A playmate-et vasárnap rendőrök kísérték be az egyik budapesti rendőrkapitányságra, hogy tanúként hallgassák ki egy emberrablási és zsarolási ügyben.

Kustánczi Liát egy zsarolási és emberrablási ügyben hallgatta ki tanúként a rendőrség. A playmate-et vasárnap otthonából vitték el a rendőrök, és bár megkeresésünkre a modell személyazonosságát a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóügyelete nem erősítette meg, az alábbi tájékoztatást adta: „A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya zsarolás és emberrablás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást három férfi ellen előzetes letartóztatásuk mellett”. Kustánczit a nyilatkozat „az egyik férfi nő ismerőseként” jelöli meg, akit tanúként hallgattak ki az ügyben, azonban a személyes adatok védelme érdekében további felvilágosítást egyelőre adhatnak.

Kustánczi Lia sajtósa a Velvetnek nem volt hajlandó kommentálni az információt, „Lia nem nyilatkozik” – tette hozzá.

Jó, jó, de ki Kustánczi Lia?

5

Kustánczi Liával a nagyközönség először a 2005-ös playmate-választás döntőjében találkozhatott. Saját bevallása szerint egy szerelmi csalódásnak köszönhetően indult a versenyen, amit végül nem nyert meg, de mint mondta, ennek köszönhetően jó kezekbe-jó körökbe került. Czifra Noémi mellének látványa korábban arra inspirálta, hogy egy nem túl nagy – 380 köbcentis - implantátum beültetésével, kívánatos méretűre szabassa a sajátját. 2008-ban közgazdász diplomát szerzett, majd a Misso arca lett, ezután pedig jó playmate-hez méltóan saját naptárt is készített. A bulvárhírekbe ezek után már kiégett szagelszívójától kezdve a mellein át minden vele történt eseménnyel bekerült.

Barátjával tavaly szakított, az okokra nem nagyon tért ki. Amíg saját lakását felújította, barátnőjénél, Dundikánal lakott. Ugyanebben az évben megnyerte a Bár 2.0 című valóságshow egyik műsorvezetői posztját. Szereplése nem volt feledhetetlen, a csatorna idő előtt le is vette a műsoráról a jó sok pénzbe kerülő show-t, még ha nem is miatta. Ősszel egy jóval idősebb férfivel találkozgatott, majd év végén pajzsmirigy-alulműködése miatt tíz kilót hízott. Azóta sikeresen ledolgozta a felszedett kilókat, hála a napi edzésnek és a diétának.