A Keleti család mély barátságot ápolhat Hajdú Péterrel, mert apjához hasonlóan a börtönviselt celeb is a Frizbiben mesélt először hányattatott soráról. Azt pontosan nem tudni, mitől olyan nagy szám, hogy Keleti nyilatkozik, hiszen, amióta kiderült, hogy mégsem zárják be, már a bulvársajtó sem üldözi, de sebaj.
Nézd
"Nézd, Péter" - kezdte szinte az összes mondatát Keleti, és hosszasan beszélt arról, hogy egy hétköznapi közúti ellenőrzés során kapcsolták le, és hogy mindaddig azt se tudta, hogy körözik. Pedig körözték bizony, és nem csak a honi rendőrség, hanem az olasz, meg a német is, sőt utóbbiakat arról sem értesítették, hogy itthon már lecsukták a delikvenst. A vád prostitúció elősegítése volt, de még mielőtt elmondta volna, mi lett az ügy végeredménye, kiszáradt a szája, így szájfényt kért.
Summa summárum, csak megosztotta velünk is a közismertet, azaz megtudhattuk, hogy Magyarországon már született ítélet vele kapcsolatban, ugyanis a kitartottság vádja megállt, bár ő eltartottságnak hívja, amiről pontosan nem tudjuk micsoda, de hát, ki mondja, hogy figyelni kell, amikor az embert elítéli a bíróság. Kapott is érte - már kitartottságért, nem eltartottságért, pedig néhány celebnek azért is járna - egy év, nyolc hónap szabadságvesztést, amit végül három hónap felfüggesztettre enyhítettek.
Lásd
Világos, nem igaz? Nehéz volt Hajdúnak kiszedni Keletiből, hogy ha nem követett el semmit, akkor mégis miért kapott egyáltalán büntetést, így végül annyit elárult a gyógyszerfüggőségről a börtönben leszokott egykori playmate, hogy a bűne az volt, hogy segített a lányoknak abban a lakásnak a kibérlésében, ahol a munkájukat végezték. Miért ne segített volna, mind jó barátnői voltak.
Az emlékeit könyv formájában is megírta a volt honvédelmi miniszter lánya, mi meg a világért se vennénk el tőle a nehezen megkeresett kenyeret, így csak annyit spoilereznénk, hogy nyugat-európai börtönben ülni kellemesebb dolog, mint a kilencvenes években gimnazista osztálykirándulásra járni, legalább is a kényelmi színvonal tekintetében.
Halld
Végül olasz ügyvédje húzta ki a bajból, amilyen váratlanul vonult börtönbe, olyan gyorsan ki is jött, ekkor mindenki sírt, ő, az apja, sőt, még az olasz ügyvéd is. Keleti igen haragszik a bulvárra, amiért az hülyeségeket irogat, mivel elmondása szerint lehetetlen bárkit is megkenni kint, ráadásul óvadék sincs, így nem igazak azok a pletykák, amik szerint apja szabadította ki a kapcsolatai felhasználásával, sőt újabb plasztikán sem esett át, lehet, hogy tényleg csak azért tűnt lestrapáltnak, mert már nem szedi a gyógyszereit, amikről a müncheni börtönkórházban jött le, ellenkező esetben lehet, már nem is élne. És, hogy mi változott meg azóta az életében? Hát, a telefonszáma. Meg néhány barátját is lecserélte.