horoszkóp

Szextanárnő lett Geronazzo Mária

2009.02.24. 09:51
Jövő héttől iskolán belül oktatja Geronazzo Mária, hogy miként lehet Nőnek és Férfinak lenni. Így, nagybetűvel. Az egyhetes kurzus 160 ezer forintjába kerül a vállalkozó szellemű tanoncoknak, de a nagyszájú nő szerint ahhoz képest, hogy egy új ember távozik a kezei alól, ez meglehetősen kedvező ár. Aki pedig nem elégszik meg a belső átalakítással, azt akár jól bevállt plasztikai sebésze telefonszámával is ellátja.

A show-jellegű műsor ugyan nem jött össze, de Secret Garden fedőnéven a Nőies és Férfias művészetek Iskolájának kapuját megnyitja jövő héten Geronazzo Mária. A nagyszájú nőként és Kovi-felfedezettként köztudatba robbant nő elmondása szerint az ötlet alapja az a hiányérzet, ami a legtöbb ember életében jelen van. Mert meg kell tanulni Nőnek és Férfinak lenni, ez a kurzus lényege. Geronazzo, mint az iskola alapítója és egyben tanára is, azt ígéri, minden segítséget meg fog adni az egy hetes kurzusra jelentkezőknek. Ebben partnere Nina, a transzvesztita művész, aki asszisztensi munkát lát el az intézményben.

"A koncepcióm az, hogy minden olyan nő vagy férfi, aki önbizalomhiányban szenved - akár a családja miatt, akár a volt férje, felesége, barátja miatt -, segítő kezekre találjon. Az első két nap pontosan erről szól: hogy kiürítjük egy kicsit a lelküket. Ez egy ilyen csoportos terápia, mint Amerikában. Öt és hét fővel fogok dolgozni, a jelentkezőket megtanítom majd kitárulkozni, és pozitív gondolkodásra fogom őket ösztökélni. Muszáj, hogy a túlélési ösztön felébredjen az emberekben" - mesélte a Velvetnek Geronazzo. Teszi mindezt 160 ezerért, de meggyőződése, hogy ahhoz képest, hogy egy új ember fog távozni tőlük, ez meglehetősen kedvező ár.

Tervei között szerepel, hogy gyakorlatilag A-Z-ig segítséget nyújt, így a második nap már tanácsokat is osztogat, és megoldást keres a felmerült problémákra, a harmadik napot pedig a szexkultúra szélesítésére szenteli. "Ezen a napon mindent megtanítok, az erotikától kezdve a franciázáson át. Elmondom, hogy nőkne miket kellene elvárniuk és adniuk, és ugyanígy a férfiakat is felvilágosítom arról, hogy mit szeret, és mire vágyik egy nő, mert a pasik ezt nem nagyon tudják." Csütörtök a csábítás és a hódítás titkának a napja, pénteken pedig mindenki részesülhet egy kis illemtanban, etikettben. Akinek pedig még ez sem elég a sikerhez, azt az asszony kipróbált plasztikai sebész és fogorvos telefonszámával is ellátja.

Geronazzo elmondása szerint sikeres nőnek érezné magát, ha nem lenne ennyi negatív visszajelzés körülötte. "Annyi rosszat kaptam tavaly a médiától, mégis tudom kezelni, mert kezelni kell. Ha te tisztában vagy azzal, hogy ki vagy, akkor nem érdekes az sem, hogy sikertelennek tűnsz egy ideig" - magyarázta. "Amit én már megtanultam, hogy fontossági sorrendet kell felállítani az életemben. Nekem elsősorban a családom fontos, és utána a barátaim. Aki rajtuk kívül bármilyen negatív véleménnyel illet, az engem nem érdekel. Családi és baráti körön belül be kell erősíteni és onnantól kezdve nem foglalkozni a piszkálódásokkal. A Hal a tortán forgatásán egyébként tudod, hogy Zana József miért szólogatott be folyton? Mert lehúzták a rolót nála, és ezt pontosan tudja. Vén bolondnak tartom, aki ellen nem volt érdemes felvenni a bokszkesztyűt."

Az asszonynak komoly kapcsolata nincs. Azt mondja, nem is akar, persze udvarlókban nincsen hiány. Általában minden héten bepróbálkoznak nála, javarészt a fiatalabb, 28-30 éves korosztályból, de elég magas a mércéje. "Nem győzöm hangsúlyozni azt sem, hogy ugyan négy férjem is volt, mind a négyet én hagytam ott, mert nem azok voltak, akikre vágytam. Én pedig nem voltam hajlandó évekig szenvedni egy olyan kapcsolatban, aminek később úgyis vége lett volna. A tanítványaimnak természetesen nem a magas mércét fogom ajánlani - azt mindenki magának tűzi ki. Ilyen téren nem fogok beleavatkozni senki dolgába, de meglehet, rávilágítanék arra, hogy mindenkinek érdemes átgondolnia a kapcsolatát."