horoszkóp

Árpa Attila majd másképp pörgeti a szerencsekereket

2011.09.08. 11:36
A műsorvezető, színész, rendező újra celeb lett. Nem bántja a dolog, mert már rájött,hogy nem akar senkinek megfelelni, és az emberek arról emlékeznek rá, amit épp legutóbb csinált. Most Falusi Mariannal duettezett, úgyhogy lemezt is kiad.

Árpa Attila, úgy tűnhet segget csinált a szájából, amikor elvállalta, hogy a jövőben a szerencsekereket fogja pörgetni az egyik kisebb kereskedelmi televízióban, és ezzel mégsem tartja magát abbéli elképzeléséhez, hogy kizárja a bulvárt az életéből. Mivel (helytelenül) hajlamosak vagyunk hinni celebjeinknek, eleinte arra gondoltunk, biztos csak valamiféle médiahackről van szó, és valójában csak az Argo 2-ben fog tévés műsorvezetőt alakítani, de nem, a dolog komoly.

„Volt egy időszak, amikor azt gondoltam, fontos a presztízs és az imidzs, ezért nem vállaltam el egy csomó mindent. Ez a Czukor Show tájékán történt, ekkor teljesen visszavonultam a bulvárból, de aztán rájöttem, hogy mindegy, hogy nagyon jót vagy nagyon nagy hülyeséget csinálok, mert három nap után úgyis elfelejtik” – kezdi lapunknak. „Nincs értelme ilyen dolgokon stresszelni, el kell felejteni, hogy meg akarjak felelni az értelmiségnek, nekem semmilyen előnyöm nem származott az elismerésükből, azt leszámítva, hogy kedvesebben néztek, ez meg nem izgatott.”

Kíváncsi celeb

mod-7862

A jég a Nagy duett-tel tört meg, azt kíváncsiságból elvállalta, és olyan jól érezte magát a szerepben, hogy szinte azóta se tért magához. „Eleinte összeférhetetlennek tűnt a táncos-énekes szerep, ráadásul Falusi Mariannal, akit ugribugri popkislánynak gondoltam. A Nagy duettben aztán átmentünk egy metamorfózison, megváltozott a megítélésünk azzal, amit csináltunk. Ebben csak az a furcsa, hogy mindenféle jelzőkkel elláttak már, egyik sem volt túl hízelgő, és akkor egy tévéműsor elég ahhoz, hogy ez megváltozzon.”

„Ahhoz, hogy egy régi dolog miatt emlékezzenek rád, Michelangelónak vagy Beethovennek kell lenni” – véli, reményt adva Király Lindának arra, hogy a nép valaha is elfelejti, hogyan nem jutott eszébe annak idején a Himnusz szövege. „Nyárra olyan sok dolog gyűlt össze az életemben, hogy már szinte magam sem tudom követni. Két amerikai film, egy magyar vígjáték, a régebbi filmjeim most kerülnek moziba-tévébe, szóval, valahogy úgy voltam a Szerencsekerékkel, hogy egyel több már nem számít. Ráadásul mutattak egy formátumot, ami teljesen elüt a régi Szerencsekeréktől, és ami nagyon tetszett. Valahol ezt a dolgot is pont olyan elképzelhetetlennek tartottam, mint az éneklést Mariannal, pedig milyen jól jöttünk ki belőle.”

Az éneklő író

Ön melyik Árpa Attilát szereti?

  • 314
    Egyiket sem, miért ki az?
  • 166
    A prdocer-rendezőt
  • 146
    A Falusi Mariannal éneklőt
  • 141
    A meztelent
  • 26
    A színészt
  • 12
    A műsorvezetőt
  • 4
    A krimiírót

Az, hogy milyen jól jöttek ki belőle, látszik abból is, hogy karácsonykor debütál első közös lemezük, aminek a dalait nyolc évvel ezelőtt írta Árpa, stresszlevezetés gyanánt. „Öt használható és harminc használhatatlan dal született, most a használhatókat vesszük fel. Mariann fog főként énekelni, én a Mark Knopfler-Pink Floyd-INXS vonalat fogom képviselni” – mondja, bármit is jelentsen ez.

A színész/rendező/producer és/vagy celeb már lemondott az Argo2-ről, aztán végül mégis összeállt minden, nemcsak a sztori, de a pénz is, mivel egy üzleti vállalkozást építettek a produkcióra, a forgatást viszont csak jövőre kezdik el. Bizonyítandó, hogy mennyire elfoglalt megtudhatjuk azt is, hogy nemsokára újra mint író fog megnyilvánulni, ugyanis az Ulpius ház felkérésére lassan nyomdába küldik első krimi/thrillerét, Holtomiglan címmel. „Állítólag a kézirat osztatlan sikert aratott a szakértők körében, remélem az olvasókkal is így lesz.”

EVA 7130

Árpa Attila saját bevallása szerint mindig is ennyire pörgött, amikor meg nem, akkor amerikai futballcsapatot alapított, így esze ágában sincs fékezni, hanem száguld, ameddig viszi a lendület.