horoszkóp

VV Sziszi érzi, lassítani kell

2007.11.29. 09:43
VV Sziszi a napokban Tirolba utazik táncolni, és a karácsonyt is fellépőruhában tölti majd egy szórakozóhelyen. A táncosnő, akiről a Playboy legfrissebb számában jelent meg sorozat, a látszat ellenére már nem szeretne annyit távol lenni a hazájától, különösen azért, mert pár hete megismerkedett valakivel az interneten.

„Mindig is szerettem volna világot látni, kamaszkorom óta nagy csavargó vagyok, az meg külön öröm, hogy az utazást a tánccal össze tudom kötni”- mondta Fekete Szilvia. A táncosnőt VV Sziszi néven ismertük meg a Való Világ második szériájából, és most azért kerestük meg, mert a Playboy legújabb számának fotósorozatában szerepel. Felvetettük, milyen különös, hogy a borítón szereplő képen leretusálták a mellbimbóját, de interjúalanyunk elmondta, egyelőre nem látta a képet, így témát váltottunk.

Alig volt megállás

Klikk!

A táncosnő az utóbbi éveit javarészt Spanyolországban töltötte, ahol különböző nyaralóhelyeken lépett fel, és olyan hírek jelentek meg róla a lapokban, hogy milliárdos öreguraknak táncol. Mint elmondta, annak idején komoly áldozatot vállalt azért, hogy utazni tudjon, például bezárta Siva nevű tánciskoláját. A honlapját, amelynek nyitóoldalán a belső értékekből fakadó szépségről írt mottót, 2005 óta nem frissítette. Az idei nyarat Mallorcán töltötte, és mint elmondta, túlvállalta magát.

„Már délután is táncoltam, és onnantól kezdve egész este. Négy hónapon át alig volt megállás. Az izmaimat megviselte az állandó edzés”- mondta a táncosnő, aki saját bevallása szerint jól keresett a nyáron, sok pénzt félre tudott tenni, mégis mellékkereset után nézett. Egy barátja vállalkozásához csatlakozva aloe vera tartalmú készítményeket forgalmaz. „Soha nem szedtem semmit, így aztán magamon is tudtam tesztelni, hogy mennyire jót tesz a vitamin. Azt remélem, a krémek között is találok az izomhúzódásokra valót.”

Karácsonykor is táncol

Fekete Szilvia megszokta, hogy az ideje nagy részében dolgozik a spanyol nyaralóhelyeken, és ez látszólag nehezen egyeztethető azzal a tervével, hogy szeretne világot látni. „Mindig, ha megérkezem egy új helyre, az első napokat azzal töltöm, hogy körülnézek, ejtőzöm a tengerparton. Amikor vége a szerződésben leírt időnek, nagyon nehezen szakadok el a helytől, mert nagyon ragaszkodom emberekhez, helyekhez, tárgyakhoz. Mallorcán angol volt a személyzet, úgy szeretném, ha jövő nyáron is együtt dolgoznánk.”

A táncosnő a Playboy megjelenése után néhány napot itthon tölt még, hogy interjúkat vállalhasson, utána pedig Tirolba utazik. „Egy nagy szórakozóhelyen fogok táncolni. Lesz néhány ismerős, akiket már más munkákon megismertem. Vállaltam, hogy a karácsonyt is végigdolgozom, bár nehéz szívvel.” Fekete Szilvia eddig minden karácsonyt otthon töltött a szüleivel Mosonmagyaróváron. „Ez lesz az első ünnep, amikor nem apuval veszem meg a fát, nem segítek főzni, nem vacsorázunk együtt. Remélem, nem lesz tüske a családomban, és azt is remélem, bennem sem, hogy nem az otthonomban töltöm azt a meghitt ünnepet.”

Szilveszterkor randi

Fekete Szilvia arról is beszélt, sokat gondolkozik azon, hogy hazaköltözik végleg, és ebben a döntésben két tényező is szerepet játszik. Egyfelől jövőre harmincéves lesz, és korábban elhatározta, hogy a huszonévein túl nem szeretne már ennyire felpörgetett életet élni.

„Ez a munka nem tesz jót a magánéletnek, nem várhatom, hogy itthon maradjon és várjon rám az, aki engem szeret, és nekem sem jó, ha itthon hagyom azt, akit szeretek. De három hete az interneten megismerkedtem egy fiúval. Már az első levélváltásnál tudtam, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Még nem találkoztunk, de napi hat órát levelezünk és beszélünk. Szilveszterkor fogunk találkozni, már nagyon várom, hogy vele együtt lépjek át az újévbe”- mondta Fekete Szilvia.