Az MTV Icon főszereplői július közepén a Locomotiv GT muzsikusai voltak, akik úgy érkeztek Siófokra, mint az Armageddon űrhajósai, akik megmentettük a földet a végső pusztulástól. Bár a vörös szőnyeg hiányzott a kellékből, minden más azt a látszatot keltette, hogy a legendák köztünk élnek. A zenésztársaktól, hogy elkerüljük a felesleges és unalmas ömlengést, a slágergyártás titkait próbáltuk megtudni. Választ ugyan nem adtak, hiszen ha tisztában lennének vele, akkor már ők is hátradőltek volna, és a jogdíjakból élnének, mint annyian a régi generációból. De ötletük azért bőven akadt.
„Kell egy jó zeneszerző, egy jó szövegíró, egy jó hangszerelő, egy jó közönség, egy jó előadó, és egy jó bemondás" - sorolta fel Kovács Kati az összetevőket. Szerinte az LGT dalai egyébként pont annyira egyéniek, mint amennyire eredetiek. Az énekesnő emellett azt is érzi, hogy a rock műfajában tevékenykedő zenekar túlmutatott az akkori tánczene határain, mégis fogyasztható maradt. Ennek köszönheti a sikereit. Miután megtanultuk a bemondás szó zenei értelmét Varga Zsuzsához fordultunk, hogy színesítse a róla alkotott képünket. Az énekesnő azonban nem akarta felkavarni az állóvizet, csak annyit közölt, hogy most nincs kedve. Miután megtudtuk, a kedv elengedhetetlenül szükséges a kommunikációhoz, új időpontot kértünk. „Később, de az se baj, ha nem futunk össze" - mondta. Mivel a rácsos ágyas korszakból már kinőttünk, azonnal tudtuk, sosem lesz közös filmünk.
Randin LGT-t hallgatni
Szűcs Krisztián a slágergyártás receptjét nem egy pontba, de negyvenben sem tudta meghatározni, legalábbis ezzel áltatott minket. „Igényesség és popularitás olyanféle egyvelege, ami működött" - foglalta össze szerény véleményét a nagyságok sikereinek okáról. Kellően ostoba ám vicces kérdésnek szántuk, hogy azzal fárasztjuk a megjelent zenészeket, mondjanak olyan LGT számot, amit szívesen hallgatnának randevú közben. Ezt a versenyszámot kétség kívül Sub Bass Monster nyerte meg, aki annyira kreatív volt, hogy minden eshetőségre felkészült a találkozás kimenetelét illetően. „Az elején a Mindenki másképp csinálja, a vége felé a Ringasd el magad, ha leráznak, akkor pedig az Ugye mi jó barátok vagyunk."
Jamie Winchester, aki két bulvárlappal a kezében érkezett Siófokra, bevallotta, hogy az utazáshoz elengedhetetlennek tartja az ehhez hasonló szakirodalom jelenlétét. Az LGT csapatát kérésünkre pedig így definiálta. „Négy nagyon jó zenész egymásra talált, és kozmikus balesetek történtek, a végén pedig összejött egy olyan termék, ami nagyon kellett az embereknek." A termék szóval nem először találkoztunk egy ilyen produktum meghatározásnál, hiszen Kustánczi Lia is ezzel a szóval illette korábban a Bár 2.0 című valóságshow-t.
Miközben az LGT világmegváltóktól kölcsönzött módon vonult be a strandra, találkoztunk a zenekar két legőszintébb, egyben legrészegebb rajongójával is. Életünk mérföldkövévé vált a pár perces beszélgetés a bálványimádókkal, és nemcsak azért, mert megtudtuk, hogy a loksis életérzés alapja az ezüstgombos Levi's farmer. Az egész esemény tételmondatát köszönhetjük nekik, miszerint az LGT messze legnagyobb slágere a Jó, a Rossz és az Indián. Fantasztikus, utólag is köszönjük.
A helyszínt, azért is szerettük, mert itt bukik ki a leginkább a balatoni dömpingnyaraltatás kultúrája. Olyan, mint egy tubus siófoksűrítmény. Iszonyú tömény szórakozás, kopaszra kigyúrt fiúkkal és hozzájuk illő asszonyokkal, és persze 1-2 betévedt nyaralóval. A Coke Club főleg azért tett mély benyomást kis túránk résztvevőire, mert a jeles koncertre a balatonalmádi strand szürreális, folyamatosan változó, plazmaszerű embertömegéből érkeztünk.
Miután a zenészek kellő tápanyaggal vértezték fel magukat, indulhatott a show. Egyenként szólították az LGT tagjait egy elkülönített páholyba, és mint Isten földi helytartói, büszkeségtől dagadó arccal lenéztek az akkor már felduzzadt tömegre a színpad előtt, és átadták magukat az ünneplésnek. Csodás pillanatok voltak ezek, éreztük mi is, és félreértés ne essék, végig kellő alázattal szemlétük a történéseket.