Hogyan jött az elhatározás, hogy abbahagyja a Bumerángot?
Tizenhét évig csináltuk ezt a reggeli műsort együtt, és mostanában kezdtem azt érezni, mintha a futószalag mellett állnék, és mindig ugyanaz a mozdulatot kellene elvégeznem. Kezdett máshol járni az agyam, és ekkor ültünk le, hogy hogy lehetne ezen változtatni. Abban maradtunk, hogy én nem kelnék már olyan korán, és beállok a háttériparba. Visszavonulnék háttérgegmennek, közben csinálnám tovább a Lali királyt, plusz még folynak tárgyalások arról, hogy a délutáni műsorsávban, az úgynevezett drive-time-ban, délután kettő és este hat között lenne egy műsorom. Ez a reggeli sávnál kicsit kevésbé eladhatóbb, de az amerikai programigazgató is rábólintott, hogy megnézzük, működik-e. Szerinte a hozzám hasonló esetben, egy félig-meddig visszavonulásnál ez talán egy jó út lehet.
Milyen jellegű műsor lesz ez?
A délutániba túl sok szöveg nem fér bele. Könnyű vegyes ökörség lesz, sok zenével.
Hogy látja, életképes marad a Bumeráng?
Abszolút. Bocsi - Bockhor Gábor - élete csúcsát futja, olyan formában van, mint én tizenöt évvel ezelőtt. Mindent tud a szakmáról, és emellett fékezhetetlen. Nincs kétségem afelől, hogy ez életképes.
Ki lenne a megfelelő műsorvezető-partner Bochkor Gábor mellé?
Ez baromi érdekes. Ha rajtam múlna, én Bocsi helyében kinevelnék valakit. Ha van olyan, hogy ideális személy, akkor én azt mondom, hogy egy harminc körüli, nagyon önálló személyiségű csajt választanék. Olyat, akit nem lehet ledarálni, nem lehet megalázni, aki elég erős ahhoz, hogy bírja a műsorra jellemző, nagyon macsó baromságokat, és vissza is tud vágni.
Ismertebb ember szóba sem jött?
A celebvilág megmozdult a hír hallatán. Olyan emberek kerestek meg minket, akik már letettek valamit az asztalra. Ez egy csábító hely, itt folyamatosan reflektorfényben van az ember.
Melyek voltak a legrosszabb, illetve a legjobb rádiós élményei?
A legrosszabb mindig a válságidőszak volt. Nem volt olyan rádiónk, ahol ne lett volna valami hülye krízishelyzet. Ilyenkor mindig összejött a banda, és megbeszéltük, hogy teljes erőbedobással, úgy kell csinálni a műsort, hogy a válsághangulat ne érződjön. Egy dologra viszont jó volt ez: iszonyatosan összerázódtunk. A legjobb élményeink pedig mindig az igazán eszement műsorok voltak, amikről sokszor el se hittem, hogy ezt mi csináltunk. Vagy mondok mást: a Sláger megszűnésekor, amikor már tudtuk, hogy nincs tovább, szerveztünk egy búcsúkoncertet. A zuhogó esőben harmincezer ember állt négy órán át, és végigénekelték az összes dalt. Nagyon megható volt.
Azt is lehetett hallani, hogy mostanában komolyabban foglalkoztatja a festészet.
Nem festek, inkább fotózok, olyasmiket, amikről az első ránézésre nem lehet megmondani, hogy micsoda. Van például víz alatti kamerám. Néha a víz alól fényképezek le egy házat, amit a víz torzítva mutat, és ez majdnem szürrealista, festményszerű dolgokat produkál. Volt olyan is, hogy egy Lánchíd-képet megdolgoztam Photoshoppal, majd kipróbáltam, hogy hogy néz ez ki selyemre vagy vászonra nyomatva. Volt már vagy húsz kiállításom, de ez egy drága dolog. Berlinben egyszer elmentem a nagykövetségre, és láttam ott néhány igen rossz festményt. Említettem, hogy nekem jobbak vannak, ebből pedig az lett, hogy kiállították ott is a dolgaimat. Természetesen saját költségemre, de három hónapig tartották ott egy hónap helyett.
Korábban több könyvet is írt, lesz ezeknek folytatása?
Lesz. Az egyik nagyjából már kész is van. Szily Nóra csinált velem egy nyolc epizódból álló színpadi beszélgetést, ami úgy húsz-huszonkét órányi anyag. Ez már le van gépelve, most stilizálom, és még nem döntöttem el, hogy csinálok belőle egy regényt, vagy hagyom az egészet szárazon, ahogy van.
Mint egykori Ki Mit Tud-győztest, zeneipari szakembert és ismert rádióst még sose hívták zsűrizni mondjuk a Megasztárba vagy az X-Faktorba?
Nem. Nem is értem, miért. Boldogan elmennék egyébként. Állandó vitában vagyok a kollégáimmal, akik mindent fikáznak, én pedig nagyon el tudok érzékenyülni, ha valami tehetséget látok. Nem lehet azt mondani embereknek, hogy hagyd abba, mert tehetségtelen vagy. Inkább azt, hogy csináld, csináld, csináld, és ha csak a te örömöd, akkor maradj ebben, ha meg kinövi magát a dolog, az csak jó. Mindenkinek a keze alól kipattanhat valami. Jártam egyébként annak idején sokat zsűrizni a dzsesszgitáros Babos Gyulával és az énekes Berki Tamással a '72-es Ki Mit Tud után. Ők is észrevették és szóvá is tették a hibákat, de építő jellegű kritikákat mondtak, és nem az volt a műsor, hogy a zsűritagok alázzák az embereket, és egymással viccelődnek.
Bochkor Gábor a jelenleg is futó Megasztárban zsűrizik, de ezek szerint nincs túl jó véleménnyel az ilyen típusú műsorokról.
Ha megengedik azt az ideológiát, hogy bárkinek azt mondják, hogy "húzz el, és ne foglalkozz zenével", azt én kikérem magamnak. Ilyet nem lehet mondani. A fájdalom ebben az egészben az, hogy már rég össze kellett volna állnia egy olyan gyárnak, aminek az elején bemegy a tehetség, a végén pedig kijön a sztár, ez pedig itthon nincs meg. Mondjuk én a zsűribe is inkább európai, vagy akár amerikai menedzsereket raknék be, nagy cégektől, azok talán tudnának mit kezdeni ezekkel az emberekkel.