horoszkóp

Metzker Viki már nem aggódik a melle miatt

2008.05.17. 10:49
Úgy tűnik, sikeres volt az a műtét, aminek során kicserélték a playmate betokosodott mellimplantátumait. Metzker Viktória elmondta, soha többet nem akar kés alá feküdni, mivel elégedett alakjával.A playmate-ből lett vokáldiszkós ezzel párhuzamosan bevallotta, soha nem csalná meg barátját, akivel hetente általában négyszer-ötször bújik ágyba.

Az Év Playmate-je a Borsnak elmondta, úgy tűnik sikeres volt a műtét, melynek keretében kicserélték a mellében lévő implantátumokat, amiket nem fogadott be a szervezete. "A mellem begyulladt, ami nagy fájdalommal járt. Fél évet kellett várnom arra, hogy kicseréljék az implantátumot egy újabbra - emlékszik vissza a modell. A második műtét után pedig újabb hat hónap kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a beavatkozás sikeres volt, és úgy tűnik, Metzker Viki már fellélegezhet.

Az európai statisztikák szerint 0,5-1 százalék esély van arra, hogy ilyesmi történik, és a páciens szervezetétől függ, hogy elindul-e a folyamat - állítja Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebész. Az orvos, aki a playmate-et is műtötte, hozzátette, minden beteget figyelmeztetnek a beavatkozás előtt.

Metzker Viktória, aki mostanában lemezlovasként járja a hazai klubokat, nem akar többször kés alá feküdni, ugyanis most már tökéletesen elégedett alakjával - derült ki a Bors cikkéből. Ezzel a vallomással párhuzamosan az is kiderült, hogy a 21 éves lány hetente 4-5 alkalommal él nemi életet, és szerinte az önkielégítés fontos a nő és a férfi számára is. A playmate a Blikk olvasóinak kérdésére elmondta, boldog párkapcsolatban él, és esze ágában sincs megcsalni kedvesét.