kidolgozott hangterjedelme sincs. „Már elkezdtük a próbákat, és megmondom őszintén, nagyon igyekszem elkerülni az elécsépelt, unalomig játszott nótákat, ha viszont mégis kapnánk ilyet, akkor az már legyen igazi klasszikus.”

Népszerűségfaktor kontra szakma

Falusi Mariannt nem ismerte korábban az Argo rendezője, de ahogy ez már lenni szokott, azonnal összekovácsolódtak. „Ő az egyetlen reményem. Mariannról köztudott, hogy régóta van a szakmában, sokan szeretik, és komoly zenei múltja van. A népszerűségfaktor azért is jó, mert fogalmam sincs, hogy mi vagyok én egy átlagnéző szemében, hogy még mindig a fenegyerek bulvárimidzsem miatt ismernek, vagy tudnak rólam mást is. Most majd ez is kiderül.”

Ön celebnek vagy színésznek tartja Árpa Attilát?

  • 211
    Ügyesnek
  • 143
    Semminek
  • 48
    Ez meg ki?
  • 47
    Celebnek
  • 18
    Színésznek

A szereplők egyeztetése nem volt könnyű feladat, hiszen sokfelé dolgoznak. Árpa természetesen nem hagyott fel a filmezéssel sem, de külföldre készülő produkciójukról még nem beszél, hiszen semmi sem biztos. A jelenleg igen szűk cipőben járó hazai filmgyártásról pedig azért nem tud nyilatkozni, mert még egyik filmötletét se rakta le Andy Vajna elé, aki a filmiparért felelős kormánybiztos lett.  – „Majd, ha besétálok Andy-hez kiderül, hogy mennyire érint jól vagy rosszul ez az egész. Én is csak hallom a dolgokat, nem tudok konkrétumokat.”

Nem oltja Tillára a villanyt

Bízik benne, hogy az ő komoly színészi karrierje, hogy nem fogja megsínyleni a Nagy duettben való részvételt, de azzal is tisztában van, hogy az értelmiség el fogja utasítani, hiszen a kereskedelmi tévén zajló dolgokat ritkán ismeri el a szakma. „Könnyű lenne azt mondani, hogy nem érdekelnek a kritikák, de igenis érdekelnek. Jól esett, mikor épp dicsértek valamiért, majd kiderül, ehhez mit fognak szólni. Nem a megítélés miatt vállalkoztam a műsorra és egyáltalán nincs szükségem új imidzsre, de szerintem az jó, hogy végre megmutathatom egy természetesebb arcomat az embereknek. Csak magamnak, és nem másnak akarok bizonyítani. Mariann se egy trash celeb, így remélem komolyabban vesznek.”

02-arpa attila

Árpa Attila úgy véli, ha továbbjut az első néhány megpróbáltatáson, akkor valószínűleg el fog indulni egy egészséges versenyszellem a játékosok között, de azt azért nem gondolja, hogy ölre mennének. „Nem hiszem, hogy lekapcsolom majd az áramot, ha Tilla énekel, versenyszellem sincs bennem egyelőre, inkább csak izgulok, hogy mi fog történni április nyolcadikán.”