Ultrakonzervatív beállítottsága ellenére akár négy nővel is megcsalhatta nejét Mel Gibson, nem beszélve egyéb korábbiakról. A Daily Mail által összegyűjtögetett versenyzők közül egy orosz lány szívesen magára vállalta kapcsolatát a színésszel, és bízik benne, hogy párjával igazán tartós és mély kapcsolatuk lesz. Az Oscar-díjas színész persze azóta sem nyilatkozott, ám közben mégis kiderült róla, olyannyira hithű katolikus, hogy saját bejáratú temploma kertjének fáiba is biztonsági kamerákat szereltet. Nejét pedig inkább kifizetné közös megegyezéssel, mintsem elveszítse eddig jól megszerzett becsületét.

Hétfőn kerültek elő a válási papírok Mel Gibson nejének aláírásával, aki a jól bevált "kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva kérte házasságuk felbontását. Mint kiderült, a pár már 2006 augusztusa óta külön él, az asszonyt pedig - házassági szerződés hiányában - legalább 320 millió font, vagyis több mint 100 milliárd forint illeti meg férje vagyonából. Az asszony a hírességeket gyakran képviselő Laura Wassert fogadta fel ügyvédjének, aki többek között Britney Spears vagy Stevie Wonder válását is menedzselte már. Robyn Gibson a - kaliforniai jogok szerinti - a fél vagyon mellett asszonytartást és az ügyvédi költségek megtérítését is követeli, kiskorú fiukat pedig közös felügyelet alá helyeztetné.

Oksanák kavarodása

Oksana Kolesnikova

Amint azt korábban megírtuk, a hétgyermekes Mel Gibson neje megunta a kapcsolatukat, bár hogy pontosan mi is vezetett a válási papírok beadásához, az még kérdéses. A pár 28 év házasság után adta be a válókeresetet, bár már Gibson 2006-os antiszemita botránya után különköltöztek. Többen mégis tudni vélik, hogy az asszony döntését azok a fotók könnyítették meg, amik a múlt hónapban készültek férjéről Costa Ricán, amint egy barna hajú lány ölelget. Gibsont korábban egy Oksana nevű orosz énekesnő-zeneszerzővel is összehozták, neki ugyanis videóklipet forgatott a színész-rendező, és egyébként is gyakran látták őket együtt, mialatt a The Edge of Darkness című filmét forgatta. A 31 éves, férjezett Oksana Kolesnikova sajtósán keresztül cáfolta a szerelmi kapcsolatot, elmondása szerint mindössze csak egyetlen egyszer mutatta be zongoratudását a színésznek, aki éppen a Beverly Hills Hotelben vacsorázott, és azért látták őket annyit a filmforgatás alatt, mert a klipforgatásért cserébe ő írja a film zenéjének egy részét.

Oksana Pochepa

A Sunnak ugyanakkor előállt egy másik szőke Oksana, aki szintén énekesnő, és aki Kolesnikovával ellentétben viszont nagyon is elismeri, hogy vele látták Gibsont, sőt kapcsolatukhoz is nagy reményeket fűz. A 24 éves, szintén szőke hajú, szintén popénekesnő Oksana Popchepa - aki egyébként a beszédes Cápa becenevet viseli -, Kolesnikovával ellentétben boldogan nyilatkozott Gibsonhoz fűződő csodás kapcsolatáról. "Nem tudom, meddig fog tartani, különbözőek vagyunk. Mel egy felnőtt férfi, és pontosan tudja, mit is akar. Nagyon komoly ez a dolog kettőnk között, és bízom benne, hogy a kapcsolatunk nagyon őszinte, szoros és hosszú lesz" - nyilatkozta az énekesnő, aki 13 éves korában robbant be az orosz köztudatba. Pochepa a Costa Ricán készült fotókat is magára vállalta, bár igen kevés hasonlóság fedezhető fel a képeken látható sötét hajú lány és a szőke énekesnő között, és a lap megkérdőjelezi azt az állítását is, hogy vele fényképezték volna le Gibsont, miközben a színész az Edge Of Darknesst forgatta.

Alkeszen diáklányokkal nyomult

A Costa Rica-i ismeretlen lány

Az Ausztráliában nevelkedett színész legsúlyosabb nőügyei még komoly alkoholfogyasztása idején, az 1980-as és 1990-es években zajlottak - akkor számtalan nővel hozták hírbe. Skalpjai között szerepel szoftpornós, de kaliforniai diáklány-gruppen is. Két évvel ezelőtt egy ausztrál festőnő, Carmel Sloane bukkant fel azzal a hírrel, hogy ő Gibson eddig eltitkolt lánya, és egy DNS-teszt majd bebizonyítja, a színész házassága előtt felcsinálta az anyját. Az ismerősö szerint rendkívül értékelhető Robyn Gibson sokat tűrt férjének, a problémák pedig állítólag akkor jelentkeztek kapcsolatukban, amikor az Oscar-díjas színész hazatért 9 hónapos mexikói forgatásáról. "Teljesen kezelhetetlenné vált az alkoholizmusa, amikor visszajött az Apocalypto forgatásáról. Robyn próbálta tartani benne a lelket, és a helyes útra terelni, ez az egész most hatalmasat robbant" - mondta a lapnak a pár egyik ismerőse.

Fába rejtett biztonsági kamerák a templomkertben

Az 53 éves Mel Gibsonról A passió című filmje után derült ki, mennyire szélsőségesen konzervatív nézeteket képvisel. A Daily Mail ellátogatott a hithű katolikus színész saját bejáratú templomába - merthogy az is van neki. A 28 millió fontot érő Holy Family Catholic Church néhány mérföldre fekszik Malibu határától. Az arra járók könnyen felismerhetik a mediterrán típusú templomot, ha más nem, arról, hogy 24 órás biztonsági szolgálat védi a 10 hektáron fekvő épületet. A lap beszámolója szerint a kaputól még egy hosszú út magánút vezet át az olaszos stílusú kerten, az egyházközösség tagjai csak akkor jutnak be az épületbe. Az sem garancia semmire, ha az ember átjut a biztonsági őrök által őrzött kapun, a Daily Mail szerint ugyanis nyárfába és olíva fába rejtett biztonsági kamerák követik az emberek lépéseit. Még szerencse, hogy bárki bemehet.

Az elmúlt két évben Gibson állítólag minden nap megjelent a reggel 9 órakor, latin nyelven tartott misén, ahol a nőknek hosszú zsákszoknyát, szigorúan zárt blúzt és lapos cipő írt elő. Persze - bár nem zsidók - a fejük sem maradhatott fedetlen, azt csipkefátylat kellett takarniuk. Gibson imádói szerint a színész mindig szigorúbb lett a viseletet illetően, amikor mulasztást fedezett fel, bár egyébként nem panaszkodtak: minden úgy van, ahogy Gibson mondja. Talán nem is a véletlennek köszönhető, hogy sok helyen csak "Mel kultuszaként" emlegetik a helyet. Az ultrakonzervatív csoporttal a Vatikán sem áll szóba, miután a csoport túl markáns nézeteket képvisel, ráadásul a pápa fennhatóságát sem ismerik el. A lap értesülései szerint a színész egyébként egy újabb templomot építettet, ami akár már 400 fő befogadására is alkalmas, mellette pedig otthont biztosítana a szektának is nevezhető gyülekezet tagjainak. Ésszel él az ember: az új misehelyet a színész ingatlanfejlesztő cége építi. Egyes hírek szerint Mel Gibson Britney Spears és Robert Downey Jr.-t is megpróbálta rávenni, hogy csatlakozzanak a rendhez - sikertelenül.

A forgatáson lekapott lány

Egyes feltételezések szerint a négy nő - Oksana Kolesnikova, Oksana Pochepa, a Costa Rica-i barna hajú lány és a forgatás alatt lefotózott lány - mellett sem lehetett könnyű dolga Robyn Gibsonnak. Ultrakonzervatív vallási nézeteket képviselő férje ugyanis többek között az üdvözülés lehetőségét is elvette tőle. "Csak a katolikus vallás követői bízhatnak az üdvözülésben, és ezt komolyan gondolom. A feleségem egy szent. Sokkal jobb ember nálam. Ő az episzkopális egyház híve, az Anglikán Egyház tagja. Imádkozik, hisz Istenben, ismeri Jézus történetét, meg minden ilyesmi. Nem igazán fair, hogy nem üdvözülhet, de ez a döntés az égben született, így hát elfogadom" - nyilatkozta a színész öt évvel ezelőtt a New Yorker magazinnak.