Az egykori modell világra hozta második gyermekét, aki a Lotti nevet kapta. A család nagyon boldog, hiszen első gyermekük, Milán mellé szerettek volna egy kislányt is, így most minden vágyuk teljesült. A baba és a mama is jól van.

A babát szeptember elejére írták ki az orvosok, ám a természet közbeszólt, és a múlt héten megszületett Lotti. Blikk információi szerint a baba nem akart időben kibújni, ezért ismét császározni kellett a modellt, így az apuka nem lehetett jelen lánya születésénél. Görög Zita szeretette volna természetes úton világra hozni második gyermekét, mert meg akarta tapasztalni a természetes szülés „örömeit”.

„A műtét közben nem adódtak komplikációk, Zita és a baba is jól vannak.” – mondta Seres Attila szűkszavúan a Blikk-nek, aki annyit mondott nekünk, hogy hívjuk később. Azóta is hívjuk, de a telefont nem veszi fel.

Görög Zita és párja, Seres Attila a Megasztár alatt ismerkedtek meg, ahol a modell a műsorvezető, Seres pedig a koreográfus szerepét töltötte be. Kapcsolatukat több mint fél évig titkolták, hiszen akkoriban Seres még házas volt. Görög Zita sokszor hangoztatta, hogy nem érti a sajtót, miért vele foglalkoznak és miért nem inkább a Megasztárosokkal. Pár hónap elteltével azonban boldogan jelentette be a pár, hogy 2006 decemberére várják első közös gyermeküket, aki császármetszéssel született és a Milán nevet kapta.

Klikk!

A kisfiú születése után Görög Zitát a mai napig nem nagyon lehetett a médiában látni, hiszen csemetéjének nevelésével volt elfoglalva. Ez év márciusában azonban jött az örömhír, miszerint a modell ismét babát vár. Seres és Görög is elmondták akkor, hogy kislányt szeretnének, de a baba egészsége fontosabb szempont. Pár hónap elteltével megszületett az első olyan ultrahang felvétel, amelyből már sejthető volt, hogy kislányt hoz a gólya. Ezt a felvételt Görög Zita boldogan mutogatta egykori kollégáinak és családtagjainak is.

A nemsokára elinduló Megasztár 4 női műsorvezetője valószínűleg Epres Panni lesz, de ezt a hírt a TV2 még nem erősítette meg. Tilla ugyanis egy tapasztalt műsorvezető társa vágyik. Görög Zita már az első rostán megbukott.