A Doherty-Moss szakítás harmadik szereplője is megszólalt. A dél-afrikai modell, Lindi Hingston elmondta, csodálatos és szenvedélyes estét töltött Dohertyvel, de most retteg a konkurens modell bosszújától.

A dzsánkipár szakításának hátterében álló Lindi Hingston modell a Sunday Mirrornak számolt be annak az éjszakának a történéseiről, ami nem sokkal később a drogos párocska (egy újabb) szakítását eredményezte. A dél-afrikai modellnek, aki korábban Jared Letoval és Axl Rose-zal is járt, különösen rosszul esik ez az egész megcsalás-ügy, mert Kate Moss a példaképe, amióta kilenc évvel ezelőtt egy közös munka során találkoztak.

Szuperszexi Doherty

Hingston egyik közeli barátja elmesélte, a modell nem tudta, hogy Doherty még együtt van Moss-szal, és nem tudott ellenállni a férfi csábításának: „Pete azt mondta Lindinek, hogy nincs senkije. Lindi azt mondta, hogy Pete megnevettette. Azt is mondta, hogy Doherty más, mint a többiek”. Ezt Lindi is megerősítette: „van benne valami olyan sérülékenység, hogy az az érzésed, meg kell őt védened”. Hingston beszámolójából az is kiderül, hogy a szex a drogos énekessel minden szempontból fantasztikus volt. „Azt mondta, Pete nagyon szexi pasas, és megérti, miért tetszik Kate-nek” – folytatta sztoriját a közeli barát. „ Amikor a klubban voltak, teljesen nyilvánvaló volt, hogy meg fog történni a dolog. Lindi tudta, hogy őrültség, de azt mondta, hogy jó móka volt. Nagyon szenvedélyes volt az az este” – fejezte be a történetet a barát.

Beismerés és rettegés

„Úgy éreztem, hogy becsapom Kate-et, de muszáj volt megtennem” – foglalta össze tömören a történteket a modell, aki szerint a kérdéses éjszakán a drogos-énekes tette meg az ismerkedés első lépéseit. Az eset másnapján Hingston zokogva felhívta az egyik barátját: „Szex utáni bűntudata volt. Akkor az egész jó ötletnek tűnt, de másnap már nem. Ha a modellszakmában dolgozol, akkor egy ember van, akivel sohasem szeretnél szembekerülni, és az Kate Moss. Romba tudja dönteni a karriered. Lindi most attól fél, úgy fogják beállítani, mint a nőt, aki lenyúlta egy másik nő pasiját” – avatott be a telefonbeszélgetés részleteibe egy másik barát. A négy nyelven beszélő dél-afrikai modell - annak ellenére, hogy a héten többször is beszélt Dohertyvel - azt állítja, hogy a szintén modell pasijával szeretne együtt maradni.

A példakép egyébként a Daily Mirror értesülései szerint épp a karibi szigetvilágba készül, hogy valamennyire eltávolodjon Dohertytől, bár a barátok szerint inkább arról van szó, hogy Moss-nak is feltűnt, modellkarrierje nincs éppen a topon: „Kate a tavalyi évet úgy töltötte, hogy úgy nézett ki, mint valami levitézlett groupie. [...] Még magához képest is nevetségesen sovány. [...] Rájött, ahhoz, hogy a csúcson maradjon, keményen kell dolgoznia. [...] Felkért egy étkezési tanácsadót, hogy segítse őt formába hozni” – mesélték a barátok. Moss döntését nyilván az is befolyásolta, hogy a napokban ejtette őt a Burberry divatcég, akik két, nála tíz évvel fiatalabb modellt választottak helyette reklámarcnak.