Az internet magyar sztárjának első élő fellépését a zenész-producer is megtekintette a partvonalról. Mint a Velvet kamerája előtt bevallotta, nem véletlenül. Szakmai tanácsadás egy euforikus beszélgetés keretében, a Velvet kamerája előtt.

Speak forró hangulatú koncertjén nem várt sztárvendégre bukkantunk a közönség sorai közt a zenész-énekes-menedzser reneszánsz ember, Pierrot személyében. Mivel nem tudtuk eldönteni, melyik énje hozta őt ide, csak reméltük, hogy producerként érdeklődik az interneten feltűnt tehetség iránt. Megkérdeztük volna erről is, a beszélgetés azonban más fordulatot vett, amikor Speak maga vette át az irányítást.

Riporteri minőségében először arra derített fényt, hogy Pierrotnak nincs jogsija. "Nem semmi" - jegyezte meg elismerően a rapper, majd a művészi autonómiáról osztották meg gondolataikat. "A művész azt csinál, amit akar"- vélte Pierrot, Speak lelkes egyetértésével támogatva. Az internetről a West Balkán színpadára emelkedett sztár azt is gyorsan tisztázta szellemi mentorával, hogy jó úton jár-e művészileg: "Hát, ha itt vagyok, az valamit jelent" - válaszolta dodonai módon Pierrot. Speak itt ragadta meg az alkalmat, hogy kifejtse, maga is nagy rajongója a zenész-producer munkásságának és nagyon szép melódiáinak.

Pierrot szakmai tanácsként óva intette Speaket attól, hogy megrészegüljön a zajos sikertől: "Ha [Speak] nagyon ügyes, ezt a borzasztó nagy sikert meg tudja lovagolni. De az is igaz, hogy ha nagyon ügyes, akkor ezt a borzasztó nagy lehetőséget el fogja puskázni, mert lehet, hogy akkor nem tudja, miért jöttek ide ezek az emberek". A rapper gyanakvó érdeklődésére ezután kicsit jobban is kibontotta a ködös megfogalmazás alatt rejlő tartalmat: eszerint aki túl ügyes, azt sose fogják elismerni, mert túl kevesen értik meg a művészetét. "Hú. Nem semmi" - nyugodott meg Speak, mert őt nem úgy ismertük meg, mint aki igazán megrettenne ettől a lehetőségtől.

Végül Pierrot kedvesen véget vetett a szaktanácsadásnak: "Remélem, csináltál sok fotót? Ki kell tenni a falra, a polcra, mert szerintem ez megismételhetetlen" - vett búcsút a feltörekvő tehetségtől.