Kilenc óra előtt pár perccel a West Balkán bejáratánál jekamannal köszönnek egymásnak a hordák; a pultnál melletted álló a refrént fütyörészi, míg vár a sörére; a morajló tömegből időnként beazaonosíthatóan kihallod, hogy bizniz, deccrájt, csekdisz. Ha valakinek lettek volna kétségei Speak sztárságával kapcsolatban, itt a bizonyíték, mire képes az internet. A már nem kopasz és nem kigyúrt rappert például élete első koncertjéig vitte.
A megdicsőülés kapujában álló művészt családi körben találjuk meg a színpad melletti beugróban, de nehéz belőle összefüggő mondatokat kihúzni, mert valaki mindig beugrik lekezelni vele a nagy fellépés előtt. "Nem számítottam erre... azt hittem, ha leszünk tízen, már jó, de ez..." - néz körül hitetlenkedve a helyen, ami dugig van a csak miatta érkezőkkel. Egyetértünk vele. Mi se gondoltuk, mit szabadítunk a világra, amikor - szinte napra pontosan két éve - először írtunk a rendhagyó angol kiejtésű, zenei babérokra törő kopasz gyógymasszőrről.
Negyed tízkor a közönség a nevét skandálva próbálja színpadra hívni a YouTube sztárját, aki végül megadja magát: "Thank you" - köszönti a népet, akik boldog kacajjal biztosítják róla, értik a tréfát. De viccelt itt valaki? A művész az egyes tracket kéri a technikustól, elindul a cédé, ami a félplayback műfajban rendhagyó módon nem csak a zenét tartalmazza, hanem az összes hangsávot, az éneket is beleértve. Speak tehát önmagával duóban rappel, de ez nem csökkenti az élményt, hisz végig pontosan, profin lép be - ha valaki, hát ő nagyon jól tudja, mikor jön a bizniz, és mikor a csekdisz. Néha rögtönöz is azért: a refrén előtt felkonferálja Takács Tamást, aki - Bebével, Varga Miklóssal és Naszival együtt - szintén csak a cédéről szólal meg. A közönség azonban nem azért van ma itt, hogy ilyesmiket ne tudjon - mindent tudnak, kívülről. A színpad előtt éneklő és csápoló rajongók, kamerák, fényképezőgépek, egy srác mellettünk ordítva tudósítja az otthonmaradtakat mobilon: "Hallod ezt?! Tudod, hol vagyok?! Figyelj!" - és a hangfalak felé tartja a telefont.
Az eksztatikus hangulatnak az se vet véget, hogy a sláger után jön a két új darab: Speak állítása szerint egész héten ezeken dolgozott újonnan talált zenésztársaival. Színpadra szólítja vokalistáját, Fábry Gabriella operaénekesnőt, a technikus pedig elindítja a második tracket. Az erőteljesen érezhető Enigma-hatások és az operametálos vokál alól próbáljuk kivenni a szöveget, amelyről előzetes interjúnkban csak annyit árult el, hogy első és eddig egyetlen sikerszámához, a Stop the War-hoz hasonlóan üzenetértékű és szívhezszóló. Első hallásra csak annyit tudunk biztosan kiszűrni, hogy ebben több a deccrájt, nincs viszont benne a már szállóigévé nemesült jekaman, de Speak később, a koncert után elárulja: "Ez a szám egy párbeszéd, egy angyallal beszélgetek, és ez is a szeretet erejéről szól".
A harmadik szám még erőteljesebben képviseli beígért komolyzenei vonalat, Speak a Fábry által énekelt Adagio dallama fölött dünnyög, mivel azonban - mint a felkonfban elárulta - a dalszöveg kidolgozására már nem maradt elég ideje, így az improvizáció technikájával él. A Stop the War dalszövegéből ezúttal az "I hate terrorists" és a "Tupac Shakur rest in peace" sorok is reciklálódnak, a tartalmi kidolgozatlanságért viszont a művész egy vetkőzéses showelem beiktatásával kárpótol. Az atlétatrikóra meztelenített felsőtest látványára a közönség értően sikít, vakuk vívnak, közvetíti a tévé. Meg az elmaradhatatlan mobiltelefonok.
Az utolsó szám után - a koncert tizedik percében - érezhető a tömegigény arra, hogy ez az élmény még nem érhet véget: annyi hosszú hónap és YouTube-nézés után az eksztatikus rajongók nem elégedhetnek meg ennyivel. Speak is érzi a fílinget, így keretbe foglalva az eddigieket ismét int a technikusnak: merészen ismét a Stop the War következik. És aztán még egyszer - mindannyiszor tomboló sikerrel. Speak azonban tudja a mértéket, a harmadik ismétlés után erőt vesz magán: "Peace" - köszön el rajongó közönségétől, amit ők a "Risz-pekt! Risz-pekt!" és a "Nagy-szín-pad! Nagy-szín-pad!" skandálásával hálálnak meg. Az utóbbit érthetetlen, honnan veszik, ez nem is szerepel a legendás dalszövegben.
Az internet sztárjából IRL előadóművésszé érett Speak az ezt következő húsz percet azzal tölti, hogy próbál lejutni a színpadhoz vezető tíz lépcsőfokon. Talán itt először tudatosulhat benne, hogy celebnek lenni szar is lehet: hiába menne a bárpulthoz, rajongóitól akár szomjan is halhat, míg nem pózolt mindenkivel egy fotó erejéig. Már látjuk a jövő iwiw-trendjét: ha nincs fenn Speakkel közös fotód, senki vagy.
"Kész vagyok" - foglalja össze lelkiállapotát a művész, amikor végre hozzájutunk, közben dedikál, telefonszámot ad meg koncertszervezési lehetőség reményében, gratulációkat fogad. Az ostromlóktól megtudjuk, az átlag Speak-rajongó naponta legalább négyszer nézi meg a klipet, igen, a paródiákat is imádja, és hogy ez bezzeg mennyivel sokkalsokkal jobb, mint Uhrin Benedek. Speakkel beszélgetünk, mikor jön a hír, maga a zenész-producer Pierrot is itt van. Mikor megtaláljuk, megkérjük, méltassa pár szóban az élményt, mire a producer dodonai módon nyilatkozik meg: "Speak nagyon ügyes, ha ki tudja használni, mennyien jöttek el ma este. Speak nem elég ügyes, ha nem érzi, miért jöttek el ennyien ma este".
A koncert után oszlik a nép: amiért jöttek, megkapták, lehet menni tovább, a szombat éjszaka még csak most kezdődik. Egyikük, Krisztián véleménye szerint "lehet, hogy sokan röhögni jöttek, de az biztos, hogy egyikük sem merné megcsinálni azt, amit Speak: kiállni a színpadra és bevállani magát". Deccrájt.