A Juventus Rádió munkatársa jövő szombattól a Kiválasztott című műsor házigazdája lesz, melyben Uri Geller keresi méltó utódját. Somogyi Zoltán szerint a mentalista mentes az allűröktől, ő pedig nyitott a megmagyarázhatatlan dolgokra - persze csak a természetes kíváncsiság határain belül. Az iskolarádió egykori riporterét nem zavarja, hogy Árpa Attila készíti fel, és az sem, hogy a műsor révén nagyobb nyilvánosságot kap. Számára úgyis hivatása, és nem a hírnév a fontos.

Jövő szombaton mutatja be a TV2 A Kiválasztott című műsort, melyben magyar jelentkezők küzdenek, hogy végül kiderüljön, melyikük Uri Geller méltó utóda. A műsor készítői egy ötfordulós válogatás keretében választották ki a show házigazdájának a Juventus rádió egyik műsorvezetőjét, Somogyi Zoltánt, akinek Árpa Attila, a kreatív producer és egy beszédtanár is segít a felkészülésben. Mivel Somogyi Zoltán tinédzser kora óta rádiózik, kíváncsiak voltunk, nem zavarja-e, hogy megmondják neki, mit hogyan csináljon. „Árpa Attila kifejezetten inspirál. Pontosan tudja, hogy mit szeretne látni a képernyőn, határozott elképzelései vannak. A beszédtanárnő abban segít, hogy mind hangulatában, mint tartalmilag fel legyünk készülve a váratlan fordulatokra, hiszen élő műsorról van szó, ráadásul a külföldi adásokból kiderült, hogy merész bemutatókat láthattunk majd, bármi megtörténhet” – nyilatkozta lapunknak a TV2 új arca.

Természetes kíváncsiság

Somogyi Zoltán számára egyébként nem idegen a megmagyarázhatatlan és a természetfölötti. Gyerekként lelkes rajongója volt Déri János Nulladik típusú találkozások című műsorának, valamint Erich von Däniken, az ősasztronauta-elmélet egyik képviselőjének művei is érdekelték. „Elég nyitott ember vagyok, megvan bennem az egészséges mértékű érdeklődés. Természetesen nem gondolom, hogy kis zöld emberkék, vagy láncot zörgető szellemek mászkálnak köztünk, de hiszek abban, hogy rengeteg olyan dolog létezik, amire egyelőre nincsen tudományos bizonyíték. Ott van például a gravitáció, Newton előtt senki nem tudott a létezéséről, pedig már akkor is az egyik leghétköznapibb dolog volt a világon.”

Ami pedig a világhírű mentalistát illeti, Somogyi Zoltán elmondása szerint kellemes meglepetést okozott neki. „Nagyon közvetlen, nagyon barátságos, nincsenek sztárallűrjei. Bármerre mentünk, mindenkivel természetes módon beszélgetett. Két napot töltöttem vele Budapesten, és elkísértem a holland műsor kölni forgatására is. Úton hazafelé fejeztem be az életrajzi könyvét, amiben számtalan fotó van. Az egyiken például Michael Jacksonnal látható, aki egyébként az esküvői tanúja volt. Ekkor döbbentem rá arra, hogy az az ember, akivel én az utóbbi pár napot töltöttem, egy igazi világsztár.”

Szép hivatás

Somogyi Zoltán elmondta, fel van készülve arra, hogy a műsor révén az ő személye is nagyobb nyilvánosságot kap. Úgy véli, semmi komolyabb támadás nem éri majd emiatt. „Szerintem az emberek inkább kérdéseket tesznek majd fel, amiben nincs semmi rossz, ez egy normális emberi reakció. Én pedig igyekszem megállni a helyem ebben a tekintetben is. A rádió révén egyébként már megszoktam, hogy az emberek kíváncsiak” – tette hozzá. Somogyi Zoltán kiemelte, nem azért kezdte el a rádiózást, hogy ismert legyen, hanem azért, mert szép hivatásnak tartja a műsorkészítést. „Maga a feladat érdekelt. Nyilván, hogy ezzel jár egyfajta ismertség.”

Klikk!

A TV2 új műsorvezetője egyébként viszonylag hamar elkötelezte magát hivatása mellett. Általános iskolában már az iskolarádiónak készített interjúkat, negyedikes gimnazistaként pedig ő volt a Juventus Rádió reklám-, majd promóciós hangja, majd ebben az évben a Duna TV könnyűzenei műsorának vezetésével is megbízták. „Miközben kommunikáció szakon tanultam, emellett több vidéki rádió számára készítettem slágerlistákat, riporterként helyszíni közvetítésekre jártam, és még elvégeztem egy intenzív nyelvtanfolyamot is, hogy bebiztosítsam a diplomám”– mesélt a sűrű diákévekről Somogyi Zoltán. Az egyetem után természetesen tovább dolgozott a Juventus Rádiónál, 2005-ben pedig a Viasat3, majd 2006-ban a Magyar Televízió egy-egy műsorának házigazdája volt.

Munka mindenekelőtt

Somogyi Zoltán szerint nem lehet összehasonlítani a tévézést és a rádiózást. „Mindegyik területnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Rádiózni könnyebb, hiszen előtted vannak a papírok, viszont csak és kizárólag a hangoddal tudsz kommunikálni. A televíziónál viszont másképp is ki tudod magad fejezni, ellenben kihívást jelent az, hogy meglátszik, ha fáradt vagy, illetve, ha rossz napod van” – vázolta az alapvető különbségeket Somogyi Zoltán, akinek a sok munka mellett viszonylag kevés ideje jut pihenésre. A kevés szabadidejét általában barátaival tölti, és ügyel arra, hogy hetente háromszor valamilyenfajta testmozgást is beiktasson a programjába. „És a családomnak van egy hétvégi háza a Bükkben. Az utóbbi pár évben sokat foglalkoztam azzal, hogy belső építészetileg kicsit feljavítsam” – tette még hozzá a műsorvezető.