Havas Henrik szerint nem igaz, hogy pár hét leforgása alatt tízmillió forint jutalék ütötte volna Kelemen Anna markát közel negyvenezer példányban elkelt Méhkirálynő-könyvéért. A Tanár Úr elmondta, Annácska újra kokainozik. Havas aggódik, mert a szőke celeb napok óta nem hallat magáról.

A Blikk szerint Kelemen Anna hetvennyolc nap alatta tízmillió forintot keresett azzal, hogy kiöntötte a szívét Havas Henriknek, aki megírta a Méhkirálynő című könyvet. A Tanár Úr blogján kifejtette, a playmate jóval kevesebb jutalékot kapott annál, amit a lap feltételez. „Miután APEH alkalmazott is olvashat újságot, nyilván nem mondom meg a pontos összeget, de közel sem ennyit vett fel.” Havas Henrik röviddel a könyv megjelenése után az Esti Frizbi vendége volt, ahol elárulta, hogy egy hét alatt tizenkétezer példány fogyott el a könyvből és Kelemen Anna már meg is kapta az első részletet a neki járó pénzből, ami jóval több, mint ami egy átlagos szerzőnek járna, de konkrét összegről ekkor sem esett szó.

Klikk!

Újra kábítószerezik

Pár héttel az első részlet után Annácska arra panaszkodott a Borsnak, hogy egy fillérje sincsen, ugyanis a korábban megszerzett milliókat kábítószerre költötte. Valószínűleg az lesz a sorsa a könyvből származó bevételnek is, ugyanis Havas Henrik szerint a playmate visszaesett és újra drogozik. „Azt mondja, hogy kokain nélkül nem bírja ki. Kokainnal viszont már más számára a világ. Ilyenkor minden érdekli, beszél, barátkozik és amihez nagyon ért, gyűjti az élményeket, figyeli az embereket, kinyílik, kommunikál.” A Tanár Úr, aki blogján azt is bevallotta, felelősséget érez Keleman Anna iránt, aggódik, ugyanis a playmate kedden tizenháromszor hívta, majd másnap is kereste, azóta viszont nem hallott felőle. (A Velvet is próbálta elérni Kelemen Annát, de a szőke celeb nem fogadta telefonhívásunkat.) „Iszonyúan pörgött, hallgatóságra vágyott. Szerda reggel azt mondta, hogy éjszaka taxisokat fizetett meg csak azért, hogy meghallgassák.” - írja Havas.

Havas szerint Kelemen Annát nem lehet ugyan azzal a mércével mérni, mint azt átlagembereket. „Egy sajátos világban él, egy sajátos értékrend szerint. Ő gonosznak tartja magát és tényleg az. Gátlástalanul tud hazudni, nemcsak másoknak, de magának is. Miközben az akaratereje a nullával egyenlő – főleg ha a kokainról van szó – hihetetlenül módszeres és elszánt tud lenni, ha pénzt akar szerezni.„

Előnyök és hátrányok

A 2005-ös playmate választás harmadik helyezettjének a jutalékon kívül – akármennyi is legyen az összege, más anyagi előnye is származott a könyv megjelenéséből. A Bors információi szerint ugyanis Kelemen Anna megemelte ezer eurós tarifáját. Mivel nem tartja magát prostituáltnak és nem ad számlát, így még több marad neki. Ráadásul amióta a könyv a polcokra került, még több kuncsaftja van. Azonban a megjelenés nem csak pozitív változásokat hozott Annácska életében, állítólag több olyan személy is megfenyegette, aki szerepel a Méhkirálynőben. A Blikk szerint pedig egy ellendrukker feltetette az internetre a könyvet, így bárki ingyen elolvashatja, vagyis a pénzforrás nemsokára el is apadhat. Hogy Annácskának mi a véleménye erről, azt nem tudni. Havas Henriket egyáltalán nem zavarják a történtek „Szerintem, aki monitorról olvas könyvet, az nem normális. Egyáltalán nem féltem a nyomtatott könyvet az internettől. Elég nehézkes fürdőkádban, laptopról olvasni, de még ágyban se könnyű.”