A vártnál kevesebb negatív visszajelzésben van része az exmegasztárosnak azóta, amióta kiállt a nyilvánosság elé transzneműségével. Szecsődi Karcsi a Velvetnek beszélt arról, hogy kimondva ugyan nem volt, de már gyerekkorában is fiú testbe zárt kislányként nevelkedett a családban. A problémák akkor kezdődtek, amikor közösségbe került. Az énekes a melegezést unta meg, és azt, hogy mindenkinek külön-külön kellett beszélnie szexualitásáról.

Az Aktívban leadott interjú hatására sokkal rosszabb visszajelzésekre számított a transzneműségét felvállaló Szecsődi Karcsi, aki úgy érzi, a várakozásokkal szemben egyre többen értik meg ezt a dolgot, és egyre jobban elfogadóbbak az emberek. Az exmegasztáros a Velvetnek elmondta, támadások persze mindemellett érik, de ezek mindig is érni fogják, bármit is csinál, bármit is tesz. „Nagyon érdekes viszont az, hogy mind normál életet élő emberek, mind pedig hasonló cipőben járók is megkerestek már azóta. Beszélgetünk, utóbbiak pedig tanácsokat kérnek.”

Így született

Szecsődi úgy nyilatkozott, nem igazán érték külső hatások, egész egyszerűen így született: „És ez szerintem nem is egy olyan dolog, ami a külső hatásokra változik az emberben” - magyarázta. „Már gyerekkoromban is nagyon kislányos voltam, kinézetben és viselkedésben egyaránt. Anyukámnak többször gratuláltak járókelők, hogy jaj, de szép kislány, miközben kisfiú voltam. Kimondva sosem lett (nem is kellett), hogy fiú testbe zárt lány vagyok, de már a családom is úgy viszonyult hozzám: nagymamámtól például 11-12 évesen már sminkkészletet kaptam ajándékba.”

A problémák nem is a családon belül, hanem különböző közösségekben kezdődtek, ahol az énekes folyamatosan úgy érezte, ő más, mint a többi – ezt viszont sokan nem tudták tolerálni: „Amikor ez az egész megfogalmazódott bennem, és képes voltam beszélni erről barátoknak, 13-14 éves lehettem. Szerettem volna száz százalékosan felvállalni magam, ezért lányos ruhákat kezdtem hordani, viszont ezzel annyit értem el, hogy megindultak a támadások, hogy meleg vagyok. Ennek hatására ismét fiúként próbáltam viselkedni, de rájöttem, hogy az egy színjáték, és hogy nem én vagyok. Inkább öljenek meg azért, mert önmagam vagyok, mint hogy egész életemben álarcot kelljen viselnem. Nem vagyok hajlandó többé mások miatt megváltozni.”

Megunta a melegezést

Szecsődi Karcsit az elmúlt időszakban is nagyon sokan látták el tanácsokkal, de ő úgy véli, hasznos dolgokat nagyon kevesen tudnak ezzel kapcsolatban mondani, mert ezt át kell élni, át kell érezni. „Aki most mellettem áll, és nagyon jól látja a dolgokat, az Novák Angéla, aki Magyarországon elsőként esett át nemátalakító műtéten. Az viszont abszolút saját döntés volt, hogy kiálljak a nyilvánosság elé ezzel, mert meguntam a találgatásokat, és meguntam azt is, hogy egy meleg fiúnak vagyok elkönyvelve – mivel teljesen másról van szó.” Az énekes hozzátette, hazudna, ha azt mondaná, hogy nem bántották ezek a támadások, többször sírt is, aztán, ahogy múltak az évek, hozzászokott.

„Most úgy érzem, felszabadultam. Mindig az volt, hogy ha bekerültem egy társaságba, jött a nekem szegezett kérdés egy szinte vadidegen embertől, aki a szexualitásom után érdeklődött. Meguntam minden egyes embernek külön-külön erről beszélni. A saját magam helyzetét könnyítettem meg azzal, hogy kiálltam a nyilvánosság elé” – magyarázta Szecsődi, aki mindemellett elismerte, ebben a helyzetben jóval nehezebb egy embernek párkapcsolatot kialakítani, de ahogyan saját maga fogalmazott, egy művészembernek nem is mehet könnyen a szerelmi élete. „Viszont amennyire megszenvedem, annál gyönyörűbben élem meg ezt az egészet” – tette hozzá.

A hírekkel ellentétben az énekes egyelőre nem gondolkozik nemátalakító műtéten, és nem jelentkezett be egyik klinikára sem. „Mának élő típus vagyok. Az életem azt szolgálja, hogy boldog legyek. Ha így fogom érezni magam mondjuk öt év múlva is, akkor maradok ilyen, ha pedig nem, akkor bármi lehet.”