Pokrivtsák Mónika nem szeretne modell lenni, a műsor nélküli műsorvezető a saját szakmájában szeretne helyt állni.

Még csak pár nap telt el azóta, hogy kilóinak ledobálása után ruhadarabjaitól is megvált és playmate-té avanzsált a műsorvezető, Mexikóból máris jelezték, hogy igényt tartanak a képekre.

"Hogy pontosan mikor fog megjelenni a sorozat a nemzetközi piacon, arról még nincs tudomásunk. A Playboy bevett szokása, hogy külföldre is beajánlják a fotókat, Móni képei pedig egyből megtetszettek az ottani szerkesztőknek" - mondta a Velvetnek Radnai Péter, a magazin főszerkesztője.

Hasonlóképpen fordulhatott elő, hogy 2005. tavaszán az azóta kiemelkedő karriert befutott Kiss Hegedüs Réka pucér fenekére csorgathatták nyálukat a mexikói férfiak. Nem lenne meglepő, ha Pokrivtsák is hasonló babérokra törne, bár nevetve állítja, hogy nem szeretne modell lenni, hanem leginkább eredeti szakmájában akar elérni sikereket.

"Ez volt a megfelelő pillanat, hogy a fotókon keresztül megmutathassam, kiegyensúlyozott és boldog nővé érettem be - nyilatkozta a Velvetnek Pokrivtsák. - Mindenképp elegáns képeket szerettem volna, amik így, szolidan is sugározzák az erotikát, és úgy gondolom, ezt sikerült elérni. További öröm volt számomra, hogy ez idáig nem is volt példa arra, hogy magyar sztárfotókat kértek volna külföldre. Az esetleges további ajánlatokat természetesen nem utasítom el, de a felkérésnek csak bizonyos keretek között tennék eleget"- mesélte a jelenleg műsor nélküli műsorvezető.

Pokrivtsák a televíziós háttérmunkák mellett az IBS Színpadán is játszik, ahol a különleges és kimondhatatlan Pokrivtsák vezetéknév helyett Szalaiként tűntetik fel a szereposztásban.

Kérdésünkre, miszerint miért tűnt el hirtelen a képernyőről, Rényi Ádám, kommunikációs igazgató nyilatkozott: "Pokrivtsák Mónikának élő szerződése van az RTL Klubbal. Jelenleg nincs műsora, és egyelőre készülő műsorról sem tudok tájékoztatást adni."