Az orosz Maximnak dobálta le ruháit az oroszok Szandija, Oksana Pochepa, aki boldogan nyilatkozik arról, milyen komoly szerelem van közte és a válófélben lévő Mel Gibson közt. A színész-rendező egyelőre nem nyilatkozott, de Popchepának már mindegy, ha kapcsolat nem is, a 15 perc hírneve már megvan. Vajon miért is becézhetik Cápának?

Mel Gibsonról már korábban is sejthető volt, hogy nem olyan ártatlan, hithű katolikus, amilyennek kinéz, részben mivel ostyából nem lesz zsíroskenyér és már fiatalon se volt piskóta, amit művelt, részben meg mivel hébe-hóba korábban is lekapták egyértelmű pózokban fiatal lányokkal. Arról nem is beszélve, hogy egy Velvet-közeli forrás már 2003-ban összefutott vele a Sydney-i Oxfrod Streeten található QBar pultjánál, ahol állítólag egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki megveti a földi örömöket, mikor megkérdezte forrásunktól honnan származik.

Nézegessen félmeztelen Pochepát

Úgy tűnik, hogy az ő őszinte hitben élő felesége, Robyn Gibson az évek során ráunt a felebaráti szeretet egyoldalú gyakorlására, amivel elnézte Gibson tivornyáit, és inkább beadta a válási papírokat. Mivel házassági szerződésük nincs, az asszony férje vagyonának felével, közel száz milliárd forinttal kárpótlódhat évtizedekig gyakorolt keresztényi megbocsátásért.

Van aki másféle hasznot remél a szóbeszédből, miszerint összejött a jófiúból újra rosszá váló sztárral. Alig keltek a pletykák szárnyra a 24 éves Oksana Pochepáról, a lány reményeiben máris szinte új Mrs. Gibsonként látja magát, és emellett gyorsan ledobálta ruhái nagyrészét az orosz Maximnak - írja a PopOnThePop.

Persze Pochepa orosz celeb, énekesnő, az ő Szandijuk, hiszen tizenhárom éves kora óta a popszakmában van, így lehet, hogy csak a sors véletlen közjátékaként vallotta épp most be, hogy őszintén szereti Gibsont.

Itt van például, amikor még Akulának hívták:

A Us Weekly legújabb információi szerint Popchepa és Gibson igenis nagyon szerelmesek, múlt augusztusban találkoztak az Edge of darkness massachusetts-i forgatásán, és ő az, akit lefotóztak, amint távozik a színész-rendező lakókocsijából. Ezt ugyan több lap is megkérdőjelezte már, mivel a fényképeken a nőt csak hátulról lehet lehet látni, így akárki is lehetne. A lapnak egy állítólagos szemtanú most megerősítette, hogy a nő és a rendező egész forgatási napokat töltöttek Gibson lakókocsijában, de mindig megpróbálták diszkréten intézni a dolgaikat. "Mindig külön jöttek-mentek, de a nap végére ugyanabba a szállodába tértek vissza. Időnként a nő megjelent, eltöltött néhány napot a hotelben, de teljesen egyértelmű volt, hogy semmi keresnivalója nincs ott, csak hogy Mellel találkozzon."

"Mel csapata hozta a saját embereit" - reagálta Alejandro Alvarez, az Estudios Churubusco vezetője arra a hírre, miszerint januárban Gibson klipet rendezett Pochepának Mexico Cityben. Az Oscar-díjas színész továbbra is hallgat, így egyelőre az nem derül ki, hogy az 53 éves Gibson is Pochepában látja-e öregkora támaszát, viszont az már feltételezhető, hogy ha nem is volt meg neki, legalább már találkoztak. Pochepának feltehetően már ennyi is elég, hogy rácuppanjon a lehetőségre a továbblépés reményében. Hiszen a beceneve is Cápa.