Nincs szó hatalmas hollywoodi sztoriról, csak nagy szerelemről: a műsorvezető kezét nyolc hónap után kérte meg pasija. Valkó Eszter kockázatosnak tartja, hogy ilyen rövid idő után házasodnak össze, de úgy véli, túl rövid az élet ahhoz, hogy várakozzanak. Munkája egyébként nincs, de várja a felkéréseket.

„Szó sincs hatalmas hollywoodi sztoriról” – vázolta a helyzetet a Velvetnek Valkó Eszter műsorvezető, akinek kezét nyolc hónap után, nemrég kérte meg barátja. „Találkoztunk egy házibuliban, majd utána a párom megkeresett az egyik közösségi oldalon. Randizgattunk, aztán óriási szerelem lett belőle, ami szerencsére még most is tart.”

Beszédet mondott

Valkó Eszter elmondta, vőlegénye négyszemközt és a család előtt is megkérte a kezét, utóbbin a férfi egy saját maga által írt beszédet mondott el. „Ez nagyon megható volt” – így a műsorvezető. Hozzátette, egyikőjük sem az a típus, aki habos-babos esküvőre vágyik nagy felhajtással: „Nyilván megadjuk a módját ennek is, de inkább a visszafogottabb irányt választjuk. Különleges lesz nyilván, hiszen ez egy különleges esemény mindkettőnk számára, de inkább családi körben szeretnénk megünnepelni.”

A rövid idő alatt sokat komolyodott Valkó szerint nyilván kockázatos, hogy ilyen rövid ismeretség után belevágnak a házasságba, de úgy véli, ha két ember ennyi ideig várt egymásra, akkor nincs értelme tovább halasztgatni a dolgot. „Elég rövid ez az élet arra, hogy ácsingózzunk és várakozzunk. Meg egyébként is bátor vagyok, és várok erre” - magyarázta. Nála csak egykori kollégája, Mádai Vivien volt bátrabb, ő hét hónap ismertség után az esküvőt is lezavarta élete szerelmével.

A műsorvezető az RTL Klubban történt változások és leépítések miatt parkolóállásban van, de mint mondta, nyolc év folyamatos hajtás után úgy érzi, jót fog tenni neki egy kis pihenés. Egyelőre türelmesen várja a felkéréseket.