A Megasztár még versenyben maradt szereplői úgy vélik, hogy Király Viktor lesz közülük az, aki mindent visz. Az énekes viszont nagyon megosztja a nézőket: sokan úgy vélik, hogy közismert apjának köszönheti, hogy egyáltalán bejutott a műsorba. Akik mégis egyetértenek azzal, hogy a fiúnak a döntőben a helye, azok is úgy gondolják, hogy Király Tamás lelkes promóciói nagyon égőek.

Tóth Lüszi hétvégi távozása után már csak három versenyző maradt a Megasztárban. A továbbjutott srácok most azt latolgatják, vajon ki a legesélyesebb közülük - már le is játszották magukban a döntőt . Lakatos Krisztián és Fekete Dávid is úgy gondolja, hogy az idei tehetségkutató versenyt Király Viktor fogja megnyerni.

A 24 éves énekes közel annyira megosztja a közvéleményt, mint a kiesett kaposvári kislány . Már a műsor kezdetén, a nevének említésére egy ország hördült fel. A sokáig Amerikában élő fiú ugyanis közismert családból származik: apja, Király Tamás is zenész volt, jelenleg pedig az EMI lemezkiadó művészeti igazgatójaként ténykedik, nővére pedig Király Linda, énekesnő. A nézők egyből összeesküvést kiáltottak, és úgy gondolják, a befolyásos apuka áll annak a hátterében, hogy fia bejutott a legjobb három közé.

"Nem igazán értem, hogy mi a méltányolni való a Király Viktor teljesítményében. Egy gőgös, öntelt senki, aki hazaszaladt a nagy Amerikából, hogy villogjon egy olyan versenyen, amit a drága papa kilóra megvett neki. Mert tehetsége, meg hangja nincs, arra persze van esze, hogy teljesen fölösleges hajlításokat, meg show-elemeket rakjon be egy olyan dalba, amit nem tud elénekelni - fejtette ki véleményét egyik hozzászólónk.

"Gondolom azért jött haza, mert az American Idol már túl drága volt a papának. Na meg a selejtezőn úgy lekritizálták volna, hogy sírva jött volna ki onnan" - adta meg a választ egy másik kommentelő.

A háborgó közhangulatra rátett még egy lapáttal Király Tamás húzása, miszerint boldog-boldogtalant szavazásra buzdított: "Ma este népszavazás. Vizitdíj: 200 Ft+áfa. Mega ˝ 8, Viktor nyitja. Nem az a Viktor." - kapta meg több száz ismerőse ezt az SMS-t. A promóciót a Velvet egyik olvasója akkor így kommentálta: "Király apuka mindent elkövet, hogy lejárassa a gyerekeit. Kicsit jobb lenne, ha nem mászna bele ennyire az életükbe. Önjelölt menedzsernek is csapnivaló."

Időközben szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy Király Tamás egyszerűen kitúrja azt a versenyből, aki veszélyt jelenthet fia számára: "Már elég rég beszélnek egy magyar lányról Brianne Pusztairól, aki Kaliforniából jött haza, hogy elinduljon. Azt beszelik, a Király papa nem vette jó néven, hogy a fia mellett valaki más is tökéletesen énekelt volna angolul. Ez a lány is lehetett volna megasztár . Az a hír járja, hogy az Angliában elő magyarok között nagyon népszerű" - írta valaki a TV2 honlapjára.

Persze vannak olyanok is, akik nem értik az elszabadult indulatokat: "Nem az apuka áll ki a színpadra énekelni, ha olyan förtelmes lenne, már nem lenne ott. A többieknek is jó hangjuk van, de állnak ott a színpadon, bambán, mintha oda lennének ragasztva énekelnek, oszt jó napot. Ilyen vigyázállásban általánosban az ének órán dalolgattunk. Viktor meg legalább az ének mellé rak valami pluszot is. Az meg nem szép dolog, hogy a családja, illetve tehetségtelen Linda testvére hülyeségeit rajta verjük le, ez valami magyar betegség" - utalt az egyik néző Király Linda elszúrt himnuszára.

A zsűri sem titkolja, hogy számukra Király Viktor az abszolút kedvenc. Mester Tamás például a legutóbbi adásban megjegyezte, hogy Bencsik Tamara és Szecsődi Károly kiesése után ő tartja benne a lelket.